Karcsai Kulcsár István
Martin Rittet a nevezetes Kazan–Strasberg színiiskola indította el a pályán. Sikeres színészi alakításai és színpadi rendezései voltak a Broadway-n. Később a televízió hódította el. Mint filmrendező a hollywoodi filmvilág egyik legbecsületesebb képviselőjének bizonyult, zaklatták is az ötvenes években, ennek a kornak keserű emlékét idézte fel A jónevű senkiben.
Legutóbbi filmjében, a Norma Rae-ben, híven haladó társadalmi magatartásához, ismét szociális témát feszeget. Szakszervezeti aktivista érkezik New Yorkból a déli kisvárosba, egy textilüzemben szakszervezeti sejtet próbál létrehozni. Egy értelmes szövőnő segítségével ez sikerül is neki. Mindez nagyon tervszerűen, persze elkerülhetetlen összetűzésekkel, de végül is különösebb izgalmak nélkül történik. Eszünkbe jut Zavattini, „a neorealizmus pápája”, akinek álma olyan film létrehozása volt, „amely mindössze annyit mond el, hogy egy ember él, eszik, dolgozik, iszik, és melyben mindez csodálatos képpé alakul és bátorító példává lesz”. Martin Ritt filmje a cselekménytelenségnek ezt az eszményét meg is valósítja, csak éppen a zavattini-i követelmények csattanósan megfogalmazott lényege nélkül.
Sally Field, a női főszereplő, Cannes-ban a legjobb alakítás díját nyerte, ami nyilván az amerikai színjátszásra jellemző lélektani realizmust mesteriskolában tanuló, majd tanító Ritt színészvezetését is dicséri.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7697 |
