Durst György
A csaknem húszesztendős Balázs Béla Stúdiót talán nem kell különösebben bemutatni e lap olvasóinak. Múltjáról, történetéről sokan írtak már; igaz, hogy az egész magyar filmkultúrára gyakorolt hatásának elemzésével adós még a szakirodalom, pedig a mai „felnőtt” filmes generáció sok tagja kezdte itt pályáját, találta meg későbbi műveire is jellemző hangját, alkotói módszerét.
Az utóbbi időben megjelent néhány írás a műhely színvonalának zuhanásáról, helybenjárásról beszél. De hát mi újság is a „balázsbélában”?
*
A Balázs Béla Stúdióban a filmkészítés kezdete óta bemutatási kötelezettség nélkül készülhettek az alkotások. A filmgyártás „natúr” körülményei közé kerülő friss diplomást így nem terheli a „ha ezt elrontom, soha nem kapok lehetőséget többé” veszélye. Egy-egy filmterv elfogadása az egész tagság feladata, s nem érzi magát kényelmetlenül senki, ha vissza kell utasítani egy forgatókönyvet. Kollektív a felelősség is, ha egy jónak ígérkező terv elkészülte után kiderül, hogy talán mégsem kellett volna beindítani a filmet. Ez a demokratikus döntési jog biztosítja az alkotói szabadságot, a kísérletezés, a tévedés szabadságát.
Vajon enélkül elkészülhetett volna a Kedd vagy az Elégia, a Nevelésügyi sorozat vagy az Amerikai anzix, a Családi tűzfészek vagy a Vannak változások? Ezek a filmek csak itt készülhettek el, s hiányuk – talán nem szerénytelenség – az egész magyar kultúra hiánya lenne.
A Stúdió tíz éve változatlan évi költségvetése öt- és hatmillió forint között mozog. Annak idején egy átlag magyar játékfilm költségét kapta meg az államtól. Ma egy átlag magyar játékfilm költsége 8,5–9,5 millió forint. Az emelkedő nyersanyag- és energiaárak olyan helyzetet teremtettek, hogy lassan nehezebb lesz filmet készíteni a Balázs Béla Stúdióban, mint bármely más filmgyári stúdióban.
S míg majd minden magára valamit is adó művelődési központ, de számtalan tsz is rendelkezik videoberendezéssel, addig a fiatalok kísérleti műhelye ilyen-olyan beruházási akadályok miatt nem tud dolgozni ezzel a sokak által a jövő – de jószerivel már a jelen – filmkészítési eszközének tekintett módszerrel.
Kommentár nélküli idézet egyik filmszaklapunkból: „...Azok a vélemények, amelyek eljövendő filmjeink sikerét a nagyobb látványosságtól várják, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy hazai filmrendezőink legnagyobb attrakciója az, hogy az adott összegből egyáltalán le tudják forgatni a legszegényebb helyszínekre, díszlet, statiszta és jelmezigényekre írt műveiket.”
A magyar film megújulását természetesen nemcsak az anyagi lehetőségek mostanában inkább szűkebb volta határozza meg, de a „teher alatt nő a pálma” elv kultúrára való alkalmazása nem biztos, hogy hasonló eredményeket hoz, mint az említett növénynél.
*
A Stúdió intézményeknek, vállalatoknak, állami és társadalmi szerveknek kölcsönzi filmjeit. Nagyobb nyilvánosság elé, mozivászonra csak ritkán kerülnek, s a különböző, jórészt már elavult forgalmazási besorolások miatt akkor is csak nagy kompromisszumok árán.
A Stúdió történetében tavaly fordult először elő, hogy egy teljes hónapig három előadásban vetítették az elkészült filmeket. S bár a sorozat sikeres volt, nem lehet elvárni senkitől, hogy egy hónapon keresztül csak „balázsbélás” filmeket nézzen; a hirtelen támadt lehetőség a program túlzsúfoltságát okozta.
A külföldi forgalmazók még kevésbé tudnak a kísérleti filmeknek megfelelő csatornákat biztosítani, s a bemutatkozási lehetőségek jórészt egy-egy fesztiválra korlátozódnak. A filmek részvétele ezeken az eseményeken pedig – a talán nem minden esetben kellően átgondolt megfontolások miatt – még esetlegesebb, mint a hazaiakon.
A bemutatási kötelezettség nélküli filmkészítés nagyobb alkotói szabadságot kínál, de a közönség visszajelzése elkerülhetőbbé teszi a belterjességet. Ennek a konfliktusnak összes előnyei és hátrányai érzékelhetők a Stúdió életében.
*
1979 végére a Stúdió fokozatosan felgyülemlő gazdasági gondjai már az új generáció munkába állítását veszélyeztették. Sokan közülük már felmérték, hogy a Stúdió kezdi elveszíteni eredeti célkitűzésének – a fiatalok felvonulási terepe – objektív lehetőségeit. Az éppen aktuális vezetőségválasztás, az új tagok felvétele ideges, feszült légkörben zajlott. Az ülések hangulata a tíz évvel előttiekéhez hasonlított, amikor is a felduzzadt létszám miatt tagrevíziót hajtottak végre a Szövetség kezdeményezésére.
A Stúdió jövőjével kapcsolatban két elképzelés körvonalazódott. Az egyiket a régi vezetőség két tagja, Tarr Béla és Surányi András, valamint Fábry Péter fogalmazta meg a BBS funkciójáról, helyzetéről és feladatáról. Részlet:
„A gyakorlati munka tendenciája a különböző áramlatok és törekvések kiválasztódását tette lehetővé. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a már meglevő áramlatok, hanem az új, formálódó irányzatok is helyet kaptak és kapnak a Stúdió életében. A Stúdió a film külső (film–társadalom) és belső (film, filmnyelv) struktúráinak olyan új minőségeit tudta kialakítani, mint:
– a film új típusú közművelődési funkcióinak kialakítása
– a film hagyományos esztétikai értékrendszerének, szemléletének átértékelése
– a filmnyelv új lehetőségeinek kikísérletezése
– a folyamatosan átalakuló, fejlődő társadalmi valóság ellentmondásaiban való ábrázolása.
Nem elszigetelt tendenciákról, törekvésekről van szó, hanem egymást kölcsönösen feltételező, inspiráló, egymás eredményeire kölcsönösen támaszkodó konstruktív folyamatról.
A Stúdió két évtizedének eredményei, demokratikus gyakorlata megteremtette annak a feltételeit, hogy filmkészítő és anyagának (filmtárgy, filmeszköz, gyártás, társadalmi visszacsatolás) találkozása organikus egészként épülhessen egymásba. Számunkra az organikusság viszonyítási pontja a film és társadalom viszonyának egységes egészként való felfogása és elemzése; a filmnek mint közvetítő eszköznek komplex, esztétikai megközelítésű vizsgálata.
Nem stílus, hanem tartalom és módszer!”
*
S bár sok formai azonosság van a végzős főiskolás osztály elképzeléseit tükröző, alább idézendő nyilatkozat és a fentiek között, a tartalmi rész, a filmkészítői szándékok eltérő volta nyilvánvaló. (Az 1979-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett Film- és TV-rendező és operatőr osztály nyilatkozatából):
„Nem akarunk a BBS-ből sem kontraszelekciós intézményt, sem a filmdiplomával rendelkezők beltenyészetét. Természetesen a filmkészítést nem hivatásszerűen, de elkötelezetten gyakorlók támogatásán kívül a BBS elsősorban a főiskolát nemrég végzettek folyamatos filmkészítési helye kell hogy legyen. Az eredményes együttműködés érdekében elvárjuk minden filmet készíteni akaró, mind külső, mind belső embertől, pártoló tagtól, szimpatizánstól a szakma szeretetét és ismeretét – legalább alapfokon –, hogy a filmkészítési törekvések a valódi értékek mentén jöjjenek létre. Nem zárkózunk el semmi olyan kezdeményezés elől, amelynek minimálisan bizonyított a társadalmi elkötelezettsége.
Tagadhatatlan azonban, hogy elsősorban támogatni szeretnénk:
– a játékfilmes feldolgozásmódot; a valóságot stilizálással elemző és nem leegyszerűsítő filmcsinálást
– a filmidő és filmtér játékfilmes gyakorlatban kivívott szerepének helyreállítását a dramaturgiában
– az extremitásra törekvő, hatásvadász anyagokkal szemben pártoljuk a köznapibb szituációkban, történetekben rejlő, lélektanilag árnyaltabb ábrázolást
– a film kifejezési lehetőségeinek tágítását, de nem a tartalomtól idegen, manipulatív, öncélú trükk-mechanizmussal.”
A kétfajta nyilatkozat nemcsak műfaji-módszerbeli különbségeket sejtet, hanem művészetfelfogás-beli, társadalomszemléleti eltéréseket is. A vélemények konfrontálódása csendben, nagyobb látványosság nélkül zajlott le.
Az új vezetőség (tagjai: Matkócsik András, Sólyom András, Xantus János, Fábry Péter, Surányi András) elképzelésük megvalósítására forgatókönyv-pályázatot hirdetett. A pályázatra hatvannégy munka érkezett, az egyoldalas szinopszistól a részletes precizitással megírt technikai forgatókönyvig. A filmtervek, vázlatok, ötletek rendkívül sokfélék; kiugróan jó könyv talán nincs közöttük, de tehetséges írás több is. Azt megítélni, melyikből lesz jó film, szinte lehetetlen, hiszen más a film és más – még az akármilyen jól megírt – forgatókönyv is. A legjobb lenne filmetűdök, képsorok alapján megítélni egyes emberek tehetségét; vizuális látásmódjukról, „filmes” gondolkodásmódjukról így lehetne igazán jó képet kapni.
Hat héten keresztül folyt a könyvek vitája, indulatos és lapos beszélgetések váltakoztak az adott könyv írójának és a jelenlevő emberek vérmérséklete szerint. A több szűrőrendszeren keresztülment könyvek közül végül is tizennyolcat választott ki a vezetőség, amelyet filmre szándékozik vinni. (Közbevetőleg: a forgatókönyvek megvalósítására csak a Stúdió 81-es dotációjából lehetett pénzt szerezni. S hogy mi lesz jövőre? – talán az azt követő év pénzét meg lehet majd kapni...)
*
Meglepő, hogy a pályamunkák benyújtói között milyen kevés a főiskolát frissen végzett emberek száma, s hogy az ősszel beindításra kerülő filmek készítői között csak két rendező stúdiótag. Még akkor is meglepő, ha ezzel egyidejűleg azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egyes filmtervek elbírálásánál mindig a tagság véleményére alapozott vezetőségi döntések jelentik a végső szót, s így a Stúdió által készítendő filmek – közvetve – elsősorban az új főiskolás generáció szellemi arculatát fogják tükrözni. Mindazonáltal tény, hogy ilyen nagyszámú forgatókönyv még nem érkezett egyetlen pályázatra sem, s hogy ennyi filmet még nem indítottak be egyszerre a Stúdióban.
Persze az is tény, hogy a Stúdió értékét a kész filmek értéke határozza meg; s a filmek elkészülte előtt, pusztán mennyiségi mutatók alapján mérleget vonni felelőtlenség volna.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 20-21. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7688 |
