Loránd Gábor
Peng a mandolin, három jó barát dalol karneváli hangulatban a dubrovniki utcákon. Aztán jön a háború, német–olasz megszállás, usztasa terror, zsidógyilkolás – és útjaik olyannyira szétválnak, hogy a záró jelenetben a vadállattá züllött feketeingessel egykori barátjának golyója végez. Hiteles dráma, számos lélektanilag jól eltalált, képileg szuggesztíven megfogalmazott pillanattal, melyek erős rendezői tehetségről tanúskodnak. Kifejezően viszi vászonra a félelem légkörét Zafranović. Annál bosszantóbb a hibák sorozata. A számos, már túl „erős” tetten érhető utánérzés (az olaszok bevonulása Fellinitől, a vérszínű jelenetek Bertoluccitól, az úri paraziták Viscontitól); a fasiszta hatalom meglehetősen elnagyolt, közhelyes ábrázolása. Utóbbi esetében sem a technikával, inkább a gondolati mélységgel van baj. Zafranović megelégszik a hagyományos kellékekkel (vasbunkós brutalitás, külsőségekben megnyilvánuló erkölcsi züllés, viszolygást keltő külső), ugyanakkor, amikor az ellenállóvá érett úri fiú útja pontosan, hihetően kidolgozott. Kár ezekért az ellentmondásokért, de hihetjük, hogy lesz még egységes, magas színvonalú alkotása a jugoszláv művésznek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 41. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7669 |
