Loránd Gábor
Igazi érdekességszámba menne, ha megtartanák ama brüsszeli szavazás ellentettjét, és összeállítanák a világ tizenkét legrosszabb filmjének listáját. Nem biztos, hogy Petr Schulhoffé bekerülne, de nem lenne teljesen esélytelen.
Mindezt nem ízetlen élcnek szánom, hanem az impressziók alapos megérlelése után írom le. Vannak ugyanis – mint köztudott – ritka pillanatok az életben. Negatív értelemben ilyesféle ez a történet...
Bergner úr, az öregedő színész (ő a nagypapa) Molière Mizantrópjának címszerepét próbálja. Nagyon rossz ember Bergner úr. Udvariatlan, goromba, hisztérikus, alattomos, rágalmazó; sérteget, lökdösődik, kéjes örömet lel a gonoszkodásban. Ám egyszer, tévéfellépéséről hazajövet a vonaton elszundikál, s álmot lát. Egy ősz hajú, hófehér szakállú bácsika – a Jó inkarnációjára gyanakodhatunk benne – megfeddi emberi rútságáért. Valóban, a rémálomban művészünk sorra áldozatul esik ugyanazoknak az alantas csínyeknek, melyeket korábban ő követett el embertársai ellen. Izzadtan, megtörten ébred, és erkölcsileg megtisztulva (katharzisz!) tér meg otthonába, ahol megbocsátó munkatársi-baráti kompánia kebelében ünnepli új emberré válását.
Nem. Nem egy gyenge mesefilmet látunk. Az alkotók a dolgot minden jel szerint komoly átéléssel bonyolítják. A helyzetek többsége nemcsak erőltetett, de képtelen és hihetetlen is (egymásra zsúfolva különösen); nem groteszkül bizsergető, hanem nevetségesen amatőr hatást keltenek. A viccek laposak, a moralizáló szándék ügyefogyott. Az Embergyűlölő koncepcióval felvértezett molière-i figura felvillantása (még ha csak háttérszerűen is) pedig annál is indokolatlanabb, mivel Alceste mégis volt valaki, Bergner úr pedig – képtelenség.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 40. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7665 |
