Fekete Ibolya
A Pokoli torony után kicsit óvatosabban, de még bizakodva ültem be megnézni a katasztrófaműfaj újabb darabját, a Lavinát. Kár volt. Bizakodni is, megnézni is. A történet – ha lehet – még bárgyúbb, a színészek még rosszabbak, s ami a fő, az illúzió még kevesebb. Elismerem, van legalább három perc a filmben, amikor az ember elhiszi, hogy igazi monstre lavinát lát legördülni a hegyről (talán mert ezúttal igazi lavinát fényképeztek), és izgalmas a síbajnok versenyfutása a nyomába zúduló hóval. Ez nagyjából az összes látványosság, amire számítani lehet, innentől kezdve műhó és néhány diszkrét műtragédia következik – javarészük komikumba fullad.
Mindezt apróbb házassági bonyodalmak és a vétkes hanyagság lelkiismereti válságai fűszerezik. Csak a jóisten a megmondhatója, honnan gördül elő a taxi a rommá silányított és a betemetett halottaktól övezett téli luxus-üdülőhely bejáratához, hogy a bájos hősnőt tésztaképű szerelme búcsúpillantásától kísérve tovaröpítse.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7663 |
