Kemény György
Witold Giersz gyerekeknek szóló színes rajzfilmje ígéretesen indul: a kisnövésű fiúcska, Pignot, megelégelvén szülei állandó és eredménytelen növesztő vitamintabletta traktáját, a gyógyszereket hirtelen ötlettel kicsi, fehér porcelánelefántja ormányába süllyeszti. Erre az elefánt – a család, majd a város nem kis ámulatára – rohamosan nőni kezd, míg a polcot, szobát, házat kinőve végleges, igazi-elefánt méretét elérve a kert lesz állandó lakosztálya. Itt egyszercsak mozogni, sőt beszélni is kezd; és ezzel el is mondtunk mindent, ami érdekes, meglepő a filmben. Ettől kezdve a „kalandok sorozata” az elefántméretű elefánttal (!) fantáziátlan, előre kiszámítható, hétköznapi események fáradt egymásutánja, mintha a rajzolt emberek és a rajzolt négylábú bőrébe sokadik műszakjukat lelazsáló színészek bújtak volna.
A történet, a „snittelés” némiképp Dufy festészetéből merít; az elefánt bumfordian kedves, csak éppen az a plusz hiányzik mindenből, amitől érdemes lenne odafigyelni, amitől a mostani gyerek még akár felnőtt korában is élményként emlékezhetne a látottakra. Kisebb stílustörésektől eltekintve egy alapvető grafikai-dramaturgiai tévedés is tettenérhető: ebben a stilizált, csupán néhány kifejező körvonalra szorítkozó rajzi világban teljesen észrevehetetlen egy igazi és egy porcelán elefánt közötti különbség, így az ötödik perctől feledésbe is merül, értelmét is veszti derék hősünknek az indításkor még hangsúlyozott porcelán mivolta.
„Volt jobb” – mondhatnánk, ha ez egyértelműen igaz volna, ha a világ rajzfilmesei jobbnál-jobb, fantáziát megmozgató, színes, vidám (vagy akár szomorú) történetekkel kényeztetnének el gyereket, felnőttet. Miután sajnos nem így van, a gyerekfilm-éhség, rajzfilm-éhség nyilván sok kis nézőt fog még ehhez a közepes lengyel munkához is a moziba ültetni. Én azért hadd várjam továbbra is eme elefánt helyett inkább Miki egér, vagy a Sárga tengeralattjáró méltó utódait.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1981/01 42. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7594 |