Csala Károly
Aida Manaszarova filmje szokatlan hangot üt meg a szovjet filmművészetben: a munkáját becsülettel végző, de közösséget nem találó emberről szól. Hőse egy orvos, aki – túl azon, hogy jó orvos – semmire sem viszi (mármint a közkeletű, prakticista elképzelések szerint), mert nem is törekszik erre. Nem írja meg a disszertációit, amit mindenki elvárna tőle. Nem akar barátai segítségével előrelépni. Nem akar apró kompromisszumokat kötni. Sem a munkában, sem a szerelemben.
Lakása átjáróház: boldog-boldogtalan odaszokott, némelyikük annyira felületes „haver”, hogy még azt is elhiszi, amit bemutatkozáskor szokott mondani: cirkuszban dolgozik, artista. Állandóan cserélődő „barátai” természetesnek veszik, hogy nála mindig éjjeli menedékhelyet találnak, akár családjuktól akarnak távol maradni, akár szeretőjükkel akarnak együtt lenni.
A bohém életvitel látványa eleinte zavarbaejtő. Csak a jól megkomponált történet fokozatos kibontakozása ismertet meg bennünket a főhős valódi énjével.
S nem véletlen, hogy ami a film végső mondanivalójaként összefoglalható – az igazi közösség hiánya –, arról egy árva szó sem esik a filmben. Könnyedén odavetett történetnek indul, csak utóbb derül ki, hogy mennyire kemény, férfias alkotás. Semmi szájbarágás, „csak” elgondolkodtatni akar. A rendezőnő nevét érdemes megjegyeznünk, további pályafutását figyelemmel kísérnünk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/01 42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7593 |
