Lukácsy Sándor
Regényben, filmen, novellában jó ismerősünk az értelmiségi férfi, aki reggelenként vagy inkább délelőtt másnaposan ébred, kínzó fejfájása ellen sört keresgél, aztán sokáig ténfereg pizsamában szobáról szobára, mert – noha egyszer-kétszer már elvált, s nálunk minden válás egy leégés – hősünk nem albérletben lakik, van hol ténferegnie; az ilyen lézengőket más században és más irodalomban „fölösleges ember”-nek neveznék, a mi korunk hőse azonban korántsem fölösleges, hiszen ő írja a hangjátékokat, a többé-kevésbé hazug újságcikkeket, melyekkel szerkesztőségeket látogat sorba, egy kis előlegért, hogy eltékozolt próféta-ihletei miatt az önvádat szesszel csillapíthassa, s miután az országos átlag fölött vette ki részét az állami alkoholkereskedelemből, reggel vagy délelőtt ismét fejfájósan ébred, és így megy ez napról napra, míg a novella, film vagy regény végén – esetleg az elején vagy a közepén, ahogy az idősíkok keverése manapság megkívánja – eldördül egy pisztoly.
Galgóczi Erzsébet gyakran húzza meg a ravaszt. Alighanem nagyobb számban küldte szereplőit erőszakos halállal a másvilágra, mint legtöbb írókollégája. Ez nála nem olcsó hatáskeresés; Galgóczit a dráma vonzza (epikában is); szereplőit a társadalom törésvonalaira viszi, ahol a látszólag szilárd rend kérge alól láva-szenvedélyek fakadnak föl, régi, titkolt bűnök következményei robbannak, vagy új erkölcsi vétségek okoznak pusztulást. Így van ez legjobb elbeszéléseiben.
A Hínár azonban nem tartozik ezek közé. Ebben irodalmi divatnak áldozott. Most van neki is egy pizsamás hőse. Ez a hős író, természetesen. Annyi linkség után most komolyabb forgatókönyvet írt. Egy falusi fiúról, aki a front idején szerelme védelmében lelő egy orosz katonát. Ezt megússza: tette titokban marad. A lány azonban máshoz megy feleségül, s a fiú maga ellen fordítja a pisztolyt. – A filmgyár éberen őrzi a tabukat, a forgatókönyvet visszautasítja, előleget nem fizet. Az író pumpolni kényszerül. Kis összeget, napi rum-adagjára, a gépírónőtől; nagy összegeket, szeretője számára, a jelenlegi és a volt feleségétől. Szeretője nem más, mint a forgatókönyvben leány: akiért az író, falusi fiú korában, gyilkolt. És most hiába próbál szakítani vele; a nő a véres titok birtokában, fenyeget, zsarol. Amikor pedig az író megtudja édesanyjától, hogy a lány már annakidején „istentelen nagy kurva” volt, és hadseregekkel feküdt le, nincs más hátra: hősünk a vonat alá veti magát.
Ám tegye! – rándít vállat az olvasó, így is, úgy is link volt, nem nagy kár érte. Ha egy morálisan ép életet robbant föl az az ifjúkori vétség, mely inkább politikai, mint erkölcsi, akkor beszélhetnénk tragédiáról, amelyet erkölcs és politika dichotómiája okoz; akkor éreznők valamiféle fátum fuvallatát. De így? Még azt is nehéz elhinni, hogy a férfi azért szánja halálra magát, mert be kellett látnia: valójában nem a női szemérem lovagjaként, hanem egy ócska kurváért gyilkolt. Mért olyan finnyás? Ő talán nem kurva? Mint szerető, mint pumpoló... A tragikus hős, ha ítél maga fölött, megtisztul. Itt nincs tragédia, nincs megtisztulás. Itt csak Galgóczi Erzsébet ítél. Ha ő nem ilyen szigorú, korunk pizsamás hőse itt járhatna-kelhetne közöttünk. Itt jár-kél.
Ezt a nagyon is megkérdőjelezhető történetet Galgóczi gyakorlott kézzel bonyolítja, de csak a novellában. A forgatókönyv, hogy filmszerű legyen, az elbeszélés két tükör-megfelelésű tömbjét (az író valóságos történetét és annak filmre írt transzpozícióját) sűrű vágásokkal egymásba keveri, s ezzel mindkettőt szétzilálja. A filmszerűsítésnek áldozatul esik a cselekvés logikája: a novellában előbb a férfi jelenti be, hogy szakít, s aztán fenyegetőzik a titokkal a nő; a filmben fordítva. A novella legalább igyekszik némi fényt vetni, viselkedésük magyarázatául, a cselekvők előéletére; a filmben a szereplők múlt nélkül, arc nélkül lépnek föl.
Ezért – hiába szerződtetett a rendező, Esztergályos Károly, jó színeszeket – kidolgozott színészi munkára nincsen alkalom. Bodnár Erika (feleség) tehetséges színésznő, Kiss Mari (szerető) színtén; de szerepük annyira jellegtelen (egy kis szex, egy kis veszekedés), hogy akár fölcserélve is eljátszhatnak. Az író (Balázsovits Lajos) meg is csinálja a csereberét: hol az egyikkel szeretkezik, hol a másikkal, mindannyiszor bármi dramaturgiai funkció nélkül. De ha már nő is van, pizsama is van, film is van, akkor szeretkezni kell.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7570 |
