Báron György
Kétfajta film nyújt hálás témát a kritikusnak: a remek és a csapnivaló. A moziprogram legtöbb darabja azonban, sajnálatos módon, e kettő közötti „szürke mezőnyben” helyezkedik el: amolyan középfajú opusz, amely jószerivel még felháborodást sem kelt. „Legalább fércmű volna!” – sóhajt fel a mindig ügyes kaptafa-film láttán az ordító giccsekre és csillogó remekművekre vágyakozó makacs bíráló.
Marek Piestrak sci-fije – amely egyébként Stanisław Lem jóval igényesebb Pirx-novellájából készült –, ilyen precíz, takaros kis semmiség. A rossztól ugyanolyan távol áll, mint a jótól; akárha – sci-fi-módra – komputer készítette volna. Pedig a bevezetés a filmtörténet egyik nagy mítoszát, a Frankenstein-legendát idézi. Műember kel életre, félelmetesen csapkodó művillámok között, akárcsak James Whale 1931-es nevezetes Frankenstein-filmjében. Aztán, az őssémát követve, teremtői ellen fordul. Lem novellájában nem nehéz felfedeznünk a homunculus- vagy Golem-alaptörténet újmódi variánsát. A filmfeldolgozásból azonban kimaradt a Pirx-novelláknak a konkrét történeten átszűrődő csöndes filozófiája és az író ironikus megértő emberábrázolása – azok az erények, amik Lem írásait a műfaj maradandó darabjaivá teszik. Ehelyett újkeletű mozisémákkal töltődött fel az amúgy kurta sztori: parádésnak szánt autósmerénylettel, iparmonopóliumok fenekedéseivel, sztriptízjelenettel. A novella esendő Pirx kapitányából amolyan sci-fi James Bond vált: rettenthetetlenül unalmas hős, aki végül – természetesen – legyőzi a robotot.
A film egyébként 1979-ben nagydíjat nyert a tudományos-fantasztikus filmek trieszti fesztiválján (lásd a Filmvilág 1979. 18. számát), amiből arra következtethetünk, hogy a műfaj többi darabja még ennél is rosszabb.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7566 |
