Hegedűs Tibor
Egy ravasz revürendező retrója. Rámenős „róka”, ki ríkatni, vagy röhögtetni akar. Ránkbízza. Reméljük, módszere nem válik divattá. Az idézőjelbe tett filmeket még hamarább megunja az ember, mint e rémes alliterációs játékot... Két, a harmincas éveikre jellemző érzelmes-giccses-melodramatikus történetet összekapcsolni, s finom stílparódiával tolmácsolni olyan tévedés, mintha Karinthy Így írtok ti sorozatában mondjuk karikírozó regényeket írt volna, jellemző karcolatok helyett! Stanley Donen viszont jó ötletnek tartja, ami azt a gyanút kelti, hogy sikerét az irónia iránt érzéketlen tömegek ponyva-éhségére alapozza, és a félévszázados sztorik fogyaszthatóságára. Nem hisszük, hogy a kemény-öklű amerikai magyar (!) gyerek ökölvívó (majd jogásza) karrierje, s megható önfeláldozása bárkit is elandalítana, s azt sem, hogy a nézők könnyet hullajtanának a halálos kórban szenvedő jóságos revüigazgató sorsán. Biztos viszont, hogy – a kitűnő George C. Scott és Eli Wallach minden igyekezete ellenére – mosolyogni sem fogunk másfél órán át. Vigaszt alkalmasint abban lelünk, hogy a film második részében, a revüben Donen, igazi szakmája közegében, élvezettel mozog, s hatásosan támasztja fel e műfaj múltját.
Sajnálhatjuk, hogy e hibrid-film helyett nem igazi revüretrót készített az Ének az esőben mintájára! Igaz, most nem volt a rendezéshez olyan partnere, mint egykor Gene Kelly, akivel 1949-ben – Bernstein zenéjére – A városban című híres film-musicalt készítette. Amit szívesen megnéznénk. Esetleg A papa mozija helyett.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7559 |
