Róna-Tas Ákos
Élni kemény feladat, különösen, ha az ember derekasan akar élni. (Mindezt nem a kritikus mondja, hanem a film.) Mire a néző ezt eszébe veszi, már el is érzékenyült.
Ha a könnyfátylat lehúzzuk a filmről, akkor a következőket látjuk. A frontról visszatért katona, aki beáll erdésznek, elhatározza, hogy szembeszáll a banditákkal, akik a környéken fosztogatnak. (Az utolsó világháború megrongálta az emberek magán tulajdonérzékét; Aztán látjuk az erdőt, amelyben az érdekes arcú, vonzó erdész él, özvegy édesanyjával, aki állítólag paraszt, de a moziszékből inkább korosodó zongoratanárnő benyomását kelti. Az erdészházat többször is kifosztják, géppisztolysor-tűz végez az édesanyával, végül a hős újonnan szerzett puskájával agyonlövi az aktuális banditákat.
A filmben van ideológiai iránytű is, a hős idősebb kollégája, veterán kommunista, aki a mű végén segít nekünk levonni a tanulságot. Sajnos – művészi értelemben – élő figura nem lesz belőle. Így aztán a legérdekesebb alak nem ő, nem is a főhős, hanem egy minden lében kanál erdőkerülő lesz.
A Menedékhely – visszaélve a zene lehetséges katartikus hatásával – mégis könnyekre indít. Barokk zenére gyönyörű erdőt, anyagáig-kopottan fakó öltözetű embereket, szerelmi jelenetet, özvegy édesanyját átölelő, szerető fiút látunk. Ily módon a látvány feldúsul, hangulatba jövünk”. A melankólia: készenlét a szomorúságra, és itt nem hiába állunk készenlétben.
A film mind képileg, mind hangulatában egységesen komponált. Nyomát sem leljük a humornak vagy iróniának. Legfeljebb utólag mosolygunk azon, hogy furcsa dolog Vivaldi zenéjére erdőtüzet oltani.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/03 47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7531 |
