Csala Károly
Hazánkban viszonylag nem kevés filmkiadvány lát napvilágot évente, mégis azt kell tapasztalnunk, hogy az egész filmkönyvkiadás – marginális. Kevés ugyanis a normális könyvforgalmazásba kerülő, nagyközönségnek szóló, komolyabb fajsúlyú kiadvány. Immár nem is évek, hanem évtizedek óta csüggesztő az ellentmondás a Filmtudományi Intézet komoly méretű kiadói tevékenysége és majdhogynem komolytalan termék-terjesztése között. Nagyra kell tehát becsülnünk az Intézet vállalkozását, amidőn’ kilépni igyekszik eredendően szűkre szabott keretei közül. A Filmévkönyv kezdeményezése igen biztató! A magyar film egy évének eseményeit, a filmirányítás, a filmgyártás, a szakmai szervezetek, az oktatás, a filmterjesztés állapotát egy adott évre nézve adatokban rögzíteni és összegezni: szükséges, elengedhetetlen a jelen és a jövő filmműveltségéhez. S leszögezhetjük: jól használható kézikönyv kerekedett az összegyűjtött adatokból; a cikkek olvasmányosak; a szakma is, a nagyközönség is eredményesen forgathatja a kiadványt. Reméljük, hogy az 1980 végén megjelentetett 1979-es évkönyv csakugyan egy megszakítatlan sor kezdőpontja lesz. Épp ezért (no meg fölbiztatva a filmfőigazgató Előszavától) érdemes szóvá tennünk néhány észrevételt a kísérleti jellegű évkönyv szerkesztésével kapcsolatban. Kézikönyvről s bizonyos értelemben adattárról lévén szó, roppant fontos minden olyasmi, ami másfajta kiadványoknál elhanyagolható apróságszámba menne. Fontos a pontosság. Például a helyesírásé. (Nera mindig következetes az idegen – főleg a szláv – nevek írásmódjaj És a gondosabb korrektúra is fontos. (Hogy Salamanca helyett ne Salamankát, Valladolid helyett ne Vallaloidot írjon az évkönyv.) Végül: teljesebb lehetne a következő évkönyv. Magyarországon nem csupán a MAFILM gyárt filmeket. Nem hiányolom a temérdek úgynevezett referenciafilm fölsorolását (bár azok némelyike pontosan olyan, mint a Propagandafilm Stúdió számos terméke!), de milyen elvi alapon mellőzzük például azokat a művészileg igényes dokumentumfilmeket, amelyekből minden-évben készül néhány, mondjuk, az IPV vagy az ÉTK stúdióban? Ezeket nemegyszer a MOKÉP is átveszi, s szinte minden esetben sugározza a televízió – tehát a nagyközönség számára készülnek. (Kézenfekvő a párhuzam: aligha helyeselhetnénk, ha a magyar filmkönyvkiadást összegező kiadvány-féléből kimaradnának a Filmtudományi Intézet könyvei, csak azért, mert az Intézet nem tagja a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének?...)
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 62. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7510 |