Szalai Anna
A 70-es évek cseh vígjátékainak sorába illeszkedik Ota Fuka rendező Péntek nem ünnep című filmje. A rendező a cseh új hullám szellemét próbálja idézni, görbe tükröt tartva a mai Csehszlovákia állampolgárai elé. Ábrázolása azonban mozaikszerű, képsorai szét-esőek, humora pedig meglehetősen középszerű.
A film gerincét alkotó „problematika”, a „Hogyan építsük fel víkendházunkat minél olcsóbban, tehát ügyeskedve, és persze lehetőleg a munkaidő szabta korlátok között?” – aligha ismeretlen a magyar közönség előtt. A víkendházépítés ürügyén bepillantást nyerünk egy átlagos cseh család hajszolt életébe, a szülők–gyerekek konfliktusaiba is.
A filmnek szinte minden kockája láttán ismerős érzések kerítenek a hatalmukba bennünket, hisz „bulizás” nálunk is sokhelyütt és sok mindenért folyik, szereztünk már mi is benzincsövet, hogy jó-tett helyébe jót várjunk, beszélgettünk már kényszeredetten protekció reményében, telefonáltunk eleget kegyből, vagy apró szívességekért, rendeltünk már teherautót cigarettáért, pénzért, és ha még ez sem volt elég, egy-két láda sörért.
Mindennek megvan a maga jól kitaposott rutinpályája, és ha valaki le akarna térni róla, pórul jár, bármily nemes cél vezérelte is – sugallja a rendező. Meg is győz erről bennünket a film egyik befejező jelenetével. Hiába munkanap a péntek, délutántól már ünnepnapnak számít, pihenőnapnak, érthető tehát, ha nincs az a fontos és ünnepélyes értekezlet, vagy tudományos tanácskozás, amely a víkendházukba siető embereket eltéríthetné a napos országútról.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 43-44. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7497 |
