Dániel Ferenc
1949 őszén geodéták csoportja térképezget a szibériai tajgában, néhány munkatárs rejtelmes körülmények közepette eltűnik azon a Janguj-hegyen, amelyet az odavalósi tunguz pásztorok, vadászok mágikus félelme kerít tabu-hellyé. A földmérők nekivágnak, hogy szembenézzenek a hegy titkával. Útjuk: maga a „kaland” – a tajga, vad hegyi folyók, kőgörgetegek, kutyák, rénszarvasok, hegyivezetők, eső, hó, szél – sámanhitű tunguzok és végül a különös nyomok. Nagy kár, hogy a néző, egyszerűen a film címéből kitalálva, előbbre jár a nyomozásban: szégyen ide, szégyen oda, a Janguj-hegyi mackó embert eszik. Ő falja fel a természet csendjét puskalövésekkel, halihózással megzavaró geodétákat. Ő támad lesből, orvul, a medveszokásokhoz méltatlanul. A kalandfilm elemi műfaji izgalma hamar odavész. Pedig Bunyejev rendező igyekszik minden filmmozzanatból kicsikarni valamit. Váltogatja a napszakokat, csővégre keríttet állatokat (két „bevezető”-medvét az „igazi”-hoz); beavat sámán szertartásba, nézeti velünk a különös égövi táj változékony részleteit. Ez utóbbiak beható megismerésére mind nagyobb kedvünk támadna. Igen, a tajga kalandfilm-fordulatok és misztikus titokzatosságok nélkül sokkal izgalmasabb képet mutat, illetve mutatna. Ahogyan az ott élő emberek igazodnak a zordon világ nem könnyen feltárulkozó logikájához, ahogyan létfeltételeik kialakulnak, működtetik az elmét és reflexeket, ahogyan a behatoló technika segít és pusztít egyidejűleg, ez volna Bunyejev igazi témája. S ezt téveszti szem elől a szimbolikus medve-história kedvéért. Kár. Még a lőtt medvét is megsajnáljuk: hiába múlt ki.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7496 |
