Ciment Michel
Gambetti Giacomo
Robinson David
Rubanova Irina
A februári Játékfilmszemlén folyóiratunk négy állandó külföldi tudósítója is részt vett. Megkértük őket, hogy válaszoljanak következő kérdéseinkre:
1. Melyik film nyerte meg a tetszését leginkább a XIII. Magyar Játékfilmszemlén, és miért?
2. Egyetért-e ön – vagy nem – a fesztivál zsűrijének döntéseivel?
3. Ön szerint mely filmek adnak legpontosabb képet a mai magyar életről és a magyar társadalom reális problémáiról?
4. Van-e olyan benyomása, hogy akadtak a bemutatottak között olyan filmek, amelyek fontos tartalmat hordoztak, de talán kevéssé érthetők egy nem-magyar megfigyelő számára?
5. Mely filmek állnak a legközelebb stílus és módszer tekintetében az ön országában készítettekhez?
6. Mi a véleménye a dokumentarista és az esztetizáló áramlatról ?
7. Ön szerint melyek a magyar filmek legnyilvánvalóbb hibái e szemle tanulságai alapján, s melyek az erényei?
8. Ön szerint melyek a magyar filmek legértékesebb vonásai – ha vannak ilyenek – a fényképezés, a szcenográfia, a jelmezek vonatkozásában ?
9. S ami a színészeket illeti, melyek ön szerint a legnyilvánvalóbb erényeik és hiányosságaik?
10. Némely magyar kritikus szerint a magyar film Achilles-sarka a forgatókönyv: osztja-e ön ezt a nézetet, vagy sem?
11. Milyen benyomásokat szerzett a magyar filmesekkel való személyes találkozásai alkalmával?
12. A fesztivál mely filmjeit látná szívesen hazájában, és miért:
a) normális mozihálózatban;
b) filmklubokban;
c) televízióban.
Michel Ciment (Franciaország)
1. Gaál István filmje, a Cserepek a rendezés egységes stílusa és pontossága miatt. A Cserepek gazdag és összetett módon tárja fel az ember és a világ közti kapcsolatokat, mind erkölcsi és lélektani, mind társadalmi és metafizikai síkon. Gaál számára a film teljesség, és soha nem feledkezik meg arról – s ez nem is olyan gyakori napjainkban –, hogy mindenekelőtt a látvány kalandja. A Cserepek ezenkívül egy olyan életmű egyik darabja, mely lépcsőfokonként épül immár húsz éve, nagy művészi fegyelemmel és eredetiséggel.
2. A Cserepek iránti elismerésem megakadályozza, hogy egyetértések a zsűri döntésével. A három díjazott közül csak egyetlen egy érdemel dicséretet, Lugossy László műve, a Köszönöm, megvagyunk. A Psyché eklektikus stílusgyakorlatnak tűnik, mely kevéssé meggyőző módon fogja egybe az elmúlt évtized különböző formanyelvi törekvéseit (Syberbergtől Jancsóig és Felliniig), s végül dekoratív, ám vértelen művet eredményez. Ami pedig Kosa Ferenc A mérkőzését illeti, a tárgya rendkívül érdekes, de úgy gondolom, filmművészeti folyóirat számára írom e sorokat. Akkor pedig ...
3. Mint oly gyakran történik, a legjobb filmek azok, tehát a Cserepek és a Köszönöm, megvagyunk, melyekből a társadalom leghívebb képét kaptuk, Beauty is truth, truth beauty.
4. Nem.
5. Egyetlen film sem volt, melynek ne lenne francia megfelelője, beleértve, sajnos, a Psychét is.
6. A magyar filmművészet – tagadhatatlan művészi színvonalon – ugyanazoktól a fogyatékosságoktól szenved, mint csaknem minden más nemzeti filmművészet. A hatvanas évek különleges felvirágzása után bizonyos kifulladást, a déjà vu jelleget, a formai újdonságok hiányát érezhetjük. Mindenesetre meghökkentő, hogy a legmerészebb film még mindig a Gaál Istváné, aki a hatvanas évek elején feltűnt rendezőnemzedék tagja.
7. A magyar film érdemei vitathatatlanok: a figyelemreméltó operatőri (sőt laboratóriumi.) munka, melynek köszönhetően a magyar film fényképezése egyik legjobb a világon, a színészek sztár-allűröktől mentes játéka; a tárgyalt témák (néha túlságosan is) komolyan vétele; s egy egész csapat tehetséges filmes. Korlátait egy túl erősen jelentkező realizmus-felfogás eluralkodása jelenti (sőt, naturalizmusról is beszélhetünk, mely például helyenként kárára van Lugossy kitűnő filmjének is), s mindezt csak erősíti a dokumentum-fikció vállalt kultusza (lásd a FIPRESCI lávaly szeptemberi budapesti vitáját). Épp ezért nagyon fontosak Jancsónak a képzelet birodalmában folytatott kísérletei, s éppen ezért sajnálom Bódy kudarcát, aki a rutin-hagyományokkal akart megküzdeni. Anélkül, hogy kisebbíteni igyekezném a realizmus jelentőségét, a filmművészet akkor lép előre, ha kitágítja felfedezési területeit, amint ez bebizonyosodott Bunuel és Fellini, Kubrick és Boorman, Altman és Resnais, Angelopoulos és Oshima esetében.
8. Lásd a 7. pontot.
9. Lásd a 7. pontot. És különleges megbecsülésem a káprázatos Nyakú Júlia játékának!
10. A forgatókönyv a világ filmművészetének Achilles-sarka. A magyar film, számomra, semmivel sem inkább sérültje ennek, a bajnak, mint bármelyik másik filmgyártás.
11. Mindig a legnagyobb örömmel találkozom a magyar filmrendezőkkel. Szabó, Gaál, Jancsó, Elek Judit, Lugossy, Gábor Pál, Kovács András, Kezdi Kovács és a többiek szívélyes és gondolkodó emberek, nyitottak a világ és a film gondjai iránt, s felkészültek a mesterségükben.
12. a: Cserepek, Köszönöm, megvagyunk.
b:-----
c: Elek Judit szép filmje (Vizsgálat Martinovics Ignác ügyében)
Giacomo Gambetti (Olaszország)
1. Kétségkívül Gaál István filmje, a Cserepek. A Cserepek alighanem Gaál legérettebb és leggazdagabb filmje, s bizonyosan a Szemle legjobb alkotása. Nagyon komplex tartalmakat hordoz, s kifejezésmódját tekintve igen-igen érett. Követése és megértése nagy figyelmet igényel, mert tartózkodó és tömör: amilyen sikerült és egységes a formájában, s mentes minden erőszakosságtól (még a nézővel szemben megszokott erőszakosságtól is) a jelentéseiben, olyan tág és bonyolultan gazdag utalásainak változatosságában, metaforáiban. Realisztikus-tárgyilagos és költői-bensőséges mű egyidejűleg, s számos síkja van olvasatainak.
Egy történetet mond el, amely hétköznapi és valóságszerű, egy embert mutat be, aki fáradtnak, betegnek érzi magát, jóllehet betegségének nincs neve, és nincsenek pontosan megállapított vonatkozásai; ez a betegsége személyes, családi helyzetéből is következik, de éppígy szakmai aggályaiból, bizonytalanságából, válságából. A magánügyek szemlátomást összefonódnak a közügyekkel, s – miért is ne? – a politikaiakkal. A film közvetlen és roppant világos utalást tartalmaz az ember társadalmi környezetéhez viszonyított marginalizálódására, s ez (mindenki számára, akármilyen politikai klímában éljen, akármilyen munkát végezzen is, akármilyen kulturális és intellektuális szinten álljon is) jelentős súlyú és aktualitású probléma.
Nevezetesen, Gaál az együttlét, az együttélés szükségéről szól, annak szükségéről, hogy eltöprengjünk a hallóiról és az életről, az őrületről és az egészségről, az ember-gép azonosítás, az emberi elme merőben mechanikus értékelése veszélyedről, arról a szükségletről, hogy a kultúra és az intellektus egyfelől és a kétkezi munka másfelől kölcsönös készséggel és egyszerűséggel cseréljenek egymással tapasztalatot és benyomásokat. Mindezt alátámasztandó, emlékeztethetünk a főhős viszonyára a doktornővel; a gyakori találkozásokra és párbeszédekre apa és fia között; a főszereplő, András találkozásaira és beszélgetéseire öreg kórházi szobatársával; a két befejező nagyjelenetre, vagyis András és a daru tetején érkező világításszerelő munkás találkozására és párbeszédére, valamint András és a virágcserepeket rakodó asszonyka találkozására és kölcsönkapcsolatára : a csúcspont egy szinte fiziológiai kapcsolat ember és természet között, vízcseppekkel a növényeken szuper-közeliben, egészen a levélsejtek belsejéig; az emberre, aki földöntúli zajokat hallgat; és így tovább
De két másik, talán még fontosabb mozzanat áll az elbeszélés és a film stílusának középpontjában, nevezetesen a látogatás a nagy kőbányában, ami szinte olyan, akár az anyaöl, s a hosszú vidéki jelenetsor, amit finomság és kivételes jelentések teljessége, az emberi lélek mélységeinek gazdagsága jellemez: az életre, az érzelmekre vonatkozó utalásai, amelyeket tartalmaz, bergmani gazdagságot és magasságot érnék el; az emberi gyöngeség, András törékenysége s ugyanakkor segítségkeresése, a gyökereket s ennek okán az értékeket kutató tekintete, mértéktartása, természete, emberi vállalkozókészsége mind-mind megnyilvánul itt, olyan erővel, pontossággal és élességgel, amihez hasonlóval film ritkán képes szólni hozzánk. S ne feledkezzünk meg a vágás, a zene, a hang, a zörejek értékeiről sem.
2. Ritkán értek egyet a zsűrik döntéseivel, mert rendszerint olyasmit igyekeznek összefoglalni, ami nem összefoglalható, az összehasonlíthatatlant igyekeznek összehasonlítani, rangsort megállapítani, ami talán érvényes a sportban, de nem a művészi megnyilatkozásokban. Egészében véve, az idei Szemlén a filmeknek vagy 45%-a mindenképp érdekes, fontos volt. A szűri által kiemeltek ebbe a csoportba tartoznak, mások, amelyek szerintem említést érdemelnek, hiányoznak a kiemeltek közül. Ugyanez áll a fényképezés és a színészek megítélésére is. Például miképpen feledkezhettek meg a Szabadgyalog fényképezéséről? A Köszönöm, megvagyunk főhősnője kiváló, ám a Boldog születésnapot, Marylin!-é?…
3. A válasz: az a tucatnyi film, amely szerintem mindenképpen figyelemre méltó. Ime, a címek, nem rangsorban, hanem abban a sorrendben, ahogyan láttam őket: Ballagás, Köszönöm, megvagyunk, Dédelgetett kedvenceink, Boldog születésnapot, Marylin!, Szabadgyalog, Ripacsok, Pofonok völgye, Cserepek, Boldogtalan kalap, A mérkőzés, örökség, Töredék az életről; nem mellőzném aztán a Fábián Bálint találkozása Istennel-t sem. S okvetlenül meg kívánom említeni, jóllehet a fesztivál műsorán kívül s még befejezetlen állapotéban láttam, Szabó István Mephistóját, amit – ha ideiglenes jelleggel is, de – viscontiánus vonásokkal rendelkező filmként jellemeznék.
4. Mindent összevetve, azt mondhatnám, hogy nem fenyeget ilyen veszély. Ha szabad egy hazai példával élnem, emlékeztetnék rá, hogy az olasz neorealista filmek végletesen olasz, de éppen ezáltal fölöttébb nemzetközi témákat dolgoztak föl; vagyis a nemzeti témák emberségük és nem pusztán erkölcsi, de kifejezésbeli súlyuk következtében váltak egy eternasse. E szükséges kitérő után, a „magyarabb” tartalmú s mások számára nehezebb filmek esetleg a következők lehetnek: Köszönöm, megvagyunk, Fábián Bálint találkozása Istennel, Szabadgyalog, Ripacsok, Psyché. De nem adok, nem akarok értékítéletet s még kevésbé osztályzatokat adni.
5. Figyelem, vigyázz! [Az eredetiben is magyarul. – A szerk.] Azt hiszem, az a veszélyes a magyar film számára, ha modellekhez, tartalmi, stílus- és műfajmodellekhez, külföldi filmgyártásokhoz igazodik. A magyar filmgyártásnak nem kell sem több filmet készítenie, mint ma, sem mások filmjeit utánoznia: rendelkezik olyan témákkal és szerzőkkel, hogy abszolúte személyes és eredeti legyen, mint ahogy az is a legjobb darabjaiban, jellemvonásaiban. Következésképpen a „legközelebb álló” filmeket megjelölni, ahogyan a a kérdés kívánja, annyit is jelenthet» hogy a Szemle legrosszabb filmjeit jelöljük meg, mint amilyen szerintem A svéd, akinek nyoma veszett, a Circus Maximus s mindenekelőtt a Kojak Budapesten. Pozitív értelemben viszont megemlíteném a Ballagást, a Dédelgetett kedvenceinket, a Boldog születésnapot, Marylin!-t, a Pofonok völgyét, a Cserepeket, a Boldogtalan kalapot, a Vámmentes házasságot
6. Azt hiszem, a „dokumentalista.” irányzat (a régi cinéma vérité leszármazottja; nagyobb súllyal és jelentőséggel bír, minit a másik, úgy értve: nagyobb társadalmi és közéleti súllyal. Ám mindkét irányzat értékes kifejezésbeli eredményeket hozhat. Engem személyesen, ismétlem, nagyon érdekélt az előbbi. Nagyfokú őszinteség, szolgálni-aka-rás és kutató szellem szükséges hozzá.
7. Azt hiszem, már válaszoltam erre: erényei a történelemben és egyidejűleg az ember életében való résztvállalásból fakadnak (vagyis a „történelmet” tág és – ha úgy tetszik – szűk értelemben véve); szerzőinek komolyságából, művészi és állampolgári elkötelezettségéből, őszinteségükből, amellyel a valóságos és hétköznapi gondokhoz közelednek. Hiányosságai mindennek az ellenkezőiéből következnek, mindenekelőtt a magyar és a külföldi formulák és műfajok fölösleges utánzásából.
8. Sohasem hajlottam egy film különböző összetevőkre történő, túlzottan specifikus fölbontására, minthogy a film számomra egyidejűleg szerzői alkotás és társas munka eredménye. A magyar filmnek különleges, igen magas színvonalú hagyománya van a fényképezésben. Ez a fotografálási mód technikailag roppant értékes és eredeti, s ugyanakkor „emberileg” közel áll a szereplők pszichológiájához és cselekedeteihez; s ilyesmit mondhatnék a díszlet- és jelmeztervezésről is.
9. A magyar színésziskola igen-igen kvalitásos, nemzetközi színvonalú, nem kell tartania semmilyen összehasonlítástól. Néha megfigyelhető a mértéktelen magabiztosság hibája, aminek következménye bizonyos hányaveti felületesség: de ez csak ritkán fordul elő, mert rendszerint, az elkötelezettség jellemző rá, ami magas színvonalú eredményeket terem.
10. A forgatókönyvekről az a benyomásom, hogy megütik az európai középszintet, hatásosak és funkcionálisak. Nem áll módomban véleményt mondani a párbeszédek irodalmi és expresszív minőségéről. Nem tudok magyarul, s a magyar filmeket vagy szimultán fordítással, vagy feliratokkal, avagy – jaj nekem! – olykor egyenest szinkronizálva látom.
11. Nagyon jók a benyomásaim. A magyar filmesek (ismerek számos rendezőt, néhány színészt és színésznőt, néhány kiváló operatőrt) filmjeik magaslatán állnak, ugyanaz a szellemi nyitottság és kutató, emberséges erkölcsiség jellemző rájuk, mint műveikre. Nem ,.sztárok”, nem „művészek”, hanem emberek, valódi férfiak és nők, akik szenvedéllyel és komolysággal végzik munkájukat .
12. Szeretném, ha minden filmet, amelyik tetszik, nekem – mar megemlítettem őket – Olaszországban is láthatnánk, akár normális moziforgalmazásban, akár a televízióban, vagy ha szükséges, esetleg filmklubokban. Csakugyan itt volna az ideje, hogy az olasz filmforgalmazás kijusson ebből a siralmas állapotából, amikor is mellőzi a világ filmtermésének ¾ részét: leszámítva, persze, a kivételeket, amelyek azonban csak erősítik a szabályt.
David Robinson (Anglia)
1. Nehéz arra válaszolni, hogy melyik a „legjobb film”, mert olyan műveket kell összehasonlítani, melyek különbözősége már önmagában lehetetlenné teszi az összemérést. Az év filmjei közül (egyébként idén nem találtam olyan egyértelműen kiemelkedő munkákat, mint tavaly) Lugossy László Köszönöm, megvagyunk című rendezése tetszett nagyon a becsületességéért, ahogyan ezt az emberi kapcsolatot az őszintén feltárt társadalmi környezetbe ágyazottan ábrázolja.
2. Az előbb említett okok miatt tehát nem igazán lelkesedem a díjazás ötletéért. De ha egyszer elhatározták, hogy díjat adnak a legjobb filmnek, vállalniuk kellett volna a döntés bátorságát, ki kellett volna adniuk ezt a díjat, amely egyébként már elnevezésében is a viszonylagos értéknek szól. A többi díjat egyébként igazságosnak tartom.
3. Köszönöm, megvagyunk, Papp „» Lacit nem lehet legyőzni, és talán a Szabadgyalog.
4. Nem. Nem hiszem, hogy a magyar közönség számára bármelyik film is érthetetlen lett volna. A külföldi nézőkhöz, természetesen, bármilyen országbeli filmről legyen is szó, szükségszerűen nem jutnak el bizonyos kulturális és történelmi utalások,
5. Ennek a kérdésnek nincs értelme számomra.
6. Úgy látom, hogy a „budapesti iskola” új dokumentarista stílusának az a nagy értéke, hogy szembeszállt azokkal az irodalmi és színházi tradíciókkal, melyek gyakran jellemezték a magyar filmet. Ugyanakkor fontosnak tartanám, hogy az iskola hívei, a filmesek és a kritikusok egyaránt, ezt az új stílust csak fejlődési szakasznak tekintsék, ne végállomásinak, és semmiképpen sem másfajta elbeszélő módszereket kizáró irányzatnak.
7. Pillanatnyilag a magyar film kiemelkedő erényét abban látom, hogy ilyen kis filmgyártásban ennyi különböző stílusú, művészi indíttatású alkotás születik. Nem találok különösebb „hibáit”, ha csak arról a veszélyről nem szólok, melyet már előbbi válaszomban érintettem, nevezetesen: az az érzésem, hogy egy bizonyos fajta filmkészítési mód, úgy látszik, valahogyan fontosabb, preferáltabb a többinél. Pedig a művészi megközelítés sokfélesége igencsak nagy és megbecsülendő érdem.
8. Szerintem a magyar operatőri munka, Ragályi, Koltai, Kende, Sára és a (többiek művészete nem marad el a világ legjobbjai mögött. Ami pedig a díszleteket és a jelmezeket illeti, éppen most csodáltam meg a forgatási helyszínek, a látványvilág gazdagságát, különösen Szabó István és Sándor Pál filmjeiben.
9. A külföldi szemlélő számára a magyar film mindig is magán viselte a színpadi eredet nyomait, és-ez vonatkozik a színészi alakítások többségére is. Talán a dokumentarista iskola egyik fontos nyeresége éppen az, hogy a hivatásos színészekre is hatott az amatőrök realisztikusabb, természetesebb játékstílusa. Jó példája ennek Lugossy Köszönöm, megvagyunk című filmje. A színészeket más alkotásokból már ismertem, és azt hiszem, sokat tanultak a dokumentarista művek amatőr szereplőinek természetességéből.
10. A magyar forgatókönyvírás ereje és gyengéje egyaránt mindig is irodalmiassága volt. Meggyőződésem, hogy a jó forgatókönyv elengedhetetlen alapja a jó filmnek, de a jó forgatókönyvnek mindenekelőtt és elsősorban filmszerűnek kell lennie. Azt hiszem, hogy erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni.
11. Sok magyar filmest ismerek régen, és jól, úgyhogy semmilyen különösebb új benyomást nem szereztem.
12. Mindegyik értékes magyar filmet szívesen látnám Angliában, ahol azonban, sajnos, majdnem lehetetlen közönséget toborozni bármilyen Külföldi filmnek. Az elmúlt években Jancsónak, az Angi Verának, a Ha megjön Józsefnek, a. Kedves szomszédnak, a Herkulesfürdői emléknek szép sikere volt kis klubmozikban. Biztos vagyok benne, hogy a Mephisto szélesebb közönségre számíthat mindenütt a világon. A Ripacsok, az Ajándék ez a nap, az Egy erkölcsös éjszaka elképzelhető a művészmozik vagy a tévé műsorán. De Anglia szellemileg és földrajzilag is – szigetország.
Irina Rubanova (Szovjetunió)
1. A Játékfilmszemlén nem láttam egyértelműen kimagasló, „nagy filmet”. Voksomat Lugossy László Köszönöm, megvagyunk című művére adnám. Témaválasztásáért, valóságtiszteletéért, elmélyült elemzéséért, bátor pszichológiai oknyomozásáért. Kár, hogy az alkotód bátorságból már nem futja, amikor az oknyomozás művészi megformálására kerül sor: erőtlenség érződik az egész kompozícióban, a színészvezetésben, különösen a férfi főszereplő játékában. Egyébként azért is szeretem Lugossy munkáját, mert jellegzetesen magyar film. A magyar filmek ismert értékeit vonultatja fel: pontos megfigyelés, a tárgyi világ remek leírása, színes, gyakran különleges életrészletek megjelenítése. De Lugossy nem elégszik meg a mindennapi élethelyzetek puszta ábrázolásával Keresi a logikus kapcsolatot, a kölcsönhatást az ember társadalmi és személyes léte között. A Köszönöm, megvagyunk „direkt” valóságát a pszichológiai dráma feszültsége fűti.
2. Kósa Ferenc, Lugossy László, Ragályi Elemér, Nyakó Júlia és Margittay Ági díjaival egyetértek. De a Body Gábornak ítélt díjat, érzésem szerint, nem indokolták meg pontosan. A rendezés az alkotói gondolat és az egész film művészi megszervezését együttesen jelenti. Nem áll módomban, hogy részletesen elemezhessem most a Psychét, mégis megkérdőjelezném Bódy világról és emberről alkotott ítéleteinek eredetiségét és mélységeit. (Különösképpen ami az elátkozott, az „alantas” földi létre kényszerített művész portréját illeti.) A művészi teljesség hiányáról sokan szóltak a zsűri nyilvános vitáján. A díj feltehetően a film „különlegességének” szólt, amelyet a közönség érdeklődése, a kritikusok és a fiatal filmesek lelkesedése már előre jelzett. Logikusabb lett volna talán, ha kísérletező szellemét, művészi non konformizmusát jutalmazzák. Ezzel szemben igazságtalannak tartom, hogy Sándor Pál rendezését (hiszen ez rendezői díj; meg sem említették. A Ripacsok stílus és hangulati egysége, plasztikus színészi játéka bámulatos! Ezen a filmszemlén éppen Sándor Pál és Gaál István bizonyították leginkább szakmai kultúrájukat, és ami fontos, szakmai biztonságukat. (Azzal a megjegyzéssel, hogy Gaál, sajnos, egyre inkább önmagát ismétli..)
3. Erre a kérdésre inkább a magyar nézőknek és kritikusoknak illene válaszolnuik. Azokról a problémákról, melyek az egész társadalmat és az egyes embereiket foglalkoztatják, mi, külföldiek csak a magyar könyvekből és filmekből értesülünk. Tehát bezárul a kör. Ezért csak olyan alkotásokat említhetek, melyek már más filmekből is ismert mondandójukkal, úgy látszik, a mai valóság általános gondjairól szólnak: A mérkőzés, Köszönöm, megvagyunk, Vámmentes házasság, Cserepek, Boldogtalan kalap, Papp Lacit nem lehet legyőzni, Ballagás.
4. A külföldi néző számára érthetetlen film ezen a filmszemlén, szerintem, nem volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek az alkotások, gondolatiságukban és formájukban is, nem jellegzetesen magyar filmek. Olyan művet, amelyik akárhol máshol is készülhetett volna, keveset láttam, talán csak Mészáros Márta, Gaál István, vagy Szurdi András munkája ilyen. A többi észrevehetően magán viseli a magyaros jegyeket: a figurák, az elbeszélő mód, a sajátos humor jellegzetességeit.
5. Nehéz erre válaszolni. A szovjet filmgyártás nemcsak, hogy nagy, évi 150 filmet készít, hanem sokféle stílust, tendenciát olvaszt magába. Gondoljunk csak a nemzett, köztársaságbeli stúdiók munkásságára! Persze, azért találhatunk bizonyos tematikai vagy stílus-hasonlóságot, mondjuk Mészáros Márta, vagy Sós Mária és a leningrádi Ilja Averbah, Dinara Aszanova filmjei között. Bódy Gábor „szemtelen” valóságkezelése valahogyan emlékeztet Paradzsanov művészetére. A mérkőzés groteszk hangjába mintha a grúzok nevetése vegyülne. Szálai Györgyi és Almása Tamás filmjei a lett dokumentaristák, például Frank műveire hasonlítanak egy kicsit. De valóságos, alapvető hasonlóságokról szerintem nem beszélhetünk..
6. E kérdés kapcsán komolyan elemezni kellene a magyar filmművészet nemzeti sajátosságait, fejlődésének belső mozgatóit. Hiszen ma már mindenki számára világos, hogy a magyar film nem egynemű: gazdag struktúrájának két szélső pólusán élesen elkülönül egymástól a „dokumentarizmus” és az úgynevezett „esztéticizmus”. E két irányzat kölcsönhatása, az összeütközések, a szembenállások, egymás tagadása, és egyben észrevétlenül kiegészítése, gazdagítása jelenti az életképes művészet egészséges fejlődését. A filmszemlén az „esztétizálókat” Bódy Gábor, a „dokumentaristákat” Tarr Béla, Szálai Györgyi és a Gulyás testvérek képviselték. Az a benyomásom, hogy 1981-ben kevesebb meglepetéssel szolgált mindkét irányzat. Bódy sajátos története, optikai kísérletei, és a Gulyás testvérek magyar filmekben ritkán alkalmazott montázs-technikája, ahogyan az interjúkat a híradókkal vegyítik – tulajdonképpen ennyi a tavalyi év „újdonsága”. Az eredményeket én nem a polarizálódásban látom, hanem a szintézisre való törekvésekben, kísérletekben.
7. A magyar film erényeit már régen felfedezte a nemzetközi kritika. Kettőt neveznék meg közülük. Az egyik: érzékeny, állandóan megújuló kapcsolata a valósággal, változó formáival. A másik: az a szerencsés adottsága, hogy ennyi tehetséges, szuverén és eredeti rendezőt mondhat magáénak. Hibái közé sorolom tematikai szűkösségét, és még inkább tónusszegénységét, amelyet különösen az idei műsor nézése közben vettem észre.
8. A filmek ¡látványvilága szinte kivétel nélkül mindig magas színvonalú. A magyar operatőri iskola képességei és lehetőségei, úgy látszik, határtalanok. A színek, a kompozíciók, a plánozás, a belső vágások ritmusa lenyűgöző.
9. Csak dicsérhetem a magyar színészeket, akik színházi, színpadi képzettséggel és állandó gyakorlattal filmes jelenlétet produkálnak a vásznon. Nem könnyű feladat! A szemle legjobb alakításai: a Ripacsok összes szereplője, Esztergályos Cecília a Boldog születésnapot, Marilyn-ben, Nyakó Júlia a Köszönöm, megvagyunk-ban. A legváratlanabb csalódást Kozák András okozta, akit hosszú szünet után most láthattam A mérkőzésben. Egyébként nagyon szűk a filmszínészek köre, sokszor találkozunk ugyanazokkal az arcokkal.
10. Egyetértek, de szeretném azzal is megtoldani, hogy a forgatókönyvkérdés nemcsak a magyar filmgyártás érzékeny pontja.
11. Annak örülök, hogy a magyar filmesek többsége aggódva figyeli az egész szakma sorsát, sikereit. Nemcsak saját művészetükkel vannak elfoglalva, hanem nemzeti filmgyártásuk jövőjével. Hiszen tudnunk kell, Közép-Kelet-Európa filmjei csak akkor érdekesek a világban, ha saját kultúrájukat képviselik.
12. Megint csak visszatérek oda, hogy a szovjet közönség sokfajta nemzetiségű, tradíciójú, kultúrájú nézőt jelent. Nehéz egy-egy filmnek sikert jósolni. Én mindenesetre a következő filmeket vásárolnám meg. 1. moziforgalmazásra: örökség, Vámmentes házasság, Circus Maximus, Cserepek. 2. Kluboknak: Köszönöm, megvagyunk, Ripacsok, Transzport. 3. a tévének: Papp Lacit nem lehet legyőzni, Dédelgetett kedvenceink, Boldog születésnapot, Marilyn!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 10-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7478 |
