Koltai Ágnes
Juan Antonio Bardem mostanában sosem távozik üres kézzel a moszkvai filmfesztiválról. 1977-ben a Hosszú hétvégét. 1979-ben a Hét januári napot díjazta a zsűri. A társadalmi problémákra oly fogékony rendező utóbbi filmjében konkrét politikai eseményt dolgoz fel, a spanyol kommunista párt és a francoista hagyományokra támaszkodó újfasiszták véres harcát. A cselekmény középpontjában egy hírhedt gyilkosság, az 1977-es Attocha utcai merénylet áll: fasiszta rohamosztagosok a baloldal ellen indított terrorakciók keretében kommunista ügyvédek madridi irodájába behatolva öt embert megöltek. A film. amolyan „politikai gyilkosság anatómiájáéként ezt az eseményt elemzi.
Bardem történelemkönyvbe illő feladatra vállalkozott, a tények rögzítésén túl az okokat is fel akarta tárni. Emellett még (hisz ettől művészet a művészet) egyéni-emberi indítékokat, jellemeket is próbált ábrázolni. Az újfasizmus társadalmi gyökereinek, emberi arculatának rajza kísértetiesen hasonlít a San Babila egy napjára. Bardem is, mint Lizzani, gyenge, puhány arisztokrata csemeték és feltörekvő, erőszakos lumpen-elemek hordájának látja a – csak eszköznek használt és „magasabb körökből” irányított – rohamosztagokat. Ehhez a leegyszerűsített osztálytartalomhoz sematikus jellemek társulnak. A lényeg, a politikai érdekek elvesznek az aprólékosan részletezett családi ebédek és gyűlések útvesztőiben.
A politikai események pusztán adatok mindaddig, amíg nem nyertek emberi arcot és nem helyezték őket a megfelelő összefüggés-rendszerbe. Ezzel minden, a közel- vagy régmúlt történelmét feldolgozó műnek szembe kell néznie. Bardem filmje egy gesztus: tisztelgés a spanyol kommunista párt előtt.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1981/05 47. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7469 |