Bikácsy Gergely
Így hangzik Jozef Matuąnak egy istenháta-mögötti szlovák falucska (és építkezés) teherkocsi-sofőrjének jelszava és életprogramja. Végül halállal bűnhődik, mert azt a bizonyos házat lopott anyagból építette, nagyszabású csalással, tolvajlással. Pedig milyen rokonszenves fiatalembernek látszott...
Jónéhány hibája, gyengesége van ennek a filmnek. Elsősorban a történet intőén, feddően példázat-jellege zavarbaejtő:... lám, így jár, aki becsületes munka helyett rossz útra téved...”, de meglehetősen zavaró az operatőri munka is, harsány, rikító színek, túlvilágítás, indokolatlannak tetsző képi harsogás jellemzi. A szereplők állandóan beszélnek, rengeteg a töltelékdialógus. Említsük meg azt is, hogy a színészi játék majdhogynem karikatúra-szerűén elrajzolt – ez alól szerencsére épp a főszereplő, Pavel Nový a kivétel. Első pillantásra tehát a film sematikus tanmese arról, hogy bizony bűnözőként nem lehet elérni a boldogságot.
Az Építs házat, ültess fát! mégis lebilincseli a nézőt. A történet (a forgatókönyv) sematikus ugyan, de a filmnek van képi ereje. S főleg, van hús-vér hőse, aki mint jókedvű kutya rázza le a sematizmus keresztvizét. A rendezőt láthatólag nem nagyon érdekli a hős emberi környezete, a papírízű konfliktust – mivel mást alig tehet – nemigen dolgozza ki. „Termelési filmből” egyetlen hősre összpontosító drámát bont ki. Megérezteti, hogy ennek a fiatalembernek a tragédiája mélyebben rejlik, tetteiért, választásaiért nyilvánvalóan nem csupán személyiségének „torzulása” a felelős, megérezteti, hogy talán a társadalomban is van „torzulás”, hogy az egyéni zsákutcák falai nem véletlenül húzódnak itt vagy ott. „Sors, nyiss nekem tért!” – szavalták egykor a romantikus ifjak, ám mi történik, ha egy társadalom élete lelassul, mì történik, ha a lelkes mondásnak: „Építs házat, ültess fát!” akkor hiszünk inkább, ha egy zsúfolt, sorhabos talponállóban hangzik el?
Akár a filmi realizmus diadalának is tarthatjuk, hogy a tolvaj sofőrt egy pillanatig sem tudjuk meggyűlölni, vagy elítélni. Túl közel kerül a nézőhöz ez a Matuą, megszeretjük, mint a filmbeli kisgyerek: mindvégig neki drukkolunk. Ä film ritmusa mindig akkor gyorsul fel, a képek akkor válnak erőssé, dinamikussá, a beállítások akkor dobják le a szokvány nyűgét, amikor hősünk szakít a környező világgal, amikor elvakultan rohan a szerencsétlenségbe, a pusztulásba, amikor nem hallgat a „józan ész szavára”.
A rendező, Juraj Jakubisko 1967-ben, Krisztus-évek című filmjével a prágai új-hullámosok. Forman, Menzel, Němec, Schorm legígéretesebb, legnagyobb jövőjű szlovák társaként tűnt fel. Hosszú esztendők óta most készített újra játékfilmet. A „Krisztus-évek” elmúltával is igazat akar mondani: erre tett kísérletet ez a film.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/05 47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7468 |
