Kézdi-Kovács Zsolt
1. A valóság
Azokban a napokban, amikor a magyar film elleni támadások újra napirenden voltak, és hatékonyságunkat, sikerünket, sőt létünket is rendre megkérdőjelezték – a filmkritikusi díjat nem osztották ki, a filmszemle zsűrije sem adta ki a fődíjat, a legtekintélyesebb napilapban megjelent neves írónk elmarasztaló cikke –, e sorok írója megbeszélések sorozatán vett részt, melyeknek témája: hogyan oldható meg az a furcsa helyzet, hogy a magyar filmek túlságosan nagy látogatottságnak örvendenek.
Tudom, hogy a fenti mondat felettébb kihívó, és provokációnak hat a mostani, a magyar filmmel nem nagyon rokonszenvező atmoszférában, ezért hát magyarázattal szolgálok.
A Filmművész Szövetség megbízott néhányunkat – Schiffer Pált, Simó Sándort és engem –, hogy a magyar filmek bemutatását, mozikba sorolását a Filmfőigazgatóság, a Mokép, a Főm és a Stúdiók közreműködésével gondozó testület tagjaiként igyekezzünk elkerülni az, egyes filmek bemutatása körüli ütközéseket; a mozik igazságos elosztását, és időnként a háborgó alkotók megbékítését pedig segítsük elő. Az említett testület – miután a Művelődési Minisztérium jóelőre meghatározza az egyes filmek bemutatásának időpontját – tanácsadási joggal segít a Főmonak, mint a budapesti forgalmazás gazdájának: mely mozikban mutattassanak be, és körülbelül hány hétig, maradjanak műsoron a filmek, hogy aztán átadják helyüket a következőnek. Mivel egy évben háromszor kerül sor ilyen „besorolásra”, (néha az illető filmek egy része el sem készült még, így nem is láthattuk őket), és mert egy film közönségvisszhangját legfeljebb csak sejteni lehet, ez a feladat korántsem könnyű. A 20–25 magyar film bemutatója a január–április, illetve szeptember–november időszakra korlátozódik: kevés olyan film van, amelyik a nyári holtszezont egészségesen túlélné, és kevés olyan alkotó, aki nem a legjobb, a legmagasabb látogatottságú periódusokban szeretne megjelenni. A magyar filmek így kéthetenként, meglehetősen szoros rendben követik egymást.
Budapesten a bemutató mozik száma adott, ezeknek egy részében igen ritkán mutatnak csak be magyar filmet. A nyolcszáz-ezer személyes mozik a magyar filmek nagy többségének nagynak bizonyulnak és senki sem szereti, ha filmje üres nézőterekkel kezdi pályafutását. A Corvin, az Uránia, a Vörös Csillag – a belterület jó mozijai közül néhánynak a nevét említem – ebbe a kategóriába tartozik. Marad a Puskin, minden magyar filmrendező „moziálma”, azután a Szikra, a Művész, a Toldi... és ezzel a felsorolás véget is ér. A Főmo időnként valóságos bűvészmutatványt végez, hogy filmjeinknek teret adjon, és a vállalat gazdaságossága se szenvedjen csorbát.
Amikor először ültünk le az említett testületben, szinte valamennyien azt a régi mozis alapszabályt vallottuk, hogy jól futó filmet semmiképpen sem szabad egy adott mozi műsoráról levenni. Bármilyen sikeres ugyanis egy film, a következő moziban legtöbbször jelentős látogató-visszaesés az eredmény. A rugalmas, napról napra diszponáló mozistruktúrában ez az alapelv ha nem is konfliktusok nélkül, de megoldható. Az előre tervező, kötött kópiaszámmal, szoros műsortervvel dolgozó nagyvállalatnál nehezebben.
Mindez csak bevezető, kitérő volt, lássuk a tényeket: az 1981. február végi helyzetet. A Psyché, melyet karácsonykor mutattak be, a bemutatást követő nyolc héten egyre több látogatót vonzott a Puskinban. Az első héten 56,5%-os kihasználtságot ért el, a harmadik héten 78,2%-ot. de még az ötödik héten is 57%-ot Ez a szám – főként magyar, de általában nem olcsó kasszasiker-filmeknél – kiemelkedően magas. Ugyanakkor a többi, nem központi helyen fekvő moziban is futott a film, párhuzamosan a Puskinnal: az Alkotmányban 10,4, a Fórumban 18, a Kőbányában 19,4%-os átlag-kihasználtsággal. Az utolsó hét egy napján, amikor a film még a Puskin műsorán szerepelt, egyetlen napon 1114 néző látta a filmet itt, szemben a Kossuth-tal. melyben ugyanezen a napon összesen 112 néző volt.
A Főmo, látva a számokat, sebtében összehívott értekezleten kért tanácsot: mit tegyen. A filmet levenni nem szabad ilyen magas látogatottság mellett, ez lett volna a többség véleménye. Igen ám, de a Puskinban február 12-én, az előzetes terveknek megfelelően a Köszönöm, megvagyunk következett műsoron. Viták, egyeztetés, mindenki egyetért két dologban. Az egyik. hogy a Psychét valóban nem szabad a Puskin műsoráról levenni, a másik, hogy a Lugossy-film nem indítható másutt a bukás kockázata nélkül. A teljes tanácstalanságban az összes számbajöhető mozit végig-véve (azt a hármat) végül a Filmfőigazgatóság véleménye dönt: nincs más alternatíva, le kell venni Bódy filmjét a Puskin műsoráról, és a Toldiban kell tovább futtatni. (Az már más kérdés, és a szerencsés végkifejlethez tartozik, hogy a Psyché itt sem vesztett számottevően népszerűségéből és közönségéből.)
Alig három héttel később a Vámmentes házasság került hasonló helyzetbe. Bemutatója a Szikrában volt, egyenletes 60–80°”-os kihasználtságot ért el, az utolsó két hétben, február végén, március elején átlag 48,3%-ot. Ráadásul itt az előzetes tervezés eléggé nagyvonalú volt: nyolc hetet tervezett, amely ennél a mozinál magyar film esetében különösen hosszú játszási idő. „Ott toporgott” azonban A svéd, akinek nyoma veszett, a Vámmentes átkerült a Tisza moziba. Az utolsó napon a Szikrában 443 nézője volt, a rákövetkező napon a Tiszában 153.
Nem folytatom a példákat, bár idézhetném a Csontváry esetét, a Rosszembereket, vágy a Szabadíts meg a gonosztól-t, csakhogy a Hunnia Stúdió kezem ügyébe eső statisztikáiból idézzek.
A következtetés, gondolom, nyilvánvaló: kevés a belterületi mozi. még kevesebb, ahol a magyar filmeknek törzsközönsége van. Potenciális nézőink egy részét elveszítjük, mert ők nem mennek el Újpestre. Kőbányára, Óbudára. Kelenföldre a film után. ha a bemutatót követő két hétben nem volt idejük, hogy moziba menjenek. Nincs olyan sok nézőnk, hogy ezt a luxust megengedhetnénk magunknak.
2. Az álom
A filmrendező, aki a napi gyakorlatban találkozik – alkotóként és állampolgárként is – a gazdasági nehézségekkel, a beruházások csökkenésével életfontosságú területeken is, a kultúrára fordítható pénz és az árak egyre bonyolultabbá váló versenyfutásával, egyáltalán: azzal a kötéltánccal, amelyet az egész világ folytat életszínvonalának – és méltóságának – megőrzéséért egy konfliktusos időszakban, nem könnyen szánja rá magát, hogy álmokkal traktálja a kedves olvasót, főként, ha ezek az álmok millió forintokat emésztenek fel. Mégis: álmokra szükség van, és talán ezek az álmok nem olyan távoliak.
Budapest központjában nincs elég mozi, fejtettem ki az előzőekben, ne részletezzük, milyen történelmi okai vannak ennek. Az európai nagyvárosok többségében, spontán módon, vagy gondos tervezéssel, kialakult egy-egy szórakoztató-központ, szórakoztató negyed (a Champs-Elysées és a Quartier Latin Párizsban, a Schwabing Münchenben, a West End Londonban és így tovább.) A felületes szemlélő azt hinné, hogy ahol sok mozi van, oda nem építenek újabbakat. A gyakorlat rácáfol erre a logikára. A mozik többnyire egymás hegyén-hátán keletkeznek. Aki moziba akar menni a modern nagyvárosban, többnyire egy bizonyos környékre megy el: ez a környék többnyire jól megközelíthető, központi helyen, vendéglők, üzletek, sétáló-utcák környéke. Budapesten is. van ilyen: a Nagykorát határolta belső mag, a Belváros, a Kossuth Lajos utca. Váci utca. Kiskörút környéke. Csak éppen mozik nincsenek. A szorosan vett Belvárosban egyedül a Puskin, kissé távolabb az Uránia, Toldi. Az egyetemek környékén végképp semmi. A Sorbonne-ról kiáramló ifjúság 30–40 moziterem között válogathat, a budapesti tudományegyetem mellett egyetlen van, a Puskin. (Ugye érti már, kedves olvasó, mért akar a magyar filmrendezők többsége a Puskinban megjelenni?) Kell tehát – sőt életszükséglet – egy. két, több mozi a Belvárosba. De hol, hogyan találjunk helyet ezen az amúgy is túlzsúfolt környéken? Hely még csak akadna, de reménytelen a megszerzésük: a volt Corso moziban színház van. a Tiszti Házat lebontják, helyette irodaház épül majd (nem lehet benne mozi?), a volt Piarista épület két tornaterme alkalmas lett volna. Rigler József Ede papírkereskedése is, a most Pepita Oroszlán névre hallgató volt mulató is; a raktárnak, klubnak, üzletnek átalakított, mozinak alkalmas helyiségek-sora mindörökre megszerezhetetlen.
Egy kivétellel: a Felszabadulás tér, a Károlyi utca sarka: a város szinte mértani központja. A Főmo itt három helyiséggel rendelkezik: az Egyetemi Könyvtár mellett dekorációs üzeme (az Ybl tervezte ház földszintjén), ezzel szemben egy emeletes üzlethelyiség (kirakatában filmsztárok képeit láthatják) és kicsit odébb az átjáróházban (bejárat az árkádok alatt) az alagsorban egy volt mulató szeparés-színpados együttese. Ez jelenleg a Főmo raktára.
A filmrendező álma tehát egy mozi, vagyis egy moziegyüttes a három, egymáshoz közel eső helyen. Kis, otthonos termekkel, klubhelyiséggel a beszélgetni vágyóknak (vagy „egyszerűen menjünk át egy pofa sörre mozi után a Kárpátiába”) butikkal, ahol jegyet lehet rendelni, plakátokat vásárolni, a Filmtudományi Intézet kiadványait olvasni és megvenni, beszélgetni alkotókkal, autogramot kérni színészektől, szidni a filmrendezőket, videokazettán részleteket nézni készülő filmekből, meghívni Andrzej Wajdát és Godard-t és Mihalkovot, és Jancsót és Hernádit: felpróbálni Garas filmbéli kalapját és Bujtor köpenyét és ha nagy kedvünk van hozzá, még meg is vásárolni... De főleg mozit nézni, ha nem férünk be a Casanovára, beülünk a Stalkerra vagy az 1789-re. vagy megnézzük ötvened-szer a Csoda Milánóbant vagy a Sodrásbant vagy a Jules és Jimet... És álmomban itt filmzene szól, kihallatszik az utcára az Országúton zenéje, összekeveredik a Cherbourgi esernyőkkel és a Jégmezők lovagjával. Szörényiék az „Európa csendes...”-t éneklik. Garas és Kern az „Egyedül nem megy”-et, de Kodály I. vonósnégyese is szól és a Don Juan nyitány...
*
Persze. Nincs rá pénz. Mennyibe kerülhetne? Húsz, huszonöt millió? Talán több? Kapacitás sincs rá. Annyi a fehér folt. Egész városrészek vannak mozi nélkül. A dotáció csökken. A meglevő mozik elhanyagoltak. A Bethlent télen be kell zárni, mert nincs fűtés. A Vörös Csillagban díszbemutató szakadt félbe.
Mégis barátaim filmbarátaim: kéne egy mozi. Össze kellene szedni rá a pénzt. Talán abból az 550 millió évi dotációból, amit a szakma kap. Talán a tízfillérekből, amellyel a mozijegyeket feláraznák. Talán a filmgyár is segíthetne. Kéne egy mozi a Károlyi utca sarkán.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/05 10-12. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7447 |
