Boros István
A Filmvilág 1981/3. számában közöltük dr. Gombár József, a MOKÉP igazgatójának cikkét „A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai” címmel. A tanulmányban vázolt problémákat, filmforgalmazásunk gondjait taglalta hozzászólásában a filmrendezők közül Kardos Ferenc („Filmek, mozik, nézők”; Filmvilág, 1981/4. szám) és Kézdi Kovács Zsolt („A valóság és az álom”; Filmvilág, 1981/5. szám). A vita folytatásaként ezúttal a több budapesti mozi üzemvezetőjével készített riportot, valamint a FŐMO igazgatójának hozzászólását adjuk közre; és várjuk a további véleményeket, javaslatokat a hazai filmforgalmazás rég megoldásra érett, s a közeljövőre tervezett reformjával kapcsolatosan. (A szerk.)
A fővárosi filmforgalmazás és a mozihálózat struktúrájával kapcsolatos tények a következők: A Fővárosi Moziüzemi Vállalat (FŐMO) gazdasági, technikai, irányítási, felügyeleti szempontból a Fővárosi Tanács alá tartozik. Ám a létezéséhez szükséges filmek kölcsönzését a MOKÉP biztosítja. A kultúrpolitikai irányítást a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága látja el. Ezeken kívül még magasabb szempontok, esetenként felsőbb szervek is beleszólnak a forgalmazásba.
Magyar kapcsolat
A Puskin mozi húsz éve nem volt bezárva. A Vörösmarty filmszínház fiaskója után eddig még senki sem merte vállalni a kockázatot. De ha minden igaz, 1981 vagy 82-ben a mozi végre ideiglenesen becsukja kapuit, de arra gondolni sem mer senki, hogy a rekonstrukció milyen újabb hibákat hoz elő, hogy a felújítás valójában meddig is fog tartani.
Rétai Jánosné két és fél éve itt az üzemvezető. Előző munkahelye a MOKÉP volt, így van némi tapasztalata a filmforgalmazás útvesztőiben.
– A Puskin rétegmozi – kezdi a beszélgetést –, a magyar filmek bemutató mozija. – Kicsit csodálkozom ezen, hiszen az újságok a Tanács filmszínházat aposztrofálják ezzel a jelzővel, de Rétainé hozzáteszi: – A magyar filmek többségét mi mutatjuk be, kivéve, ha valamelyik rendező az Uránia moziért mozgat meg minden kapcsolatot, mondván: az elegánsabb és nagyobb.
A 623 néző befogadására alkalmas filmszínházban viszonylag jó kihasználtság mellett vetíthetők a magyar filmek, és itt a bukás sem olyan nyilvánvaló, mint a majd félszer nagyobb Urániában. A rendezők itt a szó szoros értelmében sorban állnak. Előfordult már nemegyszer, hogy egy jól menő film játszását csak azért kellett abbahagyni, és a következő alkotást műsorra tűzni, mert az új film rendezője minden baráti és „elvtársi” kapcsolatot megmozgatott azért, hogy filmje hamarabb kerüljön műsorra.
– Hatvanöt százalékos kihasználtság mellett vetítettük a Psychét – mondja Rétainé –, de le kellett vennünk a műsorról, mert a nyakunkon volt már a következő bemutató.
– Ki dönt ilyenkor?
– Fogalmam sincs... Szóval nem tudom, ki határozza meg, hogy egy filmet mennyi ideig kell játszani. Arról nem beszélve, hogy esetünkben az a következő film egyszerűen megbukott.
– Mégis mit mondanak ilyenkor?
– Nincs magyarázat. Én nem tudok az okokról és az indokokról. Csak egyszerű kis üzemvezető vagyok.
– Ki állítja össze a műsort?
– A FŐMO.
– És a FŐMO-nak diktál valaki?
– Hát... a MOKÉP!
A fővárosi mozihálózat struktúrájával kapcsolatban csak ennyit mond Rétai Jánosné:
– Azt mindenki érzi, hogy változtatni kellene a jelenlegi rendszeren.
– Hogyan?
– Ha a MOKÉP-nek konkurrenciája volna, biztos, hogy jobban megerőltetné magát. És mindenképpen nívósabb filmekkel kellene ellátni a mozikat.
– Mit tenne, ha öné lenne a Puskin?
– Délután ugyanígy magyar filmeket mutatnék be – kezdi óvatosan Rétainé – de mindenképpen szelektálva, figyelembe véve az érdeklődést. Délelőtt pedig az úgynevezett tanulságos, szórakoztató film kategóriájába tartozó külföldi alkotásokat vetítenék.
– És mire törekedne a forgalmazásban?
– Közvetlen kapcsolatot alakítanék ki a film kölcsönzőjével.
Boksz
Azt szokták mondani az ökölvívásban, hogy az egyenlőtlen erők küzdelmében a szorítósegéd bedobja a törülközőt. Képletesen a Tanács mozi már akkor bedobta, amikor a Bányász filmszínház több éves agóniája után ráragasztották a Magyar Filmek Mozija címkét.
A nézőt nem érdekli a szakmai megfontolás, a koncepció, és ha egyszer beül a Tanácsba, az biztos, hogy nem érti, mitől lett ez a 160 nézőt befogadó filmszínház az, aminek nevezik. Legfeljebb arra a megállapításra juthat: olyan a mozi, mint amilyenek a magyar filmek! „Istenem, nem a legnagyobb, nem a legjobb, nem a legmodernebb, de a mienk!” Persze azt is könnyű belátni, hogy a Tanács mozi 40 százalékos kihasználtsága nem azonos a Puskin 40 százalékával.
Vanek Zsuzsanna a mozi vadonatúj üzemvezetője, s amit mond, az tökéletesen alátámasztja a törülköző bedobásának történetét:
– Ennek a mozinak nincs rangja se a nézők, se a rendezők között. Ide még a szakma sem fér be, és már hallottam olyan kifogást, hogy nálunk nem lehet élvezni a filmet. 1980 február közepén lettünk a Magyar Filmek Mozija. De már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a Puskinnak továbbra is fennmarad meghatározó szerepe, hiszen a filmekre előírt tervszámot nálunk nem lehetne hozni. Sajnos mi csak a gyengébb magyar filmeket mutatjuk be, összességében alig egy párat az évi 20–23 alkotásból. Azt hiszem – folytatja szenvedélyesen –, hogy jobb eredményeket tudnánk produkálni, ha nem lennénk a Magyar Filmek Mozija.
– Ha ez a helyzet, akkor mégis mitől a büszke cím?
– Mert délutánonként, a bemutatók előtti hétfőn, kedden, szerdán előjátszhatunk filmeket.
– Féltékenyek a Puskinra?
– Alaptalan féltékenység lenne, jobban szólva reménytelen.
– S a vállalati presztízs?
– Ilyen nem létezik, mert a FŐMO-nak teljesen mindegy, hogy melyik mozija hozza be a nézőt. Azt hiszem, azért nem megy igazán jól itt a bolt, mert a Magyar Filmek Mozija amolyan kipipálandó feladat. Biztos vagyok benne, hogy lehetne ezt is jobban csinálni.
– Például?
– Ha megmaradna a jelenlegi szervezet? – kérdez vissza.
– Mondjuk igen.
– Akkor talán fél évig futná a fantáziámból, hogy mit vetítsek.
– És ha az öné lenne a mozi?
– Stúdióelőadásokkal, nyugati filmekkel lehetne fenntartani.
– Van beleszólása a műsor összeállításába?
– Semmi.
– Akkor mit csinál, mint üzemvezető?
– Kitöltöm a papírokat, valakinek végre kell hajtani ezeket a feladatokat is – tárja szét karját. – Utána várjuk a sült galambot.
– Ha megbukik egy film, lecserélheti?
– Nem, csak a FŐMO-nak van ehhez joga, ha van éppen a MOKÉP-nek szabad kópiája.
– És a reprizelés?
– Arra sincsen lehetőség.
– Vagyis...
– Tisztán kell látni: az a szemlélet uralkodik, hogy inkább itt bukjon meg egy film, mint a nagy moziban.
– Van egyáltalán megoldás?
– Persze. Egy mozi attól mozi, hogy jó filmet játszik. Csak ez a megoldás.
Achilles filmjei
És itt elérkeztünk a dolgok lényegéhez. A filmek osztályozásánál létezik az úgynevezett A–B–C kategória, amely minőséget és értéket jelöl. Az „A” kategóriába tartozik a majdnem teljes magyar, szovjet és szocialista országokbeli filmek sora, valamint egyéb magas színvonalú külföldi alkotás. Mivel minden film esetében a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága meghatároz egy tervszámot, a tervet teljesíteni kell(ene).
Meg kell mondani, hogy a mozikkal kapcsolatos, oly sokszor emlegetett kihasználtsági százalék nem más, mint az egy filmet egy napon megtekintő tényleges látogatók száma osztva a moziba beférő eszmei látogatók számával, amit az előadásszám és a befogadóképesség szorzata ad.
A József Attila lakótelep mozis szempontból ugyanolyan rossz, mint a többi. Az 500 nézőt befogadó Pest-Buda filmszínház magányosan áll az 50 ezres lakótelep közepén, mert a lakótelepi ember különös lény, s valahogy nem akaródzik neki az orra elé tett moziba szoknia, nehezen mozdítható ki lakásából.
Harmaczi József nyolc éve üzemvezető a Pest-Budában, neki ez a véleménye:
– Külön kellene választani a közönség- és a művészfilmeket. Arról már nem beszélve, hogy itt bizonyos magyar vagy szocialista filmek esetében 10–15 ember ül a nézőtéren.
Arra a kérdésre, hogy vajon Harmaczi József beleszólhat-e a műsorosztásba, egyértelmű nemmel felel.
A Pest-Buda ugyan bemutató mozi, mégis az az elv és gyakorlat, hogy csak az „igazi” premiermozik után egy hónappal játszhatja az újonnan bemutatott filmeket. Furcsa és ellentmondásos helyzet ez, hiszen amikorra a Dési Huber utcába kerül a film, a lakótelepiek túlnyomó többsége már valamelyik belvárosi moziban rég látta azt. Így hát nincs mit csodálkozni azon, hogy a filmeket legjobb esetben is 30–40 százalékos nézettséggel tudják vetíteni.
– Csak szocialista filmeket vetíthetek az első naptól kezdve – mondja Harmaczi –, s azt egy hétig muszáj is játszanom. Hiába reklamálok: ha egy ember ül a nézőtéren, akkor is kell vetíteni.
– Meg lehetne valahogy szüntetni ezt az elkeserítő helyzetet?
– Egy évre elég lenne 3–4 sikerfilm, a lakótelep ugyanis krimirajongó.
– Milyen eredményekkel játszott az utóbbi időben magyar és szocialista filmeket?
– Tragikus a helyzet. A Köszönöm, megvagyunkat és az Erőd az őserdőben című filmeket 6 százalékos nézettséggel vetítettük.
– Miért van erre akkor szükség?
– Szükség az nincs, csak a kell.
(Talán nem is igazán meglepő, hogy ahány mozissal csak beszéltem, mindegyik szívesebben játszik nyugati és amerikai filmet, mint hazai vagy baráti országban készült alkotást.)
Harmaczi József ezzel kapcsolatban így fogalmaz:
– Vissza kellene állítani a hazai és a szocialista filmek becsületét, le kell győzni az előítéleteket, de mindezt csak jó filmekkel lehet.
Mindezek után azzal a veszéllyel is szembe kell nézni, amit a kommersz filmek jelentenek. Hiszen a reggeltől estig vetített westernek és krimik csak ideig-óráig szórakoztatnak, elégítik ki az igényeket. Arról már nem beszélve, hogy a világon mindenütt jogszabályok (filmtörvények) védik a hazai filmgyártás alkotásait, érdekeit, s több országban is a mienkhez némileg hasonló kategorizálási és premizálási rendszerrel dolgoznak.
Teljesen jogos és elfogadott, hogy a közönségfilmek bevételéből, nyereségéből lehet finanszírozni az úgynevezett művészfilmeket, a kevesebb nézőt megmozgató alkotásokat. Világos, hogy a Bob herceg és A kőszívű ember fiai nélkül nem lehetett volna leforgatni, mondjuk a Szegénylegényeket, ugyanakkor a Piedone és a Volt egyszer egy vadnyugat bevételéből nem lehetett volna támogatni – esetleg – a Psychét?
De mindezt csak addig lehet helyeselni, amíg a gyártók nem élnek vissza ezzel a rendszerrel, s nem „sütnek el” minden csapnivaló forgatókönyvet a „hazai alkotások támogatása” feliratú pajzs védelme alatt, magyarán: ha nem járatják le a magyar filmet a közönség előtt.
Szót kell még ejteni a statisztika és az eredménygyártók egyik „fogásáról”. Mint említettük, az évi, illetőleg egy-egy filmre előírt tervszámot a minisztérium határozza meg, méghozzá az előző esztendők adatait figyelembe véve. Így aztán senkinek sem érdeke messze túlteljesíteni az éves tervet, hiszen az üzemvezető a következő esztendőben kapaszkodhat a könnyelműen túlteljesített terv után, megszakadhat a szervezéssel.
A szervezés külön világ! Rejtélyes világ! Ide tartozik, amikor mondjuk a Pest-Buda mozisai óvodákba, iskolákba, klubokba járnak vetíteni; ha játékrenden kívül egy-egy évfordulóhoz kapcsolódó filmet vetítenek, esetleg kiadják a mozit egy-egy filmmel együtt ünnepség rendezésére. S a moziban ilyenkor megforduló vendég, óvodás, iskolás, a FŐMO-statisztikában már mozilátogatóként jelentkezik.
Számomra furcsa, hogy nem a jó munkáért, a jó munkára ösztönzik a mozisokat, hiszen a szervezett létszámtól függően teszik érdekeltté őket. Átlag 40–60 fillért kap az üzemvezető egy szervezett néző után. Ám vannak kivételek, amikor az üzemvezető a szovjet filmek 1 szervezett látogatója után 1 Ft-ot kapott.
II. oszt. kontra szuper HI-FI
A zuglói Éva mozi úgynevezett 2-es kategóriájú, monopol filmszínház.
– Ez azt jelenti – mondja Lakatos Gyuláné üzemvezető –, hogy a premier mozik után hat héttel vetíthetjük az újonnan bemutatott filmeket.
(Megmondom őszintén, igazán nem látom a különbséget a Pest-Buda és az Éva mozi státusa, működési rendje között, már ami a bemutatókat illeti!)
Az Éva mozinak kedvező a helyzete. Itt legalább...
– 70% erejéig azt vetítek, amit akarok. A műsor összeállításánál ilyen mértékben veszik figyelembe kívánságaimat.
Az az igazság; ilyen körülmények között hasznos, előrevivő az üzemvezető munkája, hiszen az önállóság a biztosíték arra, hogy egy ilyen „istenhátamögötti” mozi a helyi igényeknek, kívánságoknak megfelelően működjön, a nézők érdekét szolgálja, s azt hiszem, ez a legfontosabb.
– Nagy előnyöm – mondja Lakatos Gyuláné –, hogy a csak 300 férőhelyes teremben 3–4 napig régi filmeket is játszhatok.
– Milyen filmeknek van sikere?
– A jó filmeknek – mondja diplomatikusan.
Ha egy pillanatra szemügyre vesszük a műsort, megállapítható, hogy az Éva mozi 1981. március 16-tól 22-ig 5 amerikai, illetve angol, 2 szovjet (ebből egy mesefilm) és egy magyar filmet játszott.
– Hol itt a kultúrpolitika?
– Én akkor is kultúrpolitizálok, ha nem riasztom el a nézőket a magyar és szocialista filmektől. Megpróbálok kiválasztani olyan alkotásokat, amelyekre értékeik, mondanivalójuk és művészi színvonaluk miatt valóban igény van.
Az Éva mozit nem véletlenül említettük. Modellje lehetne azoknak a filmszínházaknak, amelyek több teremben, esetleg hasonló vagy még kisebb nézőtérrel adnának lehetőséget a látogatónak arra, hogy a rendelkezésre álló több ezer filmből gazdagabb, teljesebb választékot kapjon. Rugalmassága, gyorsasága példa lehet, hiszen azonnal tud reagálni a látogatói ízlésre, véleményre, s ez a gyorsaság versenytárssá teheti a szupermozikkal szemben. Ez a forma lehetőséget teremtene a jobb műsor- és kultúrpolitika megvalósítására. Persze mindez nem új a világban...
Nemzeti vagy operett?
A forgalmazás dzsungeléből a másik „kivezető utat” a Corvin mozi Gémes György üzemvezető szerint:
– A mozikat már régen profilírozni kellett volna. Szerintem az lenne a megoldás ebben a felemás és kaotikus helyzetben, ha a filmszínházakat egy-egy filmre állítanák rá hosszú időre. Jó volna, ha egy-egy moziban azonos típusú filmet vetítenének rendszeresen, magyarán tudja a néző előre, ugyanúgy, mint a Nemzeti vagy Operett Színház esetében, hogy mire számíthat.
– Hogyan lehetne ezt elérni?
– Orientálni kell a nézőt.
– Mit tudna kezdeni ezzel a hatalmas filmszínházzal, ha az öné lenne?
– Évekre előre eladnám az összes jegyet, ha én állíthatnám össze a műsort.
– Ez elég?
– Tovább kellene javítani a technikai körülményeket is. Ma Magyarországon csak a Corvint szerelték fel a legjobb, legmodernebb berendezésekkel, a vetítőtől kezdve a Dolby systemmel felszerelt HI-FI hangosításig. Akármilyen furcsa, de a technikával be lehet csalogatni a nézőt. Az a feladatunk, hogy az embereknek programmá tegyük a filmet; a néző készüljön rá, legyen esemény az életében. S ezt csak igényesen, kulturáltan, magas technikai szinten lehet elérni.
– S mi van ehelyett?
– Speciális magyar megoldás. Hogy egy filmet vagy 30 moziban játszanak egyszerre. Így az lefut két hét alatt, természetesen a legkülönbözőbb technikai feltételek között. Márpedig nyugaton nem véletlenül alkalmazzák a legdrágább, legjobb technikát, hiszen a hatás, az illúzió a legfontosabb ebben a szakmában. Ha már egy filmre nem lehet jegyet kapni, ha arról beszélnek, cikkeznek, az már fél győzelemnek számít.
Gémes György és a Corvin mozi helyzete kiváltságos. Minden közönségfilmet, minden jó filmet megkapnak, és azt addig vetíthetik, ameddig „üzlet” van abban. Ezzel együtt nem egyszerű feladat estéről estére megtölteni az 1050 férőhelyes termet, de erre sem lehet az illetékeseknek panasza, mert a filmeket átlagban 70 %-os kihasználtsággal játsszák, ami egy évben több mint 1 millió nézőt jelent. Ezt az eredményt csak úgy lehetett elérni, hogy Gémes György új, mozgósító, népszerűsítő formák alkalmazásával nyeri meg a filmkultúrának a nézőket.
– Mi a jelenlegi forgalmazási rendszer legnagyobb hibája?
– Mivel nincs önálló kópiaállományunk, nehezen mobilizálható a struktúra.
– Ez azt jelenti, hogy kiszolgáltatottak a MOKÉP-nek?
– Bizonyos fokig igen.
Kópiaszám és/vagy műsorpolitika?
Néhány szót kell ejteni a kópiákról. A MOKÉP ugyanis ezzel tudja kézben tartani a piacot, hiszen addig, amíg az ő tulajdonában van az n. számú kópia, ő diktálhatja a feltételeket.
Nem egyszer előfordult, hogy bizonyos „magasabb szempontok” miatt – a kópiaszám alacsony voltára hivatkozva – egyes filmeket nem tudtak a műsorban megjelölt helyen vetíteni, vagy ott, ahol erre érdeklődés volt.
Az eddigi viták és nézetek után tekintsünk egy pillanatra a Dohány utca és Tanács körút sarkára. Itt áll a Filmtudományi Intézet Filmmúzeuma. Példa arra, hogyan lehet egyszerre műsor- és kultúrpolitikai feladatokat végrehajtani, hogy az igényes, szórakoztató filmek mellett művészfilmeket is lehet játszani több hónapon keresztül, változatlan sikerrel és érdeklődéssel. A kétkedőket talán a Filmmúzeum meggyőzhetné – és egy olyan rendszer prototípusa lehetne, amely fölélénkítené a magyar mozihálózat életét.
De jure – de facto
A budapesti mozihálózat csúcsán a FŐMO áll, az az intézmény, amely végül is a főváros mozijaiért, az ezekben bemutatott filmekért felelős. Helyzete korántsem irigylésre méltó, hiszen a már említett felemás helyzetből adódóan – mint a filmek kölcsönzője, a forgalmazásba és a filmátvételbe beleszólási joggal nem fölruházott cég – présbe került.
A FŐMO felemás helyzete felemás elméletet, gyakorlatot alakított ki. Elég itt illusztrálásként csak annyi, hogy a Gémes György által említett „egy moziban egy filmet sokáig játszani” elvre többek között olyan „érvvel” válaszoltak, hogy az intézmény feladata az is, hogy visszaszorítsák a letörhetetlen jegyüzéri hálózatot. Azt hiszem, csak üdvözölhetnénk a jegyüzérek „áldásos” tevékenységét, ha munkájuk nyomán például hónapokra előre nem lehetne magyar filmre jegyet kapni. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jegyüzéri hálózat fölszámolása nem a FŐMO, hanem a rendőrségi apparátus feladata.)
Természetesnek látszik, hogy a jelenlegi rendszerben, amely de jure mellérendeltségi viszony, de facto alárendeltség, az eltérő vállalati érdekek gyakran keresztezik egymást, s nem a közös cél érdekében hatnak. Föl kellene fogni végre, mert az élet rákényszerít bennünket, hogy a maga módján azért a kultúra is áru, illetve áru formájában jut el a fogyasztóhoz. Rá kell döbbenni végre, hogy kultúrpolitika és gazdaságosság nem feltétlenül szembenálló fogalmak, nem egymást kizáró kategóriák...
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 17-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7390 |
