Koltai Ágnes
A rövidfilmek, azt hiszem, még a legbuzgóbb mozirajongók emlékezetéből is gyorsan kiesnek. A MOKÉP, talán, hogy kiemelje a feledés homályából, időről időre felújítja, s rövidfilm összeállításként műsorra tűzi őket. Ezúttal Világot teremtők címmel György István művészeti témájú népszerű-tudományos filmjeiből nyújt át egy csokrot. Az 1963 és 1981 között keletkezett hat film a rendező érdeklődését, alkotói módszerét reprezentálja. A képzőművészeti, táncművészeti, művészetpszichológiai témájú filmek az élmény, a kreativitás, a művészet összefüggéseit ábrázolják. A neolitikum művészetében (Az agyag művészete), a modern festészetben (Inspiratio), vagy a hangszerkészítő mesterember (A hegedű) munkájában egyaránt az egyszeri, korhoz és személyiséghez kötődő művészetet keresi a rendező.
A Világot teremtők és az Inspiratio a pszichológia felől közelít a műalkotásokhoz. A kisgyermekkori benyomások, a játék, a kreativitást, fantáziát fejlesztő tevékenységek meghatározó szerepét hangsúlyozza a Világot teremtők. Bölcsődés, óvodás korú gyerekek a kísérőszöveget alátámasztó demonstrációs anyagként játszanak, rajzolnak a kamera előtt, paradox módon a magyarázattal ellentétben nem éppen fantáziadús játékokkal. Készséggel elhisszük, hogy a kusza vonalak a kisgyerekek érzéseit, ismereteit, benyomásait rögzítik, de a rajzolgató kis kezek látványa nem elég meggyőző, miként az egyéniséget példázó kamasz fiú rajzai sem. Homályban hagyja a film – a látvány és a kísérőszöveg is – az ákombákomoktól a figuralitásig vezető utat. Az egyébként minden bizonnyal nagyon élénk gyerekek félszegek, darabosan, természetellenesen viselkednek a kamera jelenlétében, játszadozásukat a kísérőszöveg ritmusa, információja határozza meg. Hasonló módszerrel készült az Inspiratio is. A film egy kísérletet rögzít annak bizonyítására, hogy ugyanazt az élményt minden ember, minden művész másképp dolgozza fel. Képzőművészeti főiskolások szabadon választott anyaggal, formában dolgozhatják fel egy számukra ismeretlen zenemű keltette érzéseiket. A kamera egyik képről a másikra ugrál, az alkotás folyamata még a puszta érzékelés szintjén is alig követhető, s mire a néző felocsúdik, már magyarázzák is a Penderecki zenéje ihlette műveket. Furcsa módon nem a látványt elemzi a rendező, hanem gondolatokat rögzít: mindenki elmondja, hogy mit érzett a zene hallatán, az elkészült festmények, szobrok csak illusztrációk. A tánc eredete és Az agyag művészete egy ismeretterjesztő sorozat részei. Kicsit száraz, tárgyszerű hangnemben hívják meg a nézőt a képzőművészeti és tánctörténeti kalandozásra. A neolitikum művészetéről szóló film adja a legtöbb információt, de olyan sovány a képanyag, hogy nincs mihez kötni a szöveget. Tizennyolc évvel ezelőtt készült A tánc eredete, s ha más nem, az idő ékes bizonyíték arra, hogy az élmény, az érzéki-érzelmi közelség minden tudományos magyarázatnál hatásosabb: kezdő képei, az Ifjúsági Parkban twisztelő jókedélyű tinédzserek ontják magukból a kor levegőjét. A ritmus, a mozgás, a tánc szerepéről, a közösség élményéből többet árulnak el, mint az elmúlt századokat felelevenítő metszetek és a tánctörténet idevágó fejezetei. Az élmény, az érzelmek, a rendező személyisége hiányzik a Rubljovból is. György István távolról, hidegen szemléli, természettudományos kimértséggel mutatja be Rubljovot, a művészt. Mint többi filmjében, itt is a verbalitás uralkodik, a kísérőszöveg határozza meg a képek rendjét. Korrekt művészettörténeti ismertetést-elemzést hallhatunk Rubljov életéről, munkásságáról, de a film mégsem tudja bevezetni a nézőt a művészet, az orosz ikonfestészet rejtelmeibe. Személytelensége inkább taszít, mint vonz. Valóság és művészet kapcsolatát túlzottan leegyszerűsítik az ikonok és az orosz erdő színeit összeegyeztető mechanikus kép- és gondolattársítások. A népszerű tudományos jelző tudományos (művészeti) ismeretterjesztő műfajt sejtet. Informálni, népszerűsíteni, élményt adni egyszerre, egy műben, ritkán sikerül. Technikai-természettudományos tárgyú népszerű tudományos filmek alkotóinak könnyebb a dolguk. Mert Rubljov titkait nem lehet úgy megmagyarázni, mint a gőzgép működését. Ha a rendező eltitkolja, vagy művészettörténeti fogalmakkal helyettesíti személyes vonzalmait, ízlését, véleményét, ha nem járja-járatja végig a nézővel az alkotás folyamatát, nem tudja érzéki közelségbe hozni a művészetet, pedig a műértelmezést az érzékelés, befogadás előzi meg. A rövidfilmekét is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/10 11. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7297 |
