Ambrus Katalin
A film iskolapéldája annak, hogyan lehet egy nem odaillő befejezéssel megkérdőjelezni az egész mű hitelességét, s erre még az a tény sem mentség, hogy Csuhraj – A negyvenegyedik, a Ballada a katonáról, a Tiszta égbolt neves rendezője – filmjének optimista befejezésével az olasz producer kívánságának engedett.
A „féltörténelmi” film Portugáliában játszódik a Salazar-féle diktatúra idején. A téma: miként válik egy politikailag közömbös egyén az antifasiszta ellenállás aktív harcosává – még hálásnak is nevezhető. Fejlődésének stációi jól követhetőek. Antonio, a katonatisztből lett sofőr, már harci repülős korában tiltakozott az ártatlan emberek meggyilkolása ellen, majd leszereltetése után véletlenül kapcsolatba kerül az ellenállókkal, s szerelme érdekében pillanatnyi közösséget vállal velük. Ám szeretne baj nélkül élni, de válaszút elé kerül, s döntenie kell: eszköze lesz-e az elnyomó hatalomnak, vagy vállalja a harcot, s az ezzel együttjáró létbizonytalanságot. Antonio az utóbbit választja. Meg kell küzdenie az őt árulónak tartó ellenállók bizalmatlanságával. Bebizonyítja hozzájuk-tartozását, sőt megszervezi a politikai foglyok börtönből való szökését is. Menekülnie kell, de szerencséjére éppen kéznél van egy repülőgép, amellyel szép szerelmese társaságában elrepül.
Nem szükségszerű, hogy egy politikai film tragikus „véget érjen”, de ebben az olasz politikai és kalandfilmekre jellemző elemekből is építkező alkotásban a „szárnyaló” befejezés súlytalanítja az egész mű mondandóját. „Az élet szép” lehet jelmondata a diktatúra ellen, harcolóknak, ám naiv beteljesülése a filmben optimizmust sugall ugyan, de egyben mesévé is lágyítja a művet (s a történelmet).
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7245 |
