Loránd Gábor
De kár, hogy ez a film csak az utolsó 10–15 percben válik igazán érdekessé! Mire belejönnénk, ki is írják, hogy „vége”. Pedig a történet ígéretes: fiatal, kezdő mérnök egy nagy tervezőintézet főnökének lányával esik szerelembe, – és így előkelő állásba. De balszerencséjére egyenes jellemű: nem tudja elviselni az apósjelölt cégénél tenyésző korrupciót. „Kipakol” – s vége a jó partinak. A lány vele marad (plusz gyermek), de mivel lakáshoz és albérlethez egyaránt lehetetlen jutni, történetük az utcán végződik. Senki nem fogadja be őket (a menhelyeken telt ház), így egy rozoga ágyon, teherautóplatón vágnak neki – az életnek.
Akut társadalmi problémát boncolgatnak az alkotók, mégsem tudják művészi értelemben megrendítővé-átélhetővé tenni. A cselekmény minden hihetősége ellenére sablonosán gördül. Hiányzik belőle valami „íz, csíny”, valami szabálytalan és egyéni, legyen az akár tragikus, netán abszurd-szimbolikus. Erre csak a végén talál rá igazán frappáns ötlettel a rendezőpáros: a kilakoltatott fiatalok letelepszenek vaságyukra, – a zágrábi főtér kellős közepén. Mintegy széttárt karral: ez elsősorban nem rajtunk múlik, emberek. A szellemes záró képsorok jobb előzményeket érdemeltek volna.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7218 |
