Bikácsy Gergely
Marie, Gabrielle, Esther, Anna és a többiek... Sokan emlékezünk még Claude Sautet legismertebb filmjére (Vincent, François, Paul és a többiek), melynek most mintegy „nőnemű megfelelője” az Egyszerű eset. A francia kinematográfia a hetvenes években ugyanúgy saját múltjából próbál erőt meríteni, mint Új-Hollywood. Öröksége azonban hiába művészibb, ha egyszer szegényesebb: használható filmmúltat csupán a renoiri témákban és filmcsinálási módszerben talált – jobban mondva a renoiri film egy rétegében. Nem a Nagy ábránd vagy a Marseillaise a példakép, hanem a nálunk jóformán ismeretlen Renoir, a munkahelyi kisközösségek, kiscsoportok, a lazán összetartozó baráti társaságok kis örömeinek és apró tragédiáinak elbeszélője.
Claude Sautet ma a francia film egyik „típus-film” rendezője. Hatását néhány kritikus fenyegetőnek véli: mintha minden második francia filmet az ő mintájára készítenének. Középpolgárok, technikusok, műszakiak; kis-magánvállalkozók mindennapjai, víkendjei peregnek a vásznon, veszekedős-kibéküléses összejövetelek a hétvégi házban vagy délután a bisztróban, s mindez szándékoltan banális, cselekménytelen történet során bomlik ki. Hasonló volt Tacchella Sógorok, sógornők című alkotása, de Yves Boisset, Pascal Thomas vagy Bertrand Tavernier is kedvvel készít hasonló filmet (hogy csupán a nálunk viszonylag ismert neveket említsük).
Az Egyszerű eset ennek a filmfajtának talán legsikerültebb darabja: a munkahelyi és bisztróbarátok zaklatottan mindennapi históriája egy varázsos nőalak (Marie – Romy Schneider) körül bonyolódik. Mellette a férfiak (barátai és szeretői) enyhén ellenszenves és szánandó paprikajancsik. Romy Schneider emberi méltósággal fogadja a magánéleti csapásokat, a férfiak emberien őszinte hisztériázással. Bizonyára így van ez az életben is, bólintunk. Sautet olykor a valódi művész, olykor a mozibűvész eleganciájával vegyít tragédiát és komédiát, villantja föl a banalitásban az élet mélységét (vagy mélynek szánt tragikus pillanatokban a banalitást). A francia középpolgárság mozilantosa ő, s ez a józan és dolgos társadalmi osztály igényes, ám nem igazán felzaklató portréfestőt igényel.
Sautet nem Renoirra, inkább Duvivier-re emlékeztet: a leglényegesebb mesterember a mai francia film egén. Lelouch-on túl, de Truffaut-n innen...
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7167 |
