Turcsányi Sándor
Győztünk. Íme, megint győztünk, győztek a magyarok. A magyarok mindig, mindig győznek. Subidubidúúúúú! Valóra válnak régi álmaink, lesz még szőlő és lágy kenyér, pacal és resztelt máj, jó sok hagymával, hisz ez a harc volt a végső. Máris visszavívtuk egyik legfontosabb vívmányunkat. Ismét miénk a csendes nyáresti böfögés normális körülmények között elidegeníthetetlen öröme. Már a Híradó végit sem kell megvárni, ez most a moziban megy, igazi színészek játsszák, örülhet korán is, aki úgy szeret.
A hetvenes évek. Az volt ám a szép világ, térdig ért a szarkaláb. Apa, kezében a kőbányaival ordított a konyhán mosogató anyának: Kezdőőődik! Fölcsendült a főcímzene, a mutter letette az ultrát, és amikor üres kézzel bejött, a fater tréfásan hátba vágta: Hol a csülök, amit nagyra becsülök? Jöttek a vidám fiúk, a két tulok az Ökörkörből, hol éppen tekéztek, és nevetett mind a tíz emelet, jól szórakoztak a lakók, kik tévénézők is voltak egyben, csengve kacagtak a gyerekek. De csuda volt, Frédi a bányában gályázott, beült a tragacsba, aztán otthon ordítozott jó nagy marhaságokat. Ha akkor megfogja valaki apát és anyát, jól összekalapálja olyan tizenöt centisre, és belerakja egy dobozba, hogy csináljatok úgy, ahogy szoktatok, hát az lett volna csak a móka! A szép régi világ… De jó is, izzadtságszagúan, büdös szájjal szarrá alázva, Béni meg Frédi, Trabant meg telek, Vilma, te édes, Irma, te cuki, kettes fagyi meg kettes kolbász.
Na, most valamelyik gyengeelméjű a világ boldogabb felin újra feltalálta nekünk a 3,60-as kenyeret. A gyerekeknek meg a Korfu szeletet. Igazi, hús-vér színészek, még a konyhamalacot adó kis varacskos is száz százalék proliészter. Azok a jaj, de tündi-bündi állatok, a bimbamcsengő meg a mókuskerekes áramfejlesztő…
Jó, azt bárki mondhassa, hogy a rajzok pofásak voltak, ha neki éppen ez tetszett. Azt is elhiszem, hogy a Romhányi nagy rímhányó volt, isten nyugtassa. Nos, most éppen ezek nincsenek. Így talán könnyebben észrevesszük magunkat. De ha nem, az se baj. Saját praxisomból tudom, hülyének lenni jó. Testi-lelki és ilyen-olyan szegénynek meg pláne. Aztán majd csak jön valaki… Tán épp Béni és Frédi, esetleg Mazsola, Manócska, Móricka vagy Kloss kapitány, és hoz nekünk beutalót a Balatonra.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/09 59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=716 |
