Bajomi Lázár Endre
Nagy érdeklődéssel olvastam a Filmvilág 1981/12. sz. Ollózó rovatában a L’Express című francia lap nyomán közölt (A „szellem-film” kiszabadul) a Le Chagrin et la Pitié című francia dokumentumfilm viszontagságos sorsáról. Téves az a megállapítás, hogy a TV-ben hosszú ideig sugárzott filmet csak egy párizsi stúdiómozi játszotta. Én ugyanis 1979. május 31-én egy nagy nizzai moziban láttam – igaz, csak mintegy húsz nézővel, akik majdnem mind idősek voltak. A néhány jelenlevő fiatal nevetett rajta, az öregek meg sűrűn közbekiabáltak politikai meggyőződésük szerint. Marcel Ophuls filmje (akinek segédrendezője Claude Vajda volt) minden bizonnyal remekmű, ha csak „filmészeti” szempontból nézzük. Az is bizonyos azonban, hogy a felszabadulás után készült sok tucat ellenállási filmmel szemben nem éppen makulátlan színben tünteti fel a francia hazafiságot a második világháború alatt, s az ellenállási filmek lakkozásával szemben némileg a másik véglet felé billenve, alighanem nagyobb jelentőséget tulajdonít a kollaborációnak, mint megérdemli. (Vercors-nak is ez a véleménye.) Ez az ingamozgás azonban szinte természetes, mi is jól ismerjük: a hosszú időn át hangoztatott szólamok sematizmusa után gyakorta eljön az ellensematizmus korszaka...
Ami magát a négy és fél órás filmet illeti, rengeteg remek részlet van benne. Elsősorban a sok híradóbejátszás több ország anyagából. Kitűnő ötlet volt felkeresni és megszólaltatni hauptmann Helmuth Tausendet, aki Clermont-Ferrand (javarészt itt játszódik a film) városparancsnoka volt, s aki éppen leánya esküvőjén nyilatkozott, kövéren szivarozva és semmit meg nem bánva. A legmaradandóbb azonban talán a Grave-fivérekről készült riport volt: a két micisapkás, tagbaszakadt auvergne-i szocialista paraszt maga volt a megtestesült bölcsesség. Az egyik megjárta Buchenwaldot, ahol látta a magyar rabok érkezését is („még a sarat is megették”). Megrázó volt egy nő kopaszra nyírása, aki lefeküdt a megszálló katonákkal; továbbá egy homoszexuális angol kém vallomása, aki Párizsban négy hónapig együtt élt egy német tiszttel; végül Christian de la Maziére francia fasiszta hosszú nyilatkozata, aki a Nagy Károly nevű francia SS hadosztályban harcolt (de ma már „liberális”!). Meglepett a francia lap ama állítása, hogy ezt a kivételesen érdekes dokumentumfilmet „Magyarország azonnal megvásárolta”. Ha igaz, ugyan hol késik a vetítése a tévéhomályban?
Bajomi Lázár Endre
*
Mi sem tudjuk.
A Szerkesztőség
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/04 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7141 |
