Hollós László
A sokat tapasztalt, „dörzsölt” mozinézőt nem könnyű becsapni. Ha túl gyakran látja egy filmben ugyanazt a cigarettamárkát, vagy ha a főhős mindig ugyanabból a konyakból tölt magának (az üveg címkéjét gondosan a kamera felé fordítva), gyanússá válik a dolog.
A versenyző című jugoszláv film első tíz perce után már akár lemondóan ítélkezhetnénk is: „Á, ez egy Zastava-reklámfilm!” Azután tovább nézzük Goran Marković alkotását, amely azért nemcsak a mindent tudó kis „csodaautó” előnyeit ecseteli, bemutatja léha gazdáját is, aki akkor döbben rá, hogy milyen üres is az élete, amikor be kell vonulnia katonának. Ennyi a film, amelynek rendezője a „jugoszláv fiatalok” életét szerette volna bemutatni, de szándéka csak felületes ábrázolást eredményezett.
Ebben a széteső, lehetőségeivel rosszul gazdálkodó és ide-oda kapkodó filmben egyetlen említésre érdemes jelenet akad. A „versenyző” véletlenül betéved egy filmklubba, ahol éppen a Patyomkin páncélost vetítik. Néhány percig értetlenül szemlélődik az Eizenstein alkotását szent áhítattal és túlságosan is tágra nyílt szemmel „csodáló” egyetemisták között, azután elvesztve türelmét, kiabálni kezd: „Mi van, gépész, hát a hang hol marad?!” Egyetlen, jól megkomponált jelenet azonban kevés az üdvösséghez. Csak a kontraszt lesz tőle még erősebb.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/04 48-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7130 |
