rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Találkozás

Mayer Tamás Egon

Kedves történetet mesél el Eduard Gavrilov filmje egy gyámoltalan diákfiú és egy talpraesett, erős akaratú lány kapcsolatáról. Munkája, amely gyakran egy operettelőadás adaptációjának tűnik, telis-tele van az ilyenkor szükséges kellékekkel. Található itt bevezetés és finálé, fülbemászó dallam és nagy összeveszés, túláradó érzelem és színes álom, egyszóval minden, ami Kálmán Imre óta nem maradhat ki egyetlen zenés játékból sem.

Az alkotók – dicséretükre legyen mondva – egy percig sem akarták elhitetni, hogy világmegváltásra készültek. Eszükbe sem jutott, hogy halálos komolyan vegyék – önmagukat. Szórakoztatni kívántak, valljuk meg, hogy céljukat, ha nem is maradéktalanul, de elérték. Köszönhető ez elsősorban Ljudmilla Szuharokova ideillő muzsikájának, no meg Borisz Szeregyinnek, a rutinos operatőrnek, aki szép moszkvai és baltikumi felvételekkel sietett a rendező segítségére, amikor annak elfogytak az ötletei. Operettet láthatunk tehát, operettet minden hibájával és erényével együtt, s ha a néző képes arra, hogy másfél órára elfeledje a világ tényeit, akkor talán még jól is érezheti magát ebben a mesemoziban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7110

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1369 átlag: 5.49