Kovács András Bálint
Menahem Golan művének nagy ötlete, hogy 1994-ben a show-business egy totalitárius államgépezetet is megszégyenítő módon fogja uralni az élet minden területét, beleértve az emberek szívverését is. Az a rokonszenves fiatal pár pedig, aki egy szál gitárral még képes érzelmes dalt énekelni a szerelemről, csak a közönség dühét váltja ki, igaz, némi pszichofizikai manipuláció hatására. A Nagy Manager, a show-diktátor, mert veszélyesnek látja őket, be akarja hálózni a két ártatlant is. Hogy sikerül-e vagy nem, az maradjon titok. (A történet egyébként olyan bárgyú, hogy nem érdemes róla többet beszélni.)
Figyelemre méltó azonban a rendezés dilemmája és a rendező választása. Mégpedig az, hogy ha Golan komolyan akarja venni nagy ötletét, akkor az ellenszenvesnek beállított show-diktátor zenéjének is ellenszenvesnek kellene lennie. Ami azonban (éppen siker esetén) azzal a veszéllyel fenyeget, hogy senki sem nézi meg a filmet. Vagy musicalt csinál, és akkor olyan zenét kell választania, ami tetszik a nézőknek, vagyis valami divatosat, vagy épp Jancsi és Juliska sci-fit, de akkor a boszorkánynak még a zenéje sem lehet rokonszenves, így választás elé került: vagy hitelét veszti el a film, vagy közönségét. Golan a közönségre szavazott, és bájos nagyvonalúsággal elfeledkezett arról, hogy a divat még a könnyűzenében is múlandó. Rendezőnk ugyanis – mivel a mai közönség pénzére éhes – mai zenét tett meg az 1994-es év sikerzenéjének, a hozzátartozó egész ízlésvilággal együtt (tánc, ruhák, smink stb.) És mit állít ezzel szembe? A hatvanas évekből visszamaradt hippiket. Csakhogy nosztalgia ügyben Golan melléfogott ma nem a hippi-nosztalgia a divat. Rendezőnk talán saját nosztalgiáját akarja rábeszélni közönségére… De hisz akkor ő épp olyan, mint a Nagy Manager!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 46. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7109 |
