Deli Bálint Attila
A vásznon első – és feltehetően kellemes – meglepetésként Butch Cassidy és a Sundance kölyök (Paul Newman és Robert Redford) ugranak a robajló zuhatagba. Ezután A nagy balhé frenetikus csúcsjelenete következik, ugyane sztárokkal. George Roy Hill film-önidézeteit Humphrey Bogart immár klasszikus filmjeiből vett snittek sora követi, hommage à Howard Hawks: A nagy álom, Szegények és gazdagok (Martinique). Már-már azt hihetnénk, hogy e jelenetek egymás mellé rendelésének elve merő önkény, amikor észrevesszük, hogy a vásznon filmvetítést látunk, s e jelenetek egy fiú mozi-álomittas szeme előtt peregnek.
George Roy Hill e jelenetben előlegezi meg azt, amit később, sajnálatosan, szavakban is kimond: a mozi és a valóság két dolog. Lehet rajongani – miként a film hőse, a kis Daniel teszi – a moziért, lehet utánozni Redfordot és Bogey-t (Bogartot), de szeretni csak az életben és valóságos embereket lehet.
Az Egy kis romantika: egy „kis románc” – ahogy ezt a film eredeti címe tulajdonképpen jelenti. Romantikát, egészséges romantikát kínál gyermekeknek, ámde heveny nosztalgiázásra való alkalmat felnőtteknek. George Roy Hill „románca” rafinált, kétélű románc: a minden szinten szinte minden tömegipari cikke.
George Roy Hill a cselekmény bonyolításában hű korábbi önmagához: a kis románcot – az első szerelem holtunkiglan élményét – egy duplafenekű bűnügyi sztori keretébe ágyazza. Daniel, a francia fiú ugyanis megszökteti szíve hölgyét, a bájos amerikai Laurent. A felnőtt társadalom és a gyermekvilág mint hamis realitások és igaz álmok értékei kerülnek egymással szembe az ifjú szerelmesek izgalmas szökésében. Ez a cselekménybonyolítás bőséges alkalmat nyújt a nézőnek arra, hogy soha-volt, de mindig-remélt emlékeit élesztgesse. Mindazonáltal áldinamikus film pereg előtte. Jól is nézne ki, ha kölyök-Rómeóját, csitri-Júliáját nem juttatná révbe. Vagyis ahová a néző legalább e moziban elvárja: Párizsból – veronai közjátékon át – Velencébe, s az örök Szerelem zálogát jelentő csókhoz a Sóhajok Hídja alatt. George Roy Hill nem erőszakolja kiskorú szereplőire a „gyermekfeletti” lény szerepkörét, ahogy azt is tudja, hogy a gyermek nem infantilis. Ebben az egyensúlyozásban jut rendkívül hálás szerep és fontos dramaturgiai funkció a lírai lelkületű zsebtolvajra, aki természetesen nem más, mint a szerelmesek – Shakespeare-től adoptált – travesztált Lőrinc barátja (Laurence Olivier).
Mindent egybevetve, a gyermekfilmek újabb divathullámában George Roy Hill darabja – kellemes, szórakoztató mozi. S ha az olvasó számára e szó – kellemes – hívószóként gyakorol varázslatot, hadd tegyem hozzá, kifordítva mintegy a szokásos formulát: a filmet elsősorban kiskorúaknak ajánlom. Mert a bébipapi lehet jó – gyermekeknek. Kérem tehát a mozipénztáraknál tülekedő 18 éven felülieket – engedjék előre a gyermekeket.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 44-45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7106 |
