Reisenbüchler Sándor
Vajda Béla
Varga Csaba
Magyar animációs rendezők beszélgetése Norstein filmjeiről
Vajda Béla: Gyakran kezelik úgy az animációt, mint alárendelt műfajt, mind művészi lehetőségeit, mind társadalmi jelentőségét illetően. Norstein filmjeit is eléggé szedett-vedett gyerekfilm-programokban láthattuk a közelmúltban. Szerinted Norstein filmjei csak gyerekek szórakoztatására készült alkotások, vagy mélyebb gondolatokat is hordoznak?
Reisenbüchler Sándor: Norsteinnel kapcsolatban elsősorban azt kellene leszögezni, hogy filmjei rövidfilmek. Amikor megnéztem őket, a legkevésbé az jutott eszembe, hogy animációs filmek… Egyszerűen: egy öntörvényű rövidfilmet láttam, olyan magas színvonalon, hogy elfelejtettem az animációs hátterét, és azért szeretném ezt hangsúlyozni, mert az animációs filmhez mindig tapad egy ilyen alacsonyabb… kategória. Tehát nem tekintik egyenlő partnernek a játékfilmmel. A Mesék meséje, vagy ez a gyerekfilm, a Süni a ködben nekem felért egy-egy kis játékfilmmel, komoly, mély játékfilmmel. És legkevésbé az animációs részére gondoltam…
Én Norsteinben azt szeretem nagyon, hogy meg tudott maradni gyereknek… Norstein ritka embertípus. Nagy műveltségű, felnőtt filozófus, és ugyanakkor olyan naiv, mint egy hatéves kisgyerek. A felnőttséget érezzük az egész mű felépítésén, a gyerekséget meg azon a kis, suta animáción. És e kettő adja, azt hiszem, a norsteini filmeknek a nagyságát.
Varga Csaba: Norstein filmjei tanulságosak számunkra. Míg mi újabb és újabb ötleteket rakosgatunk sűrűn egymás mellé filmjeinkben, ő egyetlen apró megfigyeléssel is hosszadalmasan foglalkozik, s nagyon nagy mélységekig jut el. Nem siet. Nem sokkolni akar, hanem mint a bölcsek, méltósággal tárja fel gondolatait. Az animáció nyelvén, helyesebben: egy abszolút tiszta filmnyelven beszél, ami azért is meglepően nagy alkotói teljesítmény, mert technikailag eklektikusak a filmjei. Persze, ezt csak a kíváncsi szakmabeli veszi észre hosszabb elemzés után.
Reisenbüchler Sándor: Nekem tetszett az animáció, amin lehet, hogy sokan fintorognak, akik a szuper-technikát szeretik, de nekem pontosan ezek a szándékolt ügyetlenségek vagy egyszerűen kis ügyetlenségek, amikből összeálltak ezeknek a kis figuráknak a mozgásai, épp ezek tetszettek. Tudniillik olyan egy Norstein-film, mint a gyermekek által készített filmek – tudjuk, hogy világszerte sok gyermek-animációs kurzus működik ma már –, pontosan azt a kedvességet és eredetiséget adják vissza, ami egy gyermeki léleknek a sajátja.
Vajda Béla: Miben különbözik Norstein filmkészítési módszere, mondjuk, a mindenki által ismert Walt Disney-féle stílustól, hiszen Norstein is állatfigurákat választ szereplőiül?
Reisenbüchler Sándor: Norstein filmjének tulajdonképpen minden kockája és minden úgynevezett állatfigurája egyszerűen elsöpri, lesöpri ezt az amerikai, főleg Walt Disney-féle dramaturgiát, tudniillik Disney mindig valahol a szentimentalizmusra játszik rá, és annak ellenére, hogy nagyon hatnak ezek az állatfigurák – mondjuk, emberszerű állatok ezek, csak valahol az a mélység hiányzik belőlük, ami Norstein filmjeiben megvan… Szóval, Norstein filmjeinél ezek a kis állatok, ez a kis Szürke Farkas vagy a Sündisznó a másik filmben, sután mozog. Korántsem olyan jól animálva, mint a Walt Disney-figurák. A legrosszabb Walt Disney-animáció is jobb, mint a Norstein animációja, csak valahol a figurák belső értéke teljesen más… Walt Disney alakjai emberformátumú figurák, az emberek külsődleges jegyeivel. Norsteiné is emberiek, de az emberi léleknek egész gazdag skálájával.
Vajda Béla: Egyik nyilatkozatában Norstein azt mondja, hogy nem érdeklik az elmesélhető cselekmények, és nem is akar effélét csinálni. A cselekmény a film deduktív oldalát emeli ki, s ezen figyelmesen rágódik a néző. Ha egy film elég érdekes, a néző újra látni akarja, de nem a sztori miatt, hanem hogy tovább keresse a részeket, amelyeket igaznak érez, és amelyeket sajátos nyelven közölnek vele.
Varga Csaba: Én irigylem Norsteint. Nem tudom, hogyan csinálja, de el tud fogadtatni olyan filmtervet, amely irodalmilag megfoghatatlan. Ez az egész világon örökké gond, és természetes gond. Aki a pénzét adja – és sok pénz kell az animációhoz is –, persze, hogy tudni akarja, mire adja. Ennek az irigylésre méltó helyzetnek oka talán az, hogy azt mondja, mesét csinál. És tényleg: kis farkas, kócsag, süni a főszereplő. S mégsem mesefilmet látunk, de ezt nehéz bizonyítani, mert Norstein a mese legnemesebb eszközeire is épít. Bár lehet, hogy műfaji meghatározásaink bizonytalanok, mert a kommersz műfajokat tettük meg összehasonlítási alapnak, mely szerint aztán a Félkegyelmű krimi, az Anna Karenina „love story”, de legalábbis szerelmi háromszög stb. Ilyen alapon Norstein művei tényleg mesefilmek.
Reisenbüchler Sándor: …és hát ez olyan képi költészet, amit kommersz dramaturgiai műhelyekben én elképzelhetetlennek tartok, hogy kitaláljanak, mert ez egy szuverén egyéniségnek s a szakmáját nagyon jól tudó egyéniségnek olyan belülről jövő képi költészete, amilyet kommersz mentalitással soha nem lehetne megcsinálni; ez tulajdonképpen olyan költészet, ami az előregyártott panelekkel dolgozó filmgyári dramaturgoktól teljesen távol esik.
Vajda Béla: Filmjeinek stílusát befolyásolja-e az a tény, hogy Norstein festőművész is egyben?
Reisenbüchler Sándor: Nagyon érdekes, ha már festészetről beszélünk, hogy a szovkolor nyersanyag nem kedvez sem a szovjet alkotóknak, sem a nézőket nem kényezteti el. Ha a technicolorhoz vagy eastmancolorhoz hasonlítjuk, sokkal mattabb színei vannak. Ami nekem Norsteinnél zseniális dolognak tetszik, az, hogy alkalmazkodik a nyersanyaghoz. Eizensteinnél, a Rettegett Iván második részében éreztem először, amikor ő is alkalmazkodott az adott colorhoz. Norstein is ezt a zöldesszürkés, visszafogott világát a szovkolor nyersanyagra építi. Ő tudja azt, hogy a szovkolorból nem lehet technicolort csinálni, nem lehet eastmancolort csinálni. Egy ilyen puha, zöldesszürkés, matt világ tulajdonképpen harmonizál valahol a nagyorosz tájjal is. Mert amikor én először repülőgépről láttam az orosz tájakat, akkor kezdtem megérteni, hogy Tolsztoj vagy Turgenyev tájleírásai miért olyanok. Egészen sajátságos az orosz táj, az orosz vidék, az orosz erdő vagy az orosz bokor színe. Norsteinnél is ezt a fajta színköltészetet érzem.
Vajda Béla: Azért a képi megvalósításhoz egy operatőrre is szüksége volt a rendező, dramaturg és festő Norsteinnek, mert ezt a finom kontúr-nélküli képi világot, ezt az egészen puha, festményszerű látványt létre kellett hoznia valakinek. Élőcselekményes filmet, papírkivágást és a hagyományos rajzfilmtechnikát elegyítve.
Varga Csaba: Norstein valóban rendez. Kockáról kockára az ő szellemét sugározza a film. Még akkor is tökéletesnek tűnik a munkája, ha a technikai nehézségek miatt itt-ott döccen az animáció. De hát az abszolút hibátlan munka mindig gyanús. Norstein maximálisan kihasználja az animációs film előnyét: a képenkénti konstruálás lehetőségét. Egy-egy képkockát legtöbbször sok különböző grafikai, képi technikai eljárás egyesítésével hoz létre, mégpedig az operatőr hathatós közreműködésével. Az animáció általában kiszolgáló szerepre kárhoztatja az operatőrt, s most csodálkozva fedezzük föl az alkotótársi lehetőséget.
Reisenbüchler Sándor: Így van… És, ami tulajdonképpen zseniálisan sikerült: ez az összes alkotó elem – pedig tényleg van benne élőcselekményes film, papírkivágás és festészet – teljesen organikusan eggyévált, és ami nyilvánvalóan tényleg nagyon átgondolt operatőri munka eredménye. Nekem még külön tetszettek azok a fényeffektusok, amelyeket az operatőr használ. Tehát kiemel fényekkel a hátterekből figurákat, és ezáltal olyan, költői dimenziókat tud az amúgyis költői háttérben teremteni, ami valóban csodálatos. A Norstein-filmek képi atmoszférája nagyon emlékeztetett engem a húszas években készült őseredeti animációs filmekre, amilyeneket, mondjuk, Európában Bertold Bartosch csinált például vagy Alexandre Alexeieff… Norstein expresszív világa pontosan ezzel az operatőri szisztémával tűnik ki, s talán azért is kuriózum egy-egy Norstein-film a mai szupertechnicizált világban. Nem tudom, vajon ösztönösen vagy tudatosan vállalja-e ő is és operatőr kollégája is az ilyesfajta történelmi visszautalást… Lehet, hogy nem visszautalás ez a múltra, de engem nagyon-nagyon emlékeztet az őseredeti animációs filmekre. És épp ez benne a jó… Szóval, Norstein és operatőre nem megy rá erre a kompjuterizált meg nem tudom én, milyen eszközökkel készült filmek ösvényére, amiből már a közönségnek tényleg elege van sokszor, mert unja a sok technikát… Én azt hiszem, hogy operatőrileg ez különleges dolog, ami nagyon-nagyon hozzájárul a filmek sikeréhez.
Vajda Béla: Norstein filmjei az öröm és a bánat vegyületei.
Reisenbüchler Sándor: Így van. Érdekes, miközben néztem én ezt a Mesék meséjét, eszembe jutottak néhány pillanatra például Tarkovszkij filmjei… Ugyanazt a csendes szomorúságot éreztem a Mesék meséjében is, ugyanazt a reménytelen lepusztultságot. Egy pillanatra megcsapott ennek a világa. A Sztalkerban éreztem ilyen csendes szomorúságot, mint a Mesék meséjében. Meg is mondom, hogy pontosan melyik jelenet csapott engem nagyon mellbe, amelyik a Sztalkerrel rokonította számomra egy pillanatra a Mesék meséjét. Látunk egy elhagyott, öreg dácsát, valahol az orosz tájban, ősnövényekkel, liánokkal körülvéve. Egyrészt nosztalgia-kép ez, a múlt természetes paraszti életformája iránt, másrészt – azt hiszem – jelentés a mai civilizáció romboló erejéről, mert ennek a dácsának az udvarán ott sorakoznak a legújabb márkájú autók, amelyek ontják a bűzt, és felverik az erdő csendjét.
Kemény, nagyon kemény és szomorú kép volt, ahogy a kis farkas kimegy, és körbe van véve ezekkel a kemény, rideg, hiperrealista autókkal, amik tényleg kihívást jelentenek ebben a képmezőben, ezzel a lírai paraszti világgal szemben. Én egy pillanatra tényleg ugyanazt a szomorúságot éreztem, mint a Sztalkernél, ami egy civilizáció által lerohasztott tájon játszódik. Norstein csakugyan egy Tarkovszkij-léptékű filozófusa a szovjet animációnak. Egyébként semmi hasonlóság nincs közte meg Tarkovszkij között. Mindenesetre, ha nekem Tarkovszkij a játékfilmben a legnagyobb gondolkodó, akkor az animációban Norstein az, aki mellette partner.
Nagyon sok minden van ebben a filmben… Nem szabadasszociációs sor, mert annál sokkal kötöttebb; egymástól látszólag egészen távoleső dolgok vannak egy filmben úgy összeszerkesztve, hogy mégsem tűnik törésnek ez az egész építmény, és látszólag a legtávolabb eső dolgok teljesen egységessé állnak össze… Például az egyik póluson ennek a kis szürke farkasnak a figurája, a másik póluson, mondjuk, a részeges, vodkát ivó férfi, ami önmagában egy teljesen más világ. Az egyik lehet egy mesevilág, a másik egy realista dokumentumkép a mai társadalomról. És a filmet nézve, annyira közös atmoszférában olvad ez a kettő össze! És akkor belépnek ezek az elnagyolt bikarajzok meg az ugróköteles játszadozás, egészen más stílusban megcsinálva, és valahogy mégis minden szervesen összeilleszkedik. És annyira szerves hangban is minden…
Vajda Béla: A Mesék meséje vetítési ideje mintegy 30 perc. Az átlagos animációs filmeknél ez jóval hosszabb. Nem zavaró a lassúbb tempó?
Reisenbüchler Sándor: Engem általában idegesítenek a lassú animációs filmek. És nagyon sok film, produkció nem tetszik, bár grafikailag gyönyörűen meg vannak csinálva, mondanivalójuk tényleg nagyon magas szintű, de a lassúságukat nem szeretem… Norsteinnél viszont – és itt megint csak Tarkovszkijra kell hivatkoznom –, el tudom fogadni a lassúságot. El tudom fogadni, mert ő ez alatt az időhossz alatt milliméterről milliméterre érzelmileg gyönyörűen felépíti a filmjeit, és különösen ez a hossz kell ahhoz, hogy a néző érzelmileg ráhangolódjék a filmre. Pedig harminc perc animációra borzasztóan sok… És ugyanakkor sok ismétlés is van benne, a már előzőleg előadott jeleneteket mégegyszer, ugyan másként animálva, de lényegében azonos plánban hozza vissza, s ez egy pillanatra nem unalmas. Tényleg ennyi idő kell hozzá, hogy én az ő – nagyon ravasz és nyilván nagyon-nagyon átgondolt – emocionális csapdáit észrevétlenül elfogadjam… és bele is menjek, mert belemegyek.
Vajda Béla: Talán innen származik az ő forgatási tempója is, illetve a játékfilmekhez közelálló időbeosztás, és talán ezért nem lehet észrevenni sokszor, hogy mi is ez? Animációs film? Vagy játékfilm? Mert elfelejti, nem törődik vele az ember.
Reisenbüchler Sándor: Norstein abban nagy művész, hogy el tudja érni azokat az úgynevezett „felnőtt” nagyjátékfilmi hatásokat, amiket tényleg csak a natúr-játékfilmeknek rendezői és szereplői tudnak a nagyközönségnél elérni… Norsteint az ember csakugyan már az első jelenetétől kezdve nem rajzfilmesnek veszi, hanem valamiféle… nem is tudom, minek. Szóval, egy nagyfilmes partnernek.
Vajda Béla: Norstein az emberi élet teljességét igyekszik bemutatni, annak komikus és tragikus elemeivel együtt, keresve ezzel az animáció alkalmazásának új lehetőségét.
Varga Csaba: Jurij Norstein alapvető emberi érzelmeket fogalmaz meg, és tisztítja meg a rárakódott szennytől. A lelki tisztaság nagyszerűségét hirdeti. Mindemellett hősei magányosak, s részint emiatt válik nála minden végtelenül szomorúvá, de egyáltalán nem pesszimistává. Az ő barna-fehér foszladozó képi világában mindenen átsugárzik a fény. A papírt, a költészetet elsodorja a szél a Mesék meséjében. De van, aki folytassa: a kis farkas egy csecsemőt menekít. Minden motívuma szimbolikussá emelkedik filmjeiben. Ilyen filmeket csak olyan ember tud készíteni, akinek tiszta a lelke és az agya, és persze nagyon tehetséges. Ilyen feltételek ritkán adódnak egyszerre. Csodálója és tisztelője vagyok Norsteinnek. Emberi magatartása is olyan, amilyent filmjeiben megfogalmaz. Nem érti például a nagy felhajtást maga körül. Nagyon szerény ember.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 31-33. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7102 |
