Loránd Gábor
„Az SS-ek kinyitották a tolóajtókat, s a vérebek dühödt ugatása közepette ránk zuhogtak kiáltásaik és ütlegeik. Leugrottunk a peronra, mezítláb a téli sárba, s én odafektettem a kis öregember mellé, aki mielőtt meghalt volna, azt mondta: »Hát értik ezt?« – Kezdtem már érteni, annyi szent.”
Van-e szükség nyugtalanító, felkavaró műveket készíteni a nácizmus bűneiről? Jorge Semprun A nagy utazással válaszolt erre a kérdésre. Mi, átlagemberek, szerényebb módon, ma hogyan válaszolnánk? Egyáltalán: „értjük ezt”?
Noam Chomsky, világhírű amerikai nyelvész, korunk legnagyobb hatású nyelvelméletének megalkotója aktívan politizáló ember. A vietnami háború idején tiltakozott az amerikai hadsereg kegyetlenkedései ellen. Annál meglepőbb, hogy a közelmúltban mindenfajta véleménynyilvánítás totális szabadságának védelmében előszót írt Robert Faurisson Franciaországban kiadott könyvéhez, amelyben a szerző tagadja, hogy valaha is léteztek gázkamrák, ahol milliók életét „oldották meg” véglegesen. Az egyik kritikusa által „papír-Eichmann-nak” nevezettFaurissont Chomsky így védte meg egy interjúban (Libération, dec. 23.): „Éppenséggel a visszataszítónak tartott gondolatokkal kapcsolatban kell a véleménynyilvánítás jogát megvédeni. Hiszen magától értetődik, hogy annak megvédésére semmi szükség, aki nem szorul védelemre… Jómagam nem ismerem munkáját annyira, hogy megállapíthassam: igaz-e, vagy sem, amit állít. Ami azt illeti, ez a téma nem is nagyon érdekel engem…”
Meg kell-e tehát mutatni a mai nézőnek a krematóriumokat, a hullahegyeket, az emberi bőrből készült lámpaernyőket?
A koncentrációs táborok környéki német falvak lakói, akiknek csípte az orrát a kéményekből jövő zsíros füst, nem láttak semmit, nem hallottak semmiről. Jobboldali svéd körök Nobel-békedíjra (!) ajánlották Rudolf Hesst, Hitler helyettesét a náci pártban. „Hamis tanúvallomások”, „kommunista uszítás” alapján hozták a nürnbergi ítéletet, hirdette a per után tizenöt évvel, NSZK-beli előadásán Paul Rassinier francia professzor.
Róna Péter a Nürnbergi Perek 35. évfordulójára filmet készített, mert beszélni akart ezekről a dolgokról, mivel úgy látta – joggal –, hogy aktualitásukat sajnos nem vesztették el.
1945 végén kezdődött a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt a náci Harmadik Birodalom vezetőinek, Göringnek, Franknak, Hessnek és másoknak a pere. Háborús bűncselekmények, emberiség elleni bűntettek, tömeggyilkosságok miatt álltak bíróság elé. A tárgyalás eseményeinek és az elkövetett bűnöknek filmdokumentumait tárja elénk Róna csaknem másfél órás összeállítása. Archív részletek váltakoznak interjúkkal, melyeket a film számára adtak ma élő történelmi személyiségek, tudósok. Érdekesek ezek a Willy Brandttal, az Eichmann nyomára vezető Wiesental mérnökkel, Karsai Elekkel folytatott rövid beszélgetések; tagolják-értelmezik a látottakat, egyúttal megszakítják a szinte sokkoló dokumentumözönt és lélegzetvételnyi szünetet adnak. Új kutatási eredményekről is értesülhetünk belőlük: Karsai Elek elmondja, hogy – mint kiderült – a lágerek részletes légifényképeivel rendelkező amerikai légierő érthetetlen, cáfolható érvekkel utasította vissza a krematóriumok bombázására vonatkozó sürgető kéréseket.
Egyéb érdekességekkel is szolgál a film. Magáról a perről minden eddigi hasonló tárgyú próbálkozásnál részletesebben informálja a magyar közönséget, felhasználva olyan, nálunk eddig csak könyvalakban megjelent forrásokat is, mint például Andrus ezredes, börtönparancsnok vagy a pszichiáterek visszaemlékezései. Sikeres kísérletet tesz a per légkörének érzékeltetésére és a vádlottak tömör, lényeglátó jellemzésére részben Jackson és Rugyenko főügyészek szavaival, részben saját megnyilvánulásaik alapján („Nem vagyok bűnös!” – vágja mindegyikük a bíróság szemébe, néhány perccel hihetetlen rémtetteik nyilvános levetítése után; „Mi történelmi alakok vagyunk, maga pedig egy senki” – veti oda Andrusnak Göring). Róna Péter elkerüli a mechanikus-átlagos, szokvány történelemlecke veszélyét, egy pillanatra sem hisszük, hogy kötelező házi feladatot mond fel kötelező évfordulón. (Csupán egy helyen túl „kötelességtudóak” az alkotók: a téma – egyébként jogos – aktualizálásának szándékával, a fasizmus továbbélésének veszélyeire figyelmeztetve hangsúlyozottan oktatóra sikeredik a hangvétel, veszít következetességéből a szerkesztés. Túl sok és sokféle a példa; a film egyik erénye, a mértéktartás és tömörség szenved itt csorbát. Alighanem hatásosabb lett volna szűkszavúbban érvelni.) Érzékletesen átélhetővé, tragikus valóságában megfoghatóvá válik a harmincöt évvel ezelőtti esemény. Nincsenek üresjáratok, feszültséget keltő az anyag. A kísérőszöveg jól eltalált arányokkal íródott, nem akarja „túlbeszélni” a képsorokat, de nem is erőltet szenvtelenséget vagy álobjektivitást. Tükrözi a látottak kiváltotta megdöbbenést, de nem hatásvadász (jól szolgálja ezt a célt Kertész Péter intelligens szövegmondása is).
Nos, vitathatatlanul értékes filmet látunk. A történelmi dokumentumfilm esztétikájában persze nem nyit új fejezetet (gondolom, nem is ez a célja). De talán az előbb elmondottakban sikerült érzékeltetni, hogy mi teszi mégis újszerűén érdekessé ezt a régi dolgokról beszélő művet. „Önök azt fogják mondani, hogy elraboltam éjszakai álmukat. De ezek a dolgok felforgatták a világ gyomrát, és minden jobbérzésű embert a hitleri fasizmus ellen hangoltak.” A Nürnberg, 1946 című történelmi visszaemlékezés-jelenbenézés alkotói csatlakoznak Jackson fővádlóhoz és társaihoz. Megzavarják hétköznapi nyugalmunkat. Elgondolkodtatnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 26. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7098 |
