Zalán Vince
A Magyar és az NDK Film- és Tv-művészek Szövetségeinek egyezménye alapján tartották meg márciusban, Berlinben az V. Információs Szemlét.
Az idei bemutatón a magyar filmművészetet Bacsó Péter Tegnapelőtt, Böszörményi Géza Szívzűr, Szomjas György Kopaszkutya, Gothár Péter Megáll az idő s Moldován Domonkos Rontás és reménység című filmjei képviselték. A programban ezen kívül szerepelt még egy dokumentumfilmekből (például Vitézy László Kollektív ház), és animációs filmekből (például Vajda Béla Moto perpetuo) álló válogatás is.
A film-program két ízben került levetítésre. Egyszer Babelsbergben, kifejezetten szakmai közönség számára, másodszor pedig a magyar filmművészet megismertetésében oly jelentős munkát végző berlini Magyar Kultúra Házában a Magyarország, a magyar film iránt érdeklődő széles közönség számára. Mindkét vetítési programot, beszélgetések, viták követték.
E beszélgetések bebizonyították, hogy a bemutatott filmek komoly és mély benyomást gyakoroltak a nézők többségére. Az NDK szövetsége által jól előkészített szakmai vitán, melyen számos kiváló rendező, dramaturg, operatőr vett részt, filmjeink eredetiségét, szakmai felkészültségét s filmművészetünk sokszínűségét méltatták a hozzászólók. Jelentős érdeklődés mutatkozott az újonnan alakult Társulás Stúdió munkája iránt. A Magyar Kultúra Házában lezajlott beszélgetések előterében pedig a filmjeinkben megfogalmazott társadalmi problematika – általánosan szólva: „az ötvenes évektől” a rockzenéig – és a magyar film társadalmi elkötelezettsége állt.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1982/05 02. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7088 |