Ardai Zoltán
Kika, a madridi sminkeslány bizarr története új Almodóvar-variáció madrilenákra, machókra és idegösszeomlásra.
Almodóvar mint címadó is csapong: mint látjuk, egyszerûen Kikának is képes keresztelni egy filmet (a fõhõsnõ nevérõl), eddigi tíz filmje közül kettõt mégis kihívóan antilakonikus, vallomásértékû címmel ékesített fel: az egyik a Mit tettem, hogy ezt érdemeltem? (1984), a másik az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988). Szíve szerint mindegyik mûvének újra meg újra e címeket adná számozottan (Mit tettem… avagy asszonyok…) és sztori dolgában illenek is ezek mindegyikhez. Napjaink legfeltûnõbb aktivitású spanyolja a nõkkel – mindent összevéve – nagyobb rokonságot érez, mint a férfiakkal, még ha kobold-lelke nem válhat is valóban nõlélekké. Izgatottan kémleli, hogyan állják a sarat a nõk az idegösszeomlás szélén, mert ha õk is rosszul, mi várhat ott a koboldra? A kobold-lélek, eredeti természete szerint, éjjeli nádas zsombékok, faodúk, nappali ligetbokrok, lombkoronák, tetõk és erkélyek közt bukfencezik, szálldos. Egy olyan világban, melynek pasztorális arca is mutatkozik, rögtön elemében volna, csengõ kacajjal uralkodna mindkét nem fölött. De a mindent egyre sûrûbben áthálózó, mind ellenõrizhetetlenebb gépezetek és szisztémák kora – a neobarbárság szeszélyesen meg-megnyíló szakadékaival – közvetlenebbül fenyegeti a koboldot, mint a derék, tapadósabb egynemûeket. A kobold az óbarbárság széles mezõin és a kastélyparkokban egyaránt otthon volt, a technokultúra és a hektikás újbarbárság azonban egyenest a nyakára megy. Almodóvarnak mûvész-léte elvileg már visszafordíthatatlanul át kellett volna lényegítse összes csecsemõ-, gyerek- és kamaszkori komplexusait, ám a gyakorlatban ez a folyamat megrekedt. Újra meg újra felröppen a tündöklõ kolibri, hogy egy újabb fára szálljon, de mindig csak ugyanoda száll vissza. A szertelen szerzõ-rendezõ már a Matadorral „alapmûvésszé” vált, de errõl az egyrõl sosem jut a kettõre, évrõl évre mindig ugyanannak az Almodóvar-filmnek hasonértékû verzióit bocsátja sikerre. A kolibri féktelen sikerével ugyanakkor már sokan torkig vannak Spanyolországban. Ha valamelyik Almodóvar-mû ernyedtebbnek, laposabbnak, szétesõbbnek mutatkozna az elõzõnél, a gyõzelembe menekült tehetségre rászabadulna mindaz, amin most még táncot jár: a komplexusok, a gépezetek, a közimádatban kígyózó közirritáció. Almodóvart a szorongás szuperdinamikussá teszi. Folytonos szellemi izgalomban, rohanvást él, lihegve-remegve olvas, tévézik, lemezezik, parancsnokol, konzultál, utazik, kapkodva, gyötrõ elégedetlenség és lelkendezés közt hányódva gyûjti be és építgeti egybe a soron következõ pazar mû motívumait. A motívumok viszonyai sohasem lesznek érettebbek az új filmben, mindig ugyanolyan nyersek-frissek maradnak, mint az elõzõekben, a kirakósjátéki jelleg és az életszerûbb talányosság határán pompáznak. Ez a kettõsség összefügg egy másikkal: bár az elõállított bizarr szituációhalmaz mindannyiszor rikítóan artisztikus koloritú környezetben elevenedik meg, e filmek ugyanakkor klasszicizáló vonásokat is mutatnak. Teremtõjük már régen megállapodott egy bizonyos színképletnél és színkezelésnél, továbbá váltig ragaszkodik egyfajta plátói nyugalmú, geometrikus szellemû operatõri munkához, így a képi varázslat inkább csillapító kerete a vad cselekményeknek, mintsem nyugtalanító hatásukat fokozná. Almodóvar látszólag azért él-hal, hogy filmjei minél merészebbek legyenek, szembepofozva valamiképpen a mind képtelenebb valóságot. Holott abba pusztulna bele, ha valamelyik rémkomédiája nem sikeredne kiegyensúlyozott kis mesterdarabbá, mely korridort talál a szelídséghez. Vagy mégis másféle kedve az õszintébb? Hisz gumilabdaként veti magát bármi után, ami nem a falusi kápolna harangszava, legyen az pink-pop, poszt-punk, számára egyre megy. Neki minden ívelõbb pályájú divatfotóssal forró drótja kell hogy legyen. Nagy publicitású nyilatkozatokat tesz, melyekben pornócsillagokat méltat. Andy Warhol-féle gesztusokat és plebejus társadalomkritikát még senki sem csiszolt össze ily könnyed eklektikában. Elmaradhatatlan színésznõjét, Victoria Abrilt a mûvész legutóbb egy riporter-amazon szerepében léptette fel (a természetes lényû Kika ellenpontjaként és szerelmi riválisaként). A riporter-szörny öltözékét, a sisaktetõn forgó kamerával Almodóvar egyik garantáltan kreatív munkatársa tervezte, míg az a lelemény, hogy a médiakatona szabadon hagyott homlokára ondó hulljon (egy magasház X-dik emeleti erkélyérõl), a központi alkotót dicséri. Van tehát mit nézni, annál inkább, hogy a látványosság zavarbaejtõen váltakozó benyomást kelt, néha dermesztõt, néha viszont éppen amolyan öregecskéset: „azt a hét meg a nyolcát, hogy micsoda világ keveredett ide, gyerekek”. (Lásd a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról címû kései Déry-prózafantázia sajátságos up-to-date-izmusát). Szédítõ, mi nem fér már bele az almodóvari eklektikus egységbe.
Kika, a sminkeslány, akinek folyvást nevetésre áll a szeme-szája, aki mindig életet kínál és életet vár, a film végén gyûlölet nélkül, de leszámol magában pénzes és elõkelõ szeretõivel, meg azok szolganépével, e lélekcsonkult, deformált plebejusokkal. Nyitott szájú, mosolykész arca épp elégszer öltött köztük sírósan csodálkozó, már-már kétségbeesett kifejezést ahhoz, hogy Kika útnak induljon, és engedjen az elsõ jámbor vagánynak, egy taxisnak, aki falusi ünnepségre invitálja. Gyõz az élet. Ámde fennmarad egy kérdés. Kika nem fejlõdött idõközben, egyszerûen csak nem hagyta magát holmi lelkibeteg fotómûvészektõl meg hullatermelõ és -rejtegetõ thriller-íróktól feltrancsírozni, mégha ezek jóképûek voltak is. De ha Kika mindig ilyen remek szemléletû nõ volt, hogyan juthatott e férgesszívû, dekadens elitfigurák kelepcéjébe, miért nem érhették el korábban a taxisok? Ó, miért, maestro Pedro? Almodóvar szfinx módon tekint vissza ránk filmjébõl, miként ha saját intim titkát firtatnánk. Mindenesetre a Kika sodró, feszes, kerekded mûalkotás, nem rosszabb, mint a Tûsarok volt. Az idegösszeomlás réme egyelõre ismét visszaszorul.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/08 50-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=706 |
