László Balázs
Az angolok a matematikai axiómának vagy természeti törvénynek kijáró meggyőződéssel vallják, hogy az ő televíziójuk a legjobb a világon. Szent meggyőződésükben csak erősíti őket, ha átruccanva az óceán túlpartjára belekóstolnak az amerikai képernyő élvezeteibe. Igencsak ízetlen abraknak tartják, ami után még egy-egy bosszantó hazai program láttán is azzal az érzéssel sóhajtanak fel, hogy „de azért hol van mégis a mi tévénk az amerikaitól”. Más összehasonlítást nem is tesznek – a sok európai televízió náluk szóba sem jöhet, hiszen nem angol nyelvű és egyébként is általában azok szoktak brit produkciókat átenni, nem fordítva.
A brit önteltségnek ebben a televíziós megnyilvánulásában van jó adag birodalmi nosztalgia: az egykori világhatalom értelmisége szeret egyfajta kultúrfölény továbbélésének tudatával vigasztalódni. Különösen a gazdag és erős Újvilággal szemben él ez a rátarti és leereszkedő fölényérzet. Sokat elárul a brit mentalitásból, hogy Harold Macmillan konzervatív miniszterelnök még a 60-as évek elején az ókori Róma és Görögország viszonyához hasonlította Amerika és Anglia helyzetét, a görögök kulturális, civilizatorikus tanítómesteri szerepét tulajdonítva Angliának.
A kelet-európai megfigyelő a brit fölényérzettől mentesen is tárgyilagosan megállapíthatja, hogy a televíziózásban úttörő szigetország kétségkívül a világ egyik nagy televíziós kultúráját hozta létre. A British Broadcasting Corporation (BBC) ötven esztendeje a világon elsőként kezdett rendszeres műsort sugározni, és külföldön máig is az ő produkciói reprezentálják leginkább a brit televíziózást. A rádió és televízió sokáig állami monopólium volt Angliában. 1967-ben engedélyezték az állami költségvetésből, illetve az előfizetési díjakból élő BBC mellett magánvállalkozásként működő rádió- és tévéállomások létrehozását. Ezek felügyeleti szerve az Independent Broadcasting Authority (IBA), szintén a kormány kinevezte elnök alatt. Jelenleg három televíziós műsor van az Egyesült Királyságban: két csatorna a BBC-é, egy az IBA felügyelete alatt működő ITV-é. A független hálózat rövidesen egyensúlyba kerül a BBC-vel, mert 1-2 év múlva megindul a negyedik országos műsor, amely szintén az ITV-é lesz. A fejlődés ezzel sem áll meg: 1986-ban megindul a műholdas tévézés két újabb csatornán – igaz, ehhez külön, drága tetőantenna kell majd –, közben vagy utána pedig kiépül a vezetékes televízió rendszere is.
A BBC fenntartási költségeit az évi 50 fontos (színes) és 18 fontos (fekete-fehér) előfizetési díjakból fedezik, amihez hozzájárul az állami költségvetés is. A BBC ezért nem sugároz hirdetéseket, míg az ITV kizárólag azokból él. Mivel az ITV profit alapon áll, felépítése hangsúlyozottabban regionális jellegű, mint a BBC-é. Tulajdonképpen hat-nyolc önálló körzeti tévé-vállalkozás laza szövetsége alkotja az ITV-t mint harmadik országos műsort. A körzeti adók működtetésére átlag négy évenként pályázatot ír ki az IBA, s minden körzetben több tőkeerős vállalkozás száll ringbe, hogy terveivel elnyerje az IBA választását és a jövedelmező helyi tévé-hirdetések sugárzásának lehetőségét. Az ITV-adók műsorának gerince természetesen azonos, bár talán más-más körzeti adó termékei. Helyi híradókat külön készítenek, más bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket és körzeti érdek magazinműsorokat közvetítenek, néha esti játékfilmjeik sem azonosak. A jelentősebb önálló műsoralkotók a magyar tévében is több produkciójukkal látott Granada, Anglia és Thames körzeti ITV-adók. Külön említést érdemel a London Weekend Television, amely péntek estétől vasárnap estig látja el hétvégi műsorokkal az ITV-hálózatot.
A brit televízióban több hírperiódus van naponta, de a déli két negyedórás magazin nézettsége viszonylag alacsony – a dolgozók ilyenkor valamelyik kocsmában majszolják szendvicsüket, a háziasszonyok pedig inkább a rádió déli hírmagazinját figyelik, amely hosszabb, és nem kell odaülni elé. Érdekes, hogy mindkét adó ennek ellenére – vagy tán éppen ezért – a reggeli híradóval tesz kísérletet egy-két év múlva amerikai mintára, s máris toborozzák hozzá a legnépszerűbb arcokat.
Ami az esti híradókat illeti, a későbben fekvő és későbben kelő brit életformából adódóan a BBC fő híradója 21 órakor, az ITV-é 22 órakor van. A hírek prezentálása jól áttekinthető és a rádióval azonos technikát alkalmaz. A stúdióban csak a bemondó ül – a BBC-ben egy, az ITV-ben kettő – és sorra olvassa a híreket, legtöbbjét filmmel illusztrálva. Amelyik hír bővebb kifejtést vagy kommentárt érdemel, ahhoz megjelenik a parlamenti, diplomáciai, külpolitikai, katonai, tudományos, ipari, mezőgazdasági, törvényszéki stb. szakértő munkatárs, illetve ahol van, a külföldi tudósító, és előre felvett rövid magyarázattal látja el a hírt. Ennek a technikának egyik előnye, hogy a hírmagyarázat mindig szakszerű, tömör, frappáns és a többi, rövidebb híradóban is le lehet adni közülük a legfontosabbakat anélkül, hogy a munkatárs bármikor fizikailag ott ülne a hírstúdióban.
Az iméntiekből következik, hogy a bemondó szerepe elég szerény, mégis ő látható afféle összekötő elemként a legtöbbet, ezért a két tévéhálózat nagy hangsúlyt helyez a vonzó női arcokra. A BBC-sztár hírolvasója évekig Angela Rippon volt, a leendő reggeli tévét is vele akarják indítani. Az ITV válaszul leszerződtette egy BBC-műsortól hírolvasónak Anna Fordot. A két híres arcot azóta újabbak követték, s immár a szemüveg sem akadály a gyengébb nem érvényesülésében. Amikor pedig Angela egy karácsonyi kabaréműsorban beállt a girl-csapatba, és egy friss kánkánban megmutatta egyébként sohasem látható formás lábait is, a nézők milliói végképp szívükbe zárták.
Ami a lényeget illeti, a hírek szerkesztése, magyarázata a polgári objektivitás és a néző finom befolyásolásának csúcsteljesítménye. A két tévéhálózat vezetősége és újságírógárdája nem kötődik egyik kormányhoz sem. A pártokon kívül álló, mértéktartó liberalizmusnak azzal a sajátos angol beállítottságával interpretálják a híreket, ami a Times hangvételéhez áll legközelebb. A belpolitikai fejleményeknél mindig igyekeznek szembesíteni a kormány és a hivatalos ellenzék véleményét, ezzel érzékeltetve, hogy minden egyéb vélemény „szélsőséges”, a politikai élet súlytalan peremjelensége. Türelmet, ám csekély figyelmet érdemel, mint afféle csodabogár, amihez tisztességes embereknek nincs sok közük.
Nagyon jellegzetes és figyelemre méltó a külvilág megjelenése a brit televízióban, elvégre a legnagyobb hatású hírközlő eszközként befolyásolja az emberek világképét. Minden országot és társadalmat a brit intézményekhez mér, akár reális ez, akár nem. A nagy angolszász területeket: Amerikát, Ausztráliát, Kanadát szinte hazai témákként, belső azonosulással követi. A többi fejlett tőkés országot már az idegen szemével, de rokonszenvező tárgyilagossággal. A szocialista táborról nagyon gyér a híradás, s a félelem meg a sajnálatkeltés kettős szándéka vonul végig rajta. Két jellegzetes példa: a BBC sorozata Amerikai beállítottságok címmel sorra teret ad a vezető tengerentúli politikusok véleményeinek. Az ellenpólus A medve szomszédságában sorozat volt, amely a Szovjetunióval határos országokból, Japántól Finnországon át Romániáig azt feszegette provokatívan, hogyan élnek a „medve árnyékában”.
Mindez nemcsak a híradókban, de főleg az egyéb politikai műsorokban bontakozik ki jól. A BBC minden este 11 óra felé sugározza Ma este című magazinját, amelyben a stúdióba hívott politikusok, szakértők részvételével elemzik a nap fő híreit, lehetőleg több véleményt ütköztetve.
A BBC fő politikai műsora a hétfőn este jelentkező ötvenperces Panoráma. Rendszerint egy vagy legfeljebb két időszerű eseményt dolgoz fel részletesen. Munkatársai sokszor világfigyelmet keltő, eredeti információkat tárnak fel, külföldön nem riadnak vissza a rejtett kamerák használatától, titkos dokumentumok leleplezésével, eredeti filmriportokkal új titkos tényekre, összefüggésekre világítanak rá. Főszerkesztője David Dimbledy, az egykori nagy rádiós újságíró, Richard Dimbledy fia.
Az ITV rivális heti műsora a Weekend World, amely vasárnap délben jelentkezik. Ez többnyire egyetlen belpolitikai témát dolgoz fel egy nagy interjú köré kerekítve. Műsorvezetője és riportere Brian Walden volt munkáspárti képviselő.
A magyar A Héthez leginkább a BBC pénteki Newsweekje hasonlít, de az csak félórás és kizárólag politikai tárgyú. Az ITV-ben egyáltalán nincs összefoglaló magazin, a szerdai TV-szem félórája is egyetlen témát dolgoz fel.
A legnépszerűbb politikai műsorral a BBC büszkélkedhet. A Question Time (Interpelláció) egyórás kitűnő show, politikai csetepaté, amit a BBC sztárriportere, Robin Day vezet. Négy politikust, közéleti személyt ültet minden csütörtökön maga mellé a pódiumra, és harminc-negyven főnyi közönség tehet fel nekik időszerű kérdéseket. Minden kérdésre elhangzik egy konzervatív, munkáspárti vagy nagyritkán kommunista válasz, amiből aztán parázs vita kerekedik a közönség részvételével.
A komoly politikai műsoroknak megvan a fonákjuk is – szintén a BBC hullámhosszán. A Nem a kilencórás hírek című heti műsor tiszteletlen, olykor bárdolatlan humorral adja meg a magáét a politikai közélet minden szereplőjének és intézményének, nem egyszer piruló bocsánatkérésre késztetve a BBC vezetőit. Az Igenis, miniszter úr című másik sorozat kevésbé harsányan, de maróbban élcelődött a brit hatalomgyakorlás mikéntjén. A demokrácia, a választott szervek vezetése csak látszat, sugallja a sorozat. A mégoly ambiciózus minisztert is kezükben tartják nagyobb és régebbi tárgyismeretük révén ügyes közalkalmazottaik, és miközben folyton igenissel bizonygatják készségüket főnöküknek, olyan javaslatokat terjesztenek elébük, amikkel biztosan terelhetik a minisztert. E választásoktól független, szürke eminenciások Anglia igazi uralkodó elitje, hirdeti a műsor. E két sorozat a politikai szatírában szűkölködő brit tévé két újabb hajtása. A kabaréműfaj általában megreked a parodizálásnál, amiben sokáig Mike Yarwood volt a király, az ő műsora volt a karácsonyi program fénypontja a BBC-ben. Csakhogy nagyot fordult a kocka, mikor Angliának először női miniszterelnöke lett. Yarwood ettől fogva kénytelen volt másodhegedűsök utánzására pazarolni tehetségét. Az ismeretlenség homályából viszont üstökösként tört fel a tévé egére egy fiatal színésznő, Janet Brown. Alakra, arcra eléggé hasonlít Thatcher asszonyhoz, kényeskedő hanghordozásában, jellegzetes gesztusaiban pedig a megszólalásig híven utánozza-karikírozza a modorosságokban bővelkedő miniszterelnököt, negédes hangnemben előadott népnyúzó politikai terveit.
A brit televízió igazi ereje műsorainak széles skálájában és termékeny műhelyeiben van. Nagyhatású kulturális intézmény és a legeredményesebb tömegszórakoztató fórum. Aligha akad olyan érdeklődési kör vagy igényszint, amely ne találna majd mindennap nézni érdemes műsort, méghozzá nagyrészt a brit stúdiókból kikerülőt. Nagy-Britanniát egymással versengő sok tévéstúdiója az egyik nagy műsoralkotó és exportáló országgá teszi.
A legjobban talán a közízlés két szélső sávja jár. A jellegzetes, bár más égtájon élők számára kevésbé élvezetes angol humor bőven buzog a komédiasorozatokban, amelyek a képmutatásban, osztály-előítéletekben, prüdériában vagy éppen a színesek és fehérek együttélésének fonákjaiban lelnek kifogyhatatlan humorforrásokra. A legkitűnőbb komikusok, mint Benny Hill vagy a két Ronnie, meg a Morecambe/Wise páros saját show-műsorai, sziporkázó mókázásai a legnépszerűbb tévéprogramok közé tartoznak, az ír Dave Allen intellektuálisabb humora pedig a pompás nyelvi, jellem- és képi komikum valóságos zuhataga. Természetesen a könnyű műfajokból kerül ki a két legnépszerűbb műsor is, amelyek évek óta a legtöbbször állnak élen a heti nézettségi rangsorban. Az egyik a Coronation Street (ITV), a mi rádiós Szabó családunk őse, amely észak-angliai kisvárosban mozgatja munkás-kispolgári figuráit. A másik szombat este nyitánya a BBC-ben, a Nemzedéki játék című tréfás vetélkedő. Családi kapcsolatban álló, de két nemzedéket képviselő párosok vetélkednek szellemi, kézügyességi, táncos, énekes vagy éppen színjátszó jelenetekben, a végén sok-sok nyereménnyel. Az idősebbek és fiatalok közös, csetlő-botló játéka rengeteg helyzetkomikum forrása, amit fergetegessé fokoz a bohóckodó játékvezető. A játék első zseniális vezetője Bruce Forsyth táncos-komikus volt, de a formula életerejét mutatja, hogy utóda, a kevésbé elragadó Larry Grayson vezetésével is megmaradt a népszerűség csúcsán. A magyar televízió Fele sem igaz vetélkedőjének is a BBC alkotta meg az előképét. A sok bohózati jellegű vetélkedő mellett az igényesebb nézők csemegéje a Mastermind évenkénti többfordulós szellemi tornája. A versenyzők egy választott szaktémában és az általános műveltség korlátlan tárgyköréből kapnak 20–20 kérdést, és 2–2 perc áll rendelkezésükre a válasszal. A verseny győztese egy évig viselheti az „Anglia észkombájnja” büszke címet.
Ez a vetélkedő már a kulturális televízió példája. A BBC második csatornája a legkülönbözőbb művészetek tárháza. A legtöbbet talán a zeneélvezők kapják. Operaközvetítéseket a világ legjobb produkcióiról, amelyeket a rádió klasszikus zenei csatornája szinkronban közvetít sztereóban, így a tökéletes képi élmény hi-fi színvonalú hangélménnyel párosulhat. Az operasorozaton kívül van balett-hónap a képernyőre vett legjobb balett-produkciókból és rengeteg koncert. Ugyancsak a BBC-2 a művészfilmek otthona a Nemzetközi mozi keretében. Ennek során szinte több nem angol nyelvű film kerül képernyőre, mint amit akár a londoni mozilátogató találhat a filmszínházakban. Minden nagyobb érdeklődésre számot tartó képzőművészeti kiállítást is behoz az otthonokba részletes bemutatóval a BBC-2. Érdekes, hogy hiányzik a kulturális életet olyan magazinszerűen bemutató program, mint nálunk a Stúdió ‘82. Még az ITV vasárnap esti South Bank Show-ja áll hozzá a legközelebb, amit a fiatal író, Melvyn Bragg vezet, de alkalmanként legfeljebb két-három eseménnyel foglalkozik.
Az angol tudományos ismeretterjesztő sorozatokból a magyar nézők is ízelítőt kaptak. Vannak sokkal jobbak is. Remek kosztümös sorozat idézte fel például Darwin életét, földkörüli hajóútját az eredeti vitorlás pontos másával (ami mellesleg felért tengeri élményként is az Onedin családdal) és bemutatta korszakalkotó biológiai felismerésének genezisét.
A brit televízió külföldön legismertebb alkotásai az irodalomadaptációk. A korhű környezet, a kitűnő színészi teljesítmények, a szolid rendezés révén a BBC regénysorozatai iskolát teremtettek, és világszerte milliókat vezettek el az eredeti művek felfedezéséhez. Legutóbbi monstre vállalkozásuk Shakespeare összes drámái művének képernyőre vitele – elismerten hullámzó színvonalon a túlságosan konzervatív rendezés miatt.
A társadalmi dráma, a tévéjáték termés szintén nagy, de ritkán akad köztük kiemelkedő. Biztosabb talajon állnak a többrészes sorozatok szerzői. A legkedveltebb műfaj a krimi (például az Angyal) és a hírszerzők titkos háborújának rejtelmes világa. Jellegzetes angol műfaj a természetfölötti vagy meghökkentő fordulatra épített rövid, hátborzongató történet (thriller), amely képernyőn különösen hatásos. Ennek példája a nálunk is nemrégiben látott A nyak.
Természetesen az angol tévé sem lehet meg a rengeteg kommersz amerikai film és sorozat nélkül, műsorideje tekintélyes részét ezek teszik ki. De saját produkciói nagyrészt jóval színvonalasabbak ezeknél. Az ágyhoz vagy otthonhoz kötött ember számára, a kis falvakban élőknek a kulturális élmények szinte teljes körét és krémjét kínálja, miközben a könnyű kikapcsolódás számtalan formáját is tudja nyújtani az óvodáskorúaktól az öregekig. A szigetország gazdag műemlékkincse és változatos tájai ugyanúgy az egész lakosság közkincsévé válnak.
Legnagyobb hiánya vagy inkább egyoldalúsága az angolszász kultúra bezárkózó hajlama. A hatalmas angol nyelvterület produkciói betöltik a műsoridőt; idegen nyelvű, más népek élményeit nyújtó filmek vagy programok vajmi ritkán kerülnek a brit képernyőkre.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 60-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7049 |
