Loránd Gábor
Hella gyűlöli a nácikat; szervezkedésért tíz évre ítélik a Harmadik Birodalomban. A börtön falai között játszódik a film: egyszerű, mértéktartó, elgondolkodtatni képes alkotás, amelynek tisztasága, jó értelemben vett eszköztelensége mégis szinte üdítően hat a sok-sok „maníros” film között. Méltán nyert nagydíjat a legutóbbi Karlovy Vary-i filmfesztiválon.
A fiatal nő méltóságáért, emberi mivoltának megőrzéséért harcol és vőlegényéért, aki vár rá. Semmi túlzott pátosz nincs ebben a harcban; csak egy meggyötört, csontos arcot látunk nagy szemekkel, összeszorított fogakkal, s a végsőkig elcsigázott test küzdelmét – mindezt póztalan, szép színészi alakításban. Ez a nő „csak” él, túlél, kapaszkodik minden fénysugárba, minden csepp vízbe, kívülről jött híradásba. És ember marad, nem les kegyeket, és nem tapos gyengébbekre.
Az alkotók igen jól, naturalizmustól és közhelyességtől mentesen ábrázolják a börtön pusztító hétköznapjait, nyomasztó atmoszféráját. S bár a film befejezése kissé elnagyolt, előkészítetlen, talán vitatható is (Hella kiszabadulása előtt néhány nappal hirtelen elhurcolják vőlegényét), erre a menyasszonyra vissza fog gondolni a néző.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7006 |
