Fáber András
A címszereplő átlagos (az átlagnál valamivel csinosabb és értelmesebb, következésképp boldogtalanabb) alsó-középosztálybeli italo-amerikai lány. „Többre vitte” apjánál, aki hentesboltban dolgozik: valami hivatalban számítógép mellett látjuk egy pillanatra. Anyjáról, aki titokzatos körülmények között hagyta el a családot, mindössze egyetlen gyűrött fényképet és néhány emlékfoszlányt őriz, meg a másság illúzióját: azt, hogy ő is „anyjára ütött”. Így aztán egy kaland kedvéért faképnél hagyja vízvezeték-szerelő élettársát, születendő gyermeke apját. A kaland balul üt ki: nem illenek egymáshoz a más szellemi és társasági szférákban otthonosan mozgó sztárügyvéddel. A gyerek megszületik (kis testi fogyatékossággal, vélhetően Isten büntetéseként a kujtorgásért, de ennek éreztetésétől a film készítőit szerencsére megóvta jó ízlésük), az eltűnt anya titka is kiderül (banálisabb és szomorúbb, mint gondoltuk volna), s a zajos italo-amerikai rokonság is békésen lármázhatna tovább, ha nem maradna egy megoldandó probléma: a gyámolításra szoruló csecsemő, a „törött szárnyacskájával”. Valahogy majd ez is elrendeződik, hisz Angie rájött: az elesettek megtalálhatják önmagukat, ha a még elesettebbeken segíteni tudnak.
A történet naivitásait enyhíti a kesernyés, illúziótlan ábrázolásmód. A bárgyú akciófilmek és bugyirózsaszín idétlenségek mai sivatagában már ennyi poszt-neorealizmus üdítően hat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/07 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=694 |
