Zsilka László
Ha olyan lett volna a rock-király az életben és a színpadon, mint azt e film két rendezője el akarja a nézőkkel hitetni, akkor igazán értetlenül állnánk a Presley-jelenség előtt, s nem tudnánk megmagyarázni frenetikus hatását, amelyet az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején s derekán kiváltott a világ minden táján, a fiatalok között. A rendezők elkapkodott, elsietett munkája műfajilag is problematikus. A dokumentum-felvételeket és az interjúkat játékelemekkel ötvözik; mindebből nem kerekedik ki homogén filmi világ. Az emlékező riportalanyok banális közhelyeket mondanak: „Elvis páratlan volt” és más efféléket. A filmből „csak” az nem derül ki, hogy miért volt páratlan. A rajongó tömeg, a zokogó és sikoltozó lányok szüntelen bemutatása, fényképezése nem mond többet, mint egy híradórészlet, egy egyszerű riport. Pedig a néző arra lenne kíváncsi, hogy miért éppen Elvis, és miért éppen akkor hódította meg a világot, s miért gyűlölte őt – kezdetben – az amerikai középosztály. A rendezők ezekre a kérdésekre meg sem próbálnak válaszolni, szinte kizárólag a felszínes, külsődleges jegyeket ragadják meg és ábrázolják Elvis személyiségéből. A társadalmi környezet bemutatásában sem jutnak messzebbre a szociológiai trivialitásoknál. Szerencsére a filmben Elvis sokat énekel, látunk néhány eredeti koncert- és tévéshow-felvételt is. És a felzaklató, lazító zene hallatán döbbenünk rá: ez volt Elvis!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6926 |
