Ardai Zoltán
Erdők közt egy tó, úszóházakkal, nem sokkal odébb fátlan terület, kőházas telkekkel – nyaralóvidék valahol Csehszlovákiában. A viszolyogtatóan torzsalkodó – a szerzés rabjaivá vált – vízi és telkes „üdülőket” kiskamasz korú fiaik-lányaik szemszögéből látjuk. Summázat: „jó volna, ha a felnőttek is aludnának néha a szabad ég alatt.” Az ilyen életképszerű történet-féle régi nóta a filmvásznon; ezúttal, Karel Smyczek műve esetében mégis csaknem frissen hat.
A rendező ugyanis többször olyan magától értetődő elevenséggel lép túl a gyerekvilág ábrázolásának seregnyi idült, nyűggé csomósodott rossz szokásán, hogy már nem tudni, miféle gátlások miatt nem szabadítja meg filmje egészét a dohos dramaturgiai és stiláris ballasztoktól. Smyczeknél a tiszta romantikus fiúbarangolás a sűrűben azzal jár, hogy az embernek közben más fiúk összerontják a bunkerjét, őt magát meg lefogják és fertelmesen bedörzsölik a képét földdel és mérges növényekkel. Így tiszta romantikus a barangolás. Itt az ártatlan, rendes-kedves, szép kislány csúnyácska, mindentudóan ravaszka és nyilvánvalóan erotikus, így ártatlan, kedves és szép – egyelőre. S a felnőttek is természetesen olyanfélék itt is, amilyennek az életben látjuk őket; ez persze bizonyos tekintetben a film többlete az élethez képest. Rejtélyes okokból azonban Smyczek ebben nem marad következetes (talán mert a kerek sztoriszerkezet bűvöletébe kerül), így aztán vizuális felszabadultsága sem állandósul: minduntalan felülkerekedik a derekasan szokványos, garantáltan elfogadható, ám érdektelen látásmód. A Tengerszem közepes.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 51-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6899 |
