Harmat György
Általában igaz lehet, hogy az arab férfi fiatalon is öregesen bölcs, filozofikus alkat. Az is, hogy a nőkkel való viszonyában nem ismeri el az egyenjogúságot, s legyen bármilyen művelt és modern felfogású egyébként, megköveteli, hogy felesége abszolút tekintélyként tisztelje. Ezeknek az önmagukban akár igaz vonásoknak puszta egymásra halmozásából azonban élő figura nem születhet. Nem az a szíriai Hatem sem, a film egyik főhőse, aki Moszkvában geológushallgatóként ismerkedik meg egy egyetemi társnőjével, a Berlinből érkezett Christianéval. E két fiatal szerelméről szól a film. Kapcsolatuk szépen indul, de zátonyra fut az európai és arab neveltetés ellentéteiből fakadó különbségekben, a megértés nehézségein, s így szükségszerűen „unhappy endbe” torkollik.
A főszereplők jellemzéséhez „méltó” diáktársaik ábrázolása is: a grúz fiú például csélcsap, hebehurgya, ámde a szíve arany. Ha mindez nem volna újdonság számunkra, megtudhatjuk a filmből, hogy „a szerelem betegség és örökös szolgaság”, meg hogy „a sivatag vissza akarja venni, amit elvettünk tőle, de az ember nem adja fel a harcot” – amint azt a film dialógusában halljuk. S tovább: ismereteink számottevően gyarapodnak a film nézése során, hiszen hegymászás közben a főhős elmondja, hogy mit írt 1915-ben Alfred Wegener a kontinensek eltolódásáról, a mecsetek tanulmányozása közben pedig szó esik arról, hogy Al-Biruni és Omar Khajjám, a nagy arab gondolkodók Szamarkandban éltek.
A tankönyvi szövegek felmondása azonban aligha elégíti ki a film nézőjét. Az eredmény, a művészi varázs helyett a „kiszámítható zűrzavar” azért is szomorú, mert a különböző kultúrák együttélésének témája életbevágóan fontos, és így a történet roppant érdekes – lehetne. Hiába a rendező föltehető szándéka: a film gyengeségei következményeként visszájára fordul, s így műve az előítéleteket erősíti.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6870 |
