Kozma Gy. Uri
Amerikában (nem csak választáskor) az a szokás, hogy ha egy nézet képviselői bizonyos ideig kifejtik a maguk véleményét, akkor az ellenkező nézet képviselői ugyanolyan hosszú ideig védhetik meg álláspontjukat.
Nálunk is van néhány folyamatosan hangoztatott nézet, amelyeket újra és újra hangoztatnak a lapokban és a tévében, de csak nagyon ritkán halljuk az ellentétes véleményt. Pedig John Stuart Mill, a liberalizmus atyja javasolja, hogy egy mégoly biztosnak látszó nézetet is a „legügyesebb ördög ügyvédjének” kéne ízekre szedni, hogy az ellenkező oldalról is megnézze a közönség a témát.
Ma Magyarországon több olyan jelenség is van, amelyet rendszeresen támadnak ellenfelei, de védői valahogy csak mosolyognak, vállukat vonogatják – úgy érzik, evidens dolgokat nem kell ismételgetni. Például mindenki egyből felháborodik, ha indirekt vagy direkt módon támadják a demokráciát (tévéelnök elűzése, a legfőbb ügyész elleni támadás, pártvezetők szülei miatti nyaggatása), de az egyszerű emberek nyelvén soha, sehol, senki által nem hallottam elmagyarázni, hogy mire is jó nekünk ez a zavaros ügy, a parlamenti demokrácia. Hogy ez egy eszköz – s nincs más, jobb módszer – a szükségképp eltérő érdekek megvitatására, egyeztetésére.
Lehetne még sorolni, alapfogalommá vált például egyesek számára a „zsidó” szó, s itt is csak a támadók lenéző kiközösítése, a felfortyanás a válasz, de senki soha, sehol, egyszerű embereknek is érthetően nem magyarázza el, hogy kik is a „zsidók”. Ilyen a „kapitalizmus” helyzete is – mindig halljuk a támadásokat (gyakran a szegények nevében), de sosem magyarázza el senki, hogy a pénz (a tőke, a „kapital”) egy semleges, eszközjellegű mérőmódszer, információ az értékről, amelybe nem lehet beleolvasztani az erkölcsöt, ami mindenkinek a maga ügye kellene legyen (hogy hogyan segít a szegényeken)... Mivel az izmus lényegén, a pénz-piacon senki nem képes változtatni, szót csépel, aki úgy akar segíteni a szegényeken, hogy egy önmagában semleges eszközt, „izmust” támad, láttuk, hogy „működik” lerombolva.
Vagy itt van a reklám. Milliók szörnyednek el a reklámok megjelenésétől, „manipulációt” kiáltanak – ezzel azt állítva, hogy valakik rossz szándékból akaratunk ellenére való cselekedetekre buzdítanak minket. Pedig valahonnan meg kell tudnom, melyik porszívó, melyik nadrág, kölni, mosópor a jobbik. Ha olyan sok pénze van a cégnek, hogy költséges, trükkös reklámfilmet készíthet – ez is információ, s esetleg jobb áruhoz jutok, olcsóbban. A reklám is – semleges eszköz. Hogy bárgyú? Dehát a népességnek csak töredékszázaléka – a reklámszakemberek tudják, mennyire kevesen – rendelkezik kifinomult, ezoterikus ízléssel, vagy diplomával – nem nézik meg olyan sokan Herzog, Fassbinder vagy Téchiné filmjeit, mint az egyszerűbb képi világú sikerfilmeket, Schwarzeneggert, az Aladdint. Teljesen becsületes eljárás, hogy a jó reklám a maximális nézőszámot akarja elérni – egyszerű poénnal, vonzó figurákkal, éles színekkel. Az az érdekes, hogy ennek ellenére mennyi szellemesség, könnyedség, emberi melegség szorul néha egy-egy kiemelkedő reklámalkotásba.
Ha most kinyitom a tévét, nagy esélyem van persze, hogy nem valami szellemes, eredeti ötletet látok, hanem a mosolygós Henkel-arcot (magyar hangja: Láng József), csillogó poharakkal, amint az egyik mosópor összehasonlítja magát a másikkal. Utána pedig egy „eurotool” fantázianevű szerszám bemutatója következik, ami a Balkánon különösen hasznos, fűrészel, drótot blankol, vízszintez, meg amit akartok... Ráadásul mindkettőt meg is ismétlik, egy blokkban, a kettes híradó előtt (amely szintén ismétlés főleg). Az ismétlés ugyanis a tudás anyja.
Jó lenne, ha néhány (a fentiekhez hasonló) alapigazságot is érdemesnek látna reklámozni valamilyen cég. Nemcsak a választási kampány idején. És nemcsak a Music TV. Mert hiába mondják el ők naponta, nyíltan vállalt politikai hirdetésekben és hírműsoraikban (és a számokban is), hogy a rasszizmus ártalmas, (vagy hogy a Los Angelesben elítélt skinhead-ek büntetésének része a lelki kezelés és a Schindler listája című Spielberg-film megtekintése), hiába hirdetik naponta emellett az őserdők pusztulásának veszélyét és a kötelező óvszerhasználatot – valakinek el kéne azért mondani mindezt magyarul is.
Naponta többször.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/07 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=684 |
