Hollós László
Rövid időn belül már a második japán állatfilmet láthatjuk. De Kurahara Korejicsi, a hosszú és szentimentális Elefánt-sztori állandóan csak menetelő, unalmas ormányosai után ezúttal bájosabb s mozgékonyabb hősöket választott.
Japán legészakibb szigetének, Hokkaidónak zord vidékein él Flep, a sarki róka. Nyomon követhetjük izgalmas vadászatait, párválasztását és népes családjának egy esztendejét. Pontosan annyi időt, amennyi a sötétbarna bundájú kölykök teljes kifejlődéséhez szükséges. A film kezdetben még vidám hangvételű, az öt kisróka botladozó első lépéseit mutatja be. Később már annál tragikusabb: a megélhetésért folytatott kegyetlen küzdelem bizonyságául sorra pusztulnak el Flep családjának tagjai.
Kurahara legnagyobb érdeme, hogy kerüli a Walt Disney-féle filmekre jellemző antropomorfizálást. Nem erőszakol a rókákra olyan tulajdonságokat, amelyekkel valójában nem rendelkeznek.
Az alkotók előszeretettel alkalmazzák a lassítást, a kimerevítést és a játékfilmeknél szokásos vágásokat, s gyakran láttatják a világot a rókák szemszögéből. Az operatőrnek sikerült „elkapnia” az állati viselkedés számos megnyilvánulását és néhány valóban bravúros pillanatot.
Ennek a líraian árnyalt filmnek van egy torokszorítóan megrázó jelenete. Egy pusztulásra ítélt, vak kisróka valahogy eljut a tengerpartra. Körülötte madarak röpködnek, zajlik az élet. Ott ül a fövényen, szemben a végtelen vízzel, és a levegőbe szimatol.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/06 50-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6823 |
