Varga András
A francia titkosszolgálat ügynöke szembefordul megbízhatatlan megbízóival. Itt kezdődik valójában a film. Azon produkciók egyike, amit a kalandfilm-specialisták nyilván külön fejezetbe sorolnak „a magányos hős küzdelme szervezett bandákkal vagy bandányi szervezetekkel” címszó alatt. Mert a hős jellemzői: 1. szívrabló, 2. rafinált elme, 3. bunyós szupermen, hogy csak a legfontosabbakat soroljuk. Vagyis a film műfaja: Jean-Paul Belmondo.
Belmondo még ma is szívtipró. Erről megbizonyosodhatunk egy-két – mellizom-fitogtató – ágyjelenetben. Ami ezelőtt és ezután történik: vagabund cselsorozat – bár ötletei nem is annyira agyafúrtak, ha leszámítjuk, hogy ellenséggé vedlett kollégái kicsit bugyuták és érzelmileg elfogultak – az ő javára.
Végül is átlag nyolcpercenként hasad a bőr, reccsen a csont, gyűrődik a kulissza, horpadnak vadonatúj autók. A megszokott kaszkadőrbravúrokkal azonban csínján bántak: se száguldó vonat, se helikopter (csak jelzésként), amit Belmondo meglovagolhatna, pusztán egy eredetiséget nélkülöző autós rodeóra futotta. A veszélyt megvető bátorság helyett most paródiát kapunk, afféle nagyvárosi westernként, amit bohózatba illő figurák keltenek életre. De a figurák csak fancsali fapofák, a humorhoz aligha érnek föl, kivéve a leszbikus rendőrnő esetét, aki legalább „túlzásaival” kelt némi érdeklődést.
Georges Lautner mostani filmje mindezzel együtt azért sokkal harsányabb és szórakoztatóbb, mint korábban bemutatott munkája, a Szabadlábon Velencében.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/06 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6818 |
