Kovács András Bálint
: Film és kisebbség kapcsolatáról két dolog jut eszembe. Először is: minden film kisebbségi, Hollywood mellett. Egyetlen többségi filmművészet létezik, ez a hollywoodi, és mindaz, ami ettől különbözik, kisebbségi. Másodszor: a különbözőség mint esztétikai program a filmtörténetnek olyan sajátos korszakában alakult ki, amikor az egész filmművészetet elárasztotta egy nagyon is homogén ábrázolásvilág, a modernizmus az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek közepéig. Ez az időszak, amikor kialakultak a nemzeti filmművészetek, amikor programként fogalmazták meg, hogy egy adott nemzetnek saját kultúráját, saját gondolkodásmódját, látványvilágát kell megjeleníteni a filmben is, és erre, érdekes módon, olyan filmnyelv adódott, amely éppen univerzalitásával vált jelentőssé. Érdekes ellentmondás, és kapcsolatba hozható az egész kisebbségi problematikával is. Vajon milyen módon függ össze a különbözőség és az egyetemesség. Például eszembe jut az a manapság divatos mondat, hogy „az idegen szép”. Ugyanakkor eszembe jut egy másik mondat is, amit ennél sokkal régebben mondtak, hogy „semmi sem idegen tőlem, ami emberi”. Ezt a két mondatot nem tudom összeegyeztetni egymással. Mert ha csak formálisan akarom ezt a két dolgot összevetni, akkor azt kell mondanom, hogy „az idegen, ami nem emberi, szép”. Ha nem kíséreljük meg összeegyeztetni a másságnak, a kisebbségnek az értékeit, jogait, saját világát, illetve az emberiség egyetemes értékeibe vetett hitünket, akkor baj lesz. A filmművészetben ezt a furcsa kis ellentmondást elég jól illusztrálja az, amit az imént fölvetettem, tudniillik, akkor jöttek létre a nemzeti filmművészetek, amikor létezett egyetemes filmnyelv, létezett egyetemesség a filmformában. A mai filmművészetben a kisebbségi tematika, mint politikai tematika igen erős befolyást gyakorol, és sok olyan film készül, amelynek az a politikai programja, hogy csak egy meghatározott kisebbséghez szól, kvázi annak a nyelvén. Amikor ezeket a filmeket nézem, mindig az jut eszembe, hogy ha a politikai azonosuláson túl nincs meg bennem az esztétikai önazonosság, akkor a művészet olyan dimenziókba kerül, amelyek nem oda tartoznak. Egy példa erre: Spike Lee első filmje igazi néger film volt. Olyan kulturális formákat próbált áttenni filmre – szerintem sikerrel –, amelyek az amerikai néger kultúra szórakoztató világához tartoznak, abból nőttek ki. És ezt a programot hagyta el Spike Lee, úgy, hogy a filmformát egyetemesítette, közelítette a hollywoodi formához, és ugyanakkor a kisebbségi érzést, a speciális közösséghez való szólást meghagyta politikai programnak. Ettől kezdve nem tudom igazán értelmezni ezeket a filmeket.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/07 39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=680 |
