Hirsch Tibor
Az Egocentrum helyén, a Lőrinc pap téren új mozi nyílt – a kisebbségi filmek számára. Interjú a mozi alapítóival; részlet a megnyitó kerekasztal-beszélgetésből.
– Ki az, aki ma úgy érzi, hogy Budapest kulturális életéből éppen egy kisebbségi mozi hiányzik, és meg akarja szüntetni ezt a hiányt?
– Hárman vagyunk: Rózsavölgyi Adél, Kékkői Balassa Péter, Bíró László. Mi hárman volnánk a Másképp Alapítvány. Egy időben mindhárman az esztergomi főiskola filmszakos hallgatói voltunk, Kékkői Balassa Péternek ott jutott eszébe, hogy létre kellene hozni egy különleges tematikájú filmszínházat: egy kisebbségi mozit.
– Mi jutott eszetekbe előbb? Hogy mozit kellene csinálni – kisebbségi tematikával, vagy csinálni valamit – bármit – ami kisebbségi...?
– Egyszerre kellett, hogy eszünkbe jusson. Természetesen mozizni szerettünk volna, amikor pedig sorra vettük a lehetséges kisebbségeket, amelyek ügyének felvállalása a mi mozinkat mássá tehetné, kiderült, hogy külön-külön sem a kisebbségi ügy, sem a kisebbségi filmkínálat nem elegendő egy mozi eltartásához. Kiderült, hogy szervezetünk társadalmi támogatottsága is csak akkor elegendő, ha minden kisebbségi értéket bemutatunk, tágabb értelemben mindent, amit a mai domináns kultúra kivet magából, ami attól eltér.
– Ezek szerint nincs olyan másság, marginalitás, amelyik előnyt élvezne nálatok?
– Törekszünk rá, hogy ne legyen. Nem vagyunk elkötelezve senki és semmi iránt, és olyan támogatókat keresünk, akik nem is követelnek ilyen elkötelezettséget.
– Nem tartotok attól, hogy az „igazi” kisebbségi film – olyan mozgókép, amit kisebbségi ügy demonstrálására militáns kedvű alkotók forgatnak – inkább politikai, kultúrpolitikai akció, és nem szükségszerűen művészet?
– Ennek a félelemnek van alapja, de reménykedünk abban, ha minden másság – minden kisebbségi érték – számára helyet biztosítunk, ezzel egyben azt is jelezzük, hogy ez a hely nem a kifejezetten politikai akciók helye. Mi mindenesetre megpróbáljuk politikamentessé tenni. Hogy ezt a szándékunkat mások is megértették, bizonyítja, hogy pártállástól, politikai érdekektől, feltételezhető kulturális értékrendtől függetlenül igen sokan támogattak.
– Kik voltak a támogatók?
– Mindenekelőtt a Narancs Alapítvány: a mozihelyiséget ők bocsátották rendelkezésünkre. Sokat segített a Friedrich Neumann Alapítvány, támogatást kaptunk több külföldi szervezettől, követségtől: például a franciáktól és a lengyelektől.
– Mivel érveltetek azoknak, akiktől pénzt kértetek? Általában a kisebbségi kultúrák fontosságát emlegettétek, vagy – már elnézést- volt valami taktikátok: meglehet, minden szervezet számára más-más minoritás a fontos, és ti mindenkinek a saját kedvencét hangsúlyoztátok...
– Hát persze. Nincs abban semmi különös, ha mindig azt hangsúlyozzuk, ami a potenciális támogatót érdekli...
– Mi érdekelte például a Francia Intézetet?
– Nekik egyszerűen az volt a fontos, hogy levetítse valaki azokat a filmjeiket, melyeket értékesnek hisznek, de eddig még nem sikerült bemutatniuk Magyarországon. Sok ilyen filmjük van, és a mi értelmezésünk szerint az ilyen más úton be nem mutatható mozgókép maga is „másság”, kulturális marginalitás.
– Hogyan kell érvelni a Friedrich Neumann Alapítványnál?
– A Friedrich Neumann Alapítvány liberális értékek támogatója, annak megfelelően itt nincs szükség semmilyen taktikára: a „másság” ügye egyszerűen az ő ügyük is.
– Hogyan – vagy honnan – tudtátok berendezni a mozit?
– Minden módon, és mindenhonnan. Egyéves munkával sikerült darabonként összegyűjteni azt, amire minimálisan szükség volt. Lezárt mozikból hoztuk el az üléseket, évek óta porosodó vetítőgépeket mentettünk ki egy színházból. A budapesti mozipark teljes elfekvő készletét átvizsgáltuk, és használni is tudtunk belőle szinte mindent.
– Ahhoz, hogy lezárt mozikban, színházakban kutassatok, nyilvánvalóan bizonyos intézményekkel föl kellett venni a kapcsolatot.
– Természetesen. Az intézmények igen segítőkészek voltak, de az különösen érdekes, hogy mennyi – csak számunkra fontos – rejtett kinccsel rendelkeznek az önkormányzatok. Őket is sorban megkerestük, és a legtöbbjüktől kaptunk is valamit.
– Hisztek benne, hogy sikerül a filmutánpótlást folyamatossá tenni?
– Csak ebben hiszünk. És minden energiánkat erre összpontosítjuk. Vagyis nem alkalmi vetítéseket, hanem rendszeres, rögzített időpontban kezdődő film-programot kínálunk. Napi két előadásunk lesz: az első hat órakor, a második fél kilenckor kezdődik.
– Ezek szerint igazi mozit akartok. Állítólag Budapesten húsz éve nem nyitottak meg új mozit, még art-mozit sem, legalábbis nem új épületben...
– Ez ilyen lesz. Art-mozi, új mozi, igazi mozi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/07 38-39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=679 |
