Gáti Péter
Kommersz?! Hosszantartó viták ellenére sem egyszerű pontosan meghatározni ezt a gyakran előforduló fogalmat. Minden további fejtörés helyett inkább nézzük meg az idén hatvanéves Blake Edwards új filmjét, és máris képet alkothatunk magunknak a valódi kommerszről. A rendező – aki színész, forgatókönyvíró és producer is egy személyben – nem ismeretlen a hazai filmkedvelők ellőtt. A Verseny a javából című emlékezetes neoburleszk, az Estély habfürdővel és a Darling Lili évekkel ezelőtt komoly kasszasiker volt Magyarországon is.
Bombanő című alkotása egy már számtalanszor életre pumpált sémára épül. A negyvenéves zeneszerző – öregedőben (!) – a lét nagy kérdéseire keresi a választ: mi az élet értelme; hogyan lehet boldog az ember. Hiába a kézzel fogható siker, a fényűző otthon, a baráti kör és a csinos-izgalmas középkorú barátnő – valami mégis hibádzik a beteljesüléshez. Dalszerzőnk (bal)szerencséjére ez az égetően hiányzó valami nem is akármilyen testet ölt a Bo Derek „megformálta” nőalakban. Hősünk otthagyva csapot-papot a szuperszépség nyomába ered Mexikóba, ahol az asszony mézesheteit tölti. Slágerkovácsunk nagy igyekezetében – élete kockáztatásával – még az ifjú feleség férjét is kimenti a tengerből, és a jutalom nem is marad el. Szó szót, tett tettet követ és a csetlő-botló, férfiklimaxos bonviván e földre szállt tünemény karjaiban köt ki. Sajnos azonban be kell látnia, hogy a szépség érzelmi szegénységgel és talmi csillogással párosul. Vissza hát a jól bevált színésznő élettárshoz, és miután a művészember megmártózott az élet-tenger hullámaiban, egy új, természetesen kellőképp mélabús és valószínűleg sikeres sanzonnal emlékezik a nagy kalandra.
Érdemes – a kommersz tipológiájához adalékként – számba venni, hogy mi minden zsúfolódik össze ebben a filmben. Elsősorban cselekményes történet humoros fordulatokkal, ziccerre kijátszott helyzet- és jellempoénokkal. Életszagú dialógusok filozofikus mázzal körítve („Akkor vagyok boldog, amikor boldognak érzem magam” – hangzik a szentencia, miközben a szereplő elnéz a semmibe). Aztán szelíd önirónia – halványan Woody Allen mintájára –, amiben mintegy önmagát kívülről szemlélheti tetszelgő hősünk. Patikamérlegen kimért pikáns intimitás, jólfésült és illedelmes polgárpukkasztással egybekötve. A filmből megtudhatjuk, hogy a homoszexuálisoknak is vannak érzelmeik, s hogy hogyan kell Ravel Bolerójának állandóan ismétlődő taktusaira szeretkezni, és nem utolsósorban képet kapunk a szomszéd szex-party-jairól egy távcsövön át kukkolva.
Bo Derek szépsége a zeneszerző 1-től 10-ig terjedő értékskáláján már-már 11-est érdemel, tegyük hozzá: teljes joggal. (Innen a film eredeti címe: Tíz.) A film pontszáma azonban vele együtt sem éri el ennek a felét.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/04 44-45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6759 |
