Gáti Péter
Szerénytelennek tetszhet a megállapítás, de nálunk hagyományai vannak a zenés film műfajának. Gondoljunk csak Banovich Tamás Ezek a fiatalokjára vagy Szomjas György – majd másfél évtizeddel későbbi – Kopaszkutyájára. Ezek az alkotások a karakteres zene mellett, az annak „árnyékában” jelentkező társadalmi jelenségeket, a hangjegyekkel „korrelációban” levő életérzéseket, problémákat igyekeztek felmutatni. A szóban forgó (múlt évben készült) bolgár film, amely egy alakuló zenekar nyári turnéjáról és érvényesüléséről szól, nem túl eredeti humorával próbálja helyettesíteni ezt a fontos motívumot. Tréfás hangvétellel, amolyan csetlő-botló, ámde csupaszív muzsikusoknak ábrázolja a nevenincs együttes tagjait, akik mellesleg időnként dalra fakadnak. Hiányzik a műből a társadalmi háttér ábrázolása, illetve finom, szőrmentén bíráló, de senkit sem igazán érintő fricskákká szelídül. Természetesen többféle zenés filmműfaj létezik. Emlékezzünk csak azokra a Beatles-filmekre, ahol a kitűnő zene egyszerre pótolja a dramaturgiát és az előbb említett hiányosságokat, azaz „viszi” a filmet. Kirkov rendezőn a zene sem „segít”, mivel a filmben felcsendülő muzsika amolyan öszvértermék, szerencsétlen módon kevert bárzene, illetve szalonképes, halovány beatutánzat. Ma már, a beat-korszakon, annak nosztalgikus felidézésén is túl, az újhullámos zenei irányzat térhódítása idején, ez a dallamvilág teljesen idejétmúlt Magyarországon. A zenét és a meseszövést átitató édesbús avíttság nem sok sikerre számíthat nálunk.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1982/12 47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6731 |
