Kapecz Zsuzsa
Vannak bizonyos tabutémák, amelyeket többnyire nem boncolgatunk szívesen. Látszatra ezek közül választott egyet Lothar Warneke, amikor főszereplőjét a középkorú pszichológusnőt alapos gyanúval rákvizsgálatra küldi. Az ezt megelőző napot és éjszakát együtt töltjük Ingével, és egyre inkább olyan érzésünk támad, hogy itt nemcsak egyetlen taburól van szó. Lassanként kiderül, hogy környezetében egyetlen ember sincs, akinek nemhogy sikeres, de elfogadható lenne az élete, akié viszont rendezett, azé olyan olajozott, hogy az már gyanús. Inge növekvő nyugtalansága jó-néhány nézőre átragadhat, főleg azokra, akik felismerik a filmbeli és az általuk megélt szituációk hasonlóságát. Ennek ellenére mégsem igazán megrázó ez a film, amelynek bevallatlanul is előképe Agnès Varda Cleo öttől hétig című alkotása. Részben azért, mert a megközelítési mód nem egységes s az új hullámot idéző jelenetek közé egykét bántóan naturalista elem került; részben azért, mert éppen az a megnevezhetetlen varázslat maradt ki a megvalósításból, ami az igazán jó művészi alkotások titka, és ami egészen közelivé tenné Inge környezetét, és így a valódi és mély nyugtalanságot felébresztené bennünk. A nyugtalanságnak azonban sok fokozata van, és az érzékeny néző – Christine Schorn visszafogott, helyenként megdöbbentően fanyar, szuggesztív játékának segítségével – elég támpontot kap ettől a filmtől ahhoz, hogy töprengeni kezdjen, és ez nem kevés.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 47-48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6710 |
