Zalán Vince
Az 1982-es év ritka örömöket szerzett Balázs Béla mai olvasóinak, filmes írásai iránt érdeklődőknek: számos, mind ez ideig kéziratban fekvő, vagy más okból hozzáférhetetlen írása jelent meg a múlt esztendőben.
Elsőként a Magvető Könyvkiadó által közreadott Naplóját kell megemlítenünk, mely a legszélesebb érdeklődésre tarthat számot. A Tények és tanúk sorozatban kiadott Napló (1903–1922), amelyet Fábri Anna szerkesztett, és látott el rövid jegyzetekkel, nem a teljes napló, jóllehet így is két vaskos kötetet tesz ki (715 + 567 oldal!), páratlanul izgalmas olvasmány, egy jelentős művész-személyiség életének sajátos tükre. Barátságok, szerelmek, szellemi kalandok történetei sorjáznak az oldalakon, a szerzőn kívül Kodály Zoltán, Lukács György, Lesznai Anna és még sokan mások, művészeti életünk történetéből ismert egyéniségek a Napló „hősei”. De nemcsak azért izgalmas Balázs Béla Naplója, mert „premier plánban” láttatja a magyar századelő jónéhány neves személyiségét és dokumentuma intellektuális és etikai problémáiknak, hanem mert egyúttal különös és szubjektív beszámoló is a korról, s így, akarva-akaratlan, betekintést nyújt az olvasónak a század első két évtizedének mindennapjaiba, szokásaiba, társalgási témáiba, mind abba, amit oly gyakran nehéz történelemkönyveinkben fellelnünk.
Ugyancsak az elmúlt év figyelemre méltó kiadványa a Lukács Archívum Lenkei Júlia szerkesztette kötete: Balázs Béla levelei Lukács Györgyhöz. Alcíme: Egy szövetség dokumentumai. Ez az ötszáz példányban sokszorosított gyűjtemény Balázs Bélának Lukács Györgyhöz 1908 és 1917 között írt 108 levelét tartalmazza, illetve az 1930-as, 40-es évek fordulójának – ez időben mindketten a Szovjetunióban éltek – néhány levelét, dokumentumát. Ez utóbbiak közt találjuk Balázs Bélánénak Lukács Györgyhöz Isztrában, 1940 februárjában írt levelét, amelyben – többek közt – a következőket olvashatjuk:”A Tag-beli működése [Balázs Bélának a bécsi Der Tag nevű lapban írt kritikáiról van szó]: a) az első stádium. Amíg a lap Boselé volt [Sigmund Bosel, bankár, laptulajdonos, a Der Tag tulajdonosa], sem a publikumhoz, sem a szerkesztőséghez nem kellett alkalmazkodnia. Vonal alatt mindent szabad volt írni és másoknak is, ha jól volt megírva a dolog, mert erre nagyon néztek. Boselnek csupán a vezércikk és a közgazdasági rovat volt a fontos. b) a második stádium: Bosel tönkre ment és a lapnak jövedelmezővé kellett lenni. Rögtön meg is környékezték Herbertet [Balázs Bélát] az „alkalmazkodás” irányában. Eleinte úgy, hogy dupla fizetést adtak neki, hogy „alkalmazkodjék”, de Herbert ezt a finom módot meg sem értette, tehát más eszközökhöz kellett folyamodni. Elvették tőle a könyvkritika és a filmkritika rovatot. A filmipartól független filmkritika, amit ő teremtett meg, evvel meg is szűnt létezni. Maradt a színikritika. S mivel a lap „előfizető közönsége” köréből egyre jöttek levelek ennek a kritikai rovatnak „túlzó kommunista tendenciái ellen”, Herbertet rögtöni felmondás mellett tették ki, azaz fizettek neki félévi végkielégítést, csakhogy egy sort se írjon többet. Nem is volt olyan polgári lap, az Abend sem, melynél elhelyezkedhetett volna Bécsben, annak ellenére, hogy írói tekintélye és sikere igen nagy volt. Hogy mekkora volt ez a tekintély, arra csak Berlinben jött rá. Ott a filmkörök, de a nagy napilapok is, tárt karokkal fogadták. A siker csak nőtt a „Madame wünscht keine Kinder” után.
[Őnagysága nem akar gyereket, rendezte Korda Sándor. A film forgatókönyvét Clément Vautel francia író regényéből Balázs Béla írta.] Ezt a filmet az egész világon (a Szovjetunióban is) nagy sikerrel játszották, a német napilapok és filmlapok úgy üdvözölték, mint az első jó német filmvígjátékot. Csak Herbert volt vele elégedetlen. Ha a legkisebb „alkalmazkodási képesség” lett volna benne, akkor írt volna tovább polgári „társadalomkritikai filmeket ŕ la Peter”, [Henry Koster 1934-ben rendezett Péter című filmjéről van szó], mely film a Szovjetunióban premiát kapott és óriási sikere volt. Ma Hollywoodban lenne villánk, »biztos egzisztenciánk« és nem egy kis, nagyon irigyelt kunyhónk Isztrában (hálaistennek, hogy így van).”
A Der Tag időszakát idézi, a bécsi évek filmírásait gyűjtötte kötetbe Helmut H. Diederichs. A Schriften zum Film című rangos kiadvány Balázs Bélának az ausztriai emigrációban írt összes filmkritikáját, filmről szóló egyéb írásait és alapvető filmesztétikái művét, A látható embert tartalmazza. Az olvasó – ritka adományként – a filológiai pontossággal közreadott filmkritikák alapján megismerkedhet az 1920-as évek első felében végzett, rendszeres, tévedéseket és remekléseket egyaránt magábafoglaló filmkritikusi tevékenységgel; mi több, megbizonyosodhat arról is, hogy ebből a tevékenységből hogyan alakuIt-fejlődött ki a világ egyik első, rendszeres filmesztétikája.A Der Tagban egykor megjelent, Balázs Béla által írt filmkritikákból az alábbiakban közreadunk néhány darabot, melyek ez alkalommal jelennek meg először magyarul.
A Schriften zum Film filmirodalomban páratlanul értékes kötetét az elmúlt esztendőben jelentette meg az Akadémiai Kiadó. A kiadó egyébként – együttműködve az NSZK-beli Carl Hanser és az NDK-beli Henschel kiadókkal – német nyelven meg kívánja jelentetni Balázs Béla összes, filmről írott cikkét, tanulmányát, könyvét, satöbbi. A következő kötet Balázs Béla Németországban írt filmes írásait gyűjti egybe, ide értve A film szelleme című remek elméleti munkát is; a sorrendben harmadik kötet pedig a Szovjetunióban, illetve a felszabadulás után, idehaza, Magyarországon készült film-tárgyú, filmmel kapcsolatos írásait tartalmazza majd. Bizonyára ez utóbbi kiadványban kap helyet Balázs Bélának 1945 augusztusában Erdei Ferenchez, akkori belügyminiszterhez írt nyílt levele is – összeállításunk befejező darabja –, amely eredetileg a Fényszóró című újság 1945. augusztus 9-i számában jelent meg. Ez időben a főképpen filmmel és színházzal foglalkozó Fényszóró főszerkesztője Balázs Béla, felelős szerkesztője Szegi Pál volt.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6689 |
