Ardai Zoltán
Lassan már húsz éve – untig? – ismert filmbeli környezet az a szűk típusú színtér, amely mintha arra volna teremtve, hogy a konszolidált Kelet-Európa komfortját, illetve „kulturáltságát” sugározza. Jelentékeny kontraszthatásokra alkalmas terep. Legyen bár korszerű üzem, tanintézmény, valamilyen tábor vagy présházakkal és garázsokkal megszórt vidék, mindig sajátságosan nyomott légkörű, noha többnyire vidám, nyárias színek uralják. Akárcsak Ljudmil Kirkovnak ebben a – hétvégi villák zónájában játszódó – filmjében. Kirkov ízetlenül szimpla társadalomkritikája azonban szükségtelen azok után a filmek (például a honfitárs Zaharievéi) után, amelyek igazságait újrafelfedezi. Igaz, sokat sejtető szordinóval bontakozik ki, s kellő mértékben támaszkodik látvány és hangulat gondolatközvetítő erejére, ám a történet motívumszegénységében elhal minden gondolat. Kútfúró munkások – köztük egy vakációzó egyetemista – izzadnak egy olykor meg is jelenő villatulajdonos telkén. A diák viselkedéséből s főként áttetsző és romlatlan életének emlékképeiből és más víziókból kitetszik: a környező társadalomban számára elfogadhatatlan visszásságok vannak. (Például sok gyenge jellemű ember méltatlanul jobban él, mint mások.) Így őt többnek látjuk, mint társait, akik már „belenyugodtak”, de a fiú ettől függetlenül is rokonszenves. A kútnak pedig titka van. Mikor ez a titok nagysokára kiderül, s az életkép drámára vált, felélénkült tekintetünk csak egy kimódolt konfliktus nekivaduló megnyilvánulásait szemlélheti. A magatartás-mandátumok harca fizikai jelleget ölt és a halál sem marad el.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6649 |
