Varga András
Líbia, 1911. Az Olasz Királyság csapatai megszállják Tripoli és Benghazi kikötővárosokat. 1928. február. Mussolini intervenciós csapatai Oraziani tábornok vezénylete alatt – megsemmisítő támadásra készülnek a tagrifti kutakat védelmező hazafiak ellen. A fasiszta sereg háromezer katonából áll, többszáz rekvirált teve a sivatagi háborúhoz, ágyúk, gépfegyverek, távírók, és más korszerű hadfelszerelés. Szülőföldjük védelmében az arab ellenállók ócska puskáik mellé csak makacs elszántságukat állíthatják. Négyszázan vannak csupán, egy falunyi ember, nők, gyerekek. Vagyis a harc kimenetele nem lehet kétséges.
Íme a történelmi szituáció, amelynek szabatos, precíz rekonstrukciójára vállalkozik A tagrifti csata című líbiai film. S hogy a nép küzdelme ne csak heroikus általánosságban, de konkrét, emberi közvetlenséggel is ábrázoltassék, az alkotók beleszövik az egyik ellenálló család tagjainak tragikus életét is a mesébe. Ezután már megkísérelhetnék – jó és rossz oldalon egyaránt – eleven figurák megteremtését, de sem Tabuli tanító hősies alakja, sem Graziani tábornok vérengző figurája nem nő egyéniséggé, s ettől a film egésze kissé naiv, iskolás leckefölmondássá szegényedik.
Kár, hogy mindez így történik, mert a szerzők profi elbeszélők módjára ötvözték a kollektíva hősies bukása kapcsán a játékfilm és a narratív dokumentálás eszközeit. Dinamikusan vágott ritmusos képek váltakoznak, szerencsésen kerülve a sivatagi „tájképfestést”. Stílusos a kísérőzene: sőt, nem egyszer épp ez óvja meg a filmet a túlzott pátosztól.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6628 |
